Menu

Labdarúgás

NBIII - Nyugati csoport

Mórahalom VSE – Üllő SE

0:0

az egyik csapat nem állt ki (-:-)

01.06.2013, 17:00 • Mórahalmi Sportpálya, Mórahalom • Attila Varsányi

Azzal köszönjük meg rövidke figyelmüket, hogy a két csapatra osztott Mórahalom egymás elleni játékkal helyettesíti az NB III-as bajnokit... (17:12:48)
Mindenesetre közöljük, hogy a Mórahalom milyen összetételben lépett volna pályára: Czirják – Nagy Z., Sarnyai, Szűcs, Szvoboda – Vojnic-Zelic, Ngalle, Magyar, Gahwagi – Domonkos, Csák.
A hazaiak mindenesetre tiszta fehér szerelésben már melegítenek, de mérkőzés természetesen nem lesz. Magyar futball, én így szeretlek...
Így első kézből értesülhettünk róla, hogy természetesen a szabályok szellemében járnak majd el, azaz a kötelező félórás várakozást követően tekintik lezártnak a mérkőzést. Ebben az esetben a 3 pontot 3-0-ás gólkülönbséggel nyilván a Mórahalom kapja majd.
Szintén nóvum, hogy most érkeztünk a játékvezetői öltözőből, ahol a bírók a mi gépünkön töltötték ki a hivatalos jegyzőkönyvet – egyéb működő gép nem lévén ugyanis a mórahalmi sporttelepen.
Újdonság oldalunk történetében, hogy itt ülünk ugyan a pálya szélén, de nem lesz mérkőzés. A 12. helyezett vendég üllőiek a hírek szerint már tegnap telefonáltak Mórahalomra, hogy az útiköltség megspórolása miatt nem jönnek majd el játszani...
Az NB III Alföld-csoportjának utolsó fordulójában két csalódott csapat néz szembe egymással, hiszen egyikük sem tudta meghosszabbítani NB III-as tagságát. A Mórahalom 35 pontjával a bajnokság hetedik helyén áll, míg az üllőiek 27 ponttal a tizenkettedikek. Semmi más nem marad így a két gárdának, hogy a tét nélküli mérkőzésen jó futballal búcsúztassák el a szezont.
Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 17:00 - kor kezdődik.

Mórahalom VSE – Üllő SE

0:0

az egyik csapat nem állt ki (-:-)

Vissza az online-ra

Játékvezetők: Vörös – Tóth Cs., Péter Szabó