Menu

Labdarúgás

Barclays Premier League

Hull City – Newcastle United

1:4

vége (0:2)

01.03.2014, 16:00 • Kingston Communications Stadium, Hull • Nagy Zalán (@-)

A második félidő elején rögtön szépítettek a hazaiak, ezt követően azonban nem sikerült az egyenlítés, sőt, az 55. percben Sissoko másodszor is beköszönt. Innen már nem volt visszaút a Hull City számára, a kegyelemdöfést a végén Anita adta meg.
A Newcastle teljesen megérdemelten gyűjtötte be a három bajnoki pontot. (17:55:28)

Mérkőzés vége.

90+3

A Newcastle gólt szerzett!
GÓÓÓL! Ezzel vége! McGregor véd még egy nagyot Dummett közeli lövésénél, de a labda a kapus pechére VURNON ANITA elé pattan, aki két lépésről az üres kapuba passzol! 1-4!

90+2

Sikerül megcsúsztatni a szögletet, de a kapus előtt álló védő blokkolni tud!

90+2

A hazaik jutnak sarokrúgáshoz.

90+1

Long centerezését kivágják a védők.

90+1

A vendégek csak játszanak a szöglettel, hamar el is veszítik a labdát.

90+1

Három perc lesz a ráadás.

90

Chester lövése felpattan, majd McGregor paskolja ki a labdát szögletre!

90

Első vendég csere: de Jong helyére Gosling áll be.

89

Chester nem tud szögletet kiharcolni.

88

A hazai nézők jelentős része elindul hazafelé.

86

Utolsó csere hazai oldalon: C. Davies le, Chester be.

85

Dobhat a Hull, egyre fogy a hazaiak ideje.

84

Krul húzza le magabiztosan a sarokrúgást.

83

Szöglethez jut a Hull.

81

Huddlestone (Hull) sárgul be.

80

Rémy-t sodorja el C. Davies a tizenhatos vonalánál, a játékvezető nem fúj a sípjába.

79

Szabadrúgással jöhet a Newcastle, közel a tizenhatos sarkához.

77

Yanga-Mbiwa tisztáz bedobásra.

76

Ez a szöglet már nem veszélyes, kirúgás lesz.

75

Újabb hazai sarokrúgás, teljesen beszorul a Newcastle.

75

Szép kapáslövés messzirőla sarokrúgást követően, Krul üti oldalra a labdát!

74

Szöglet a hazaiak javára.

73

Előbbi sárgát (Meyler) kap, utóbbi felküldik a nézőtérre.

72

A vendégek edzője, Alan Pardew, és az egyik hazai játékos lökdösi egymást!

71

A sarokrúgás után Gouffran lő közelről a hosszú irányába, a gólvonalról kell mentenie a hazaiaknak!

70

Rémy 20-ról, McGregor bravúrral ment szögletre!

69

Kissé leült a mérkőzés, ami a vendégeknek kedvező.

67

Krul vágja a mezőnybe a játékszert.

66

Debuchy beadását szépen húzza le McGregor.

65

Támadásban a vendégek.

62

Rögtön itt a második is: Livermore le, Aluko be.

62

Első hazai csere: Figueroa helyén Koren folytatja.

61

Begyakorolt figura a szöglet után, Debuchy tüzel kapásból a tizenhatos vonalánál, pont saját játékosban akad el a labda, kirúgás!

60

El Mohamady blokkol, szöglet a vendégek javára.

59

Letámad a Newcastle, ami nem ízlik a hazai védőknek.

58

Jelavic szabálytalan egy felugrásnál, már van egy sárgája, de most megússza szóbeli figyelmeztetéssel.

57

Hazai kirúgással folytatódik az összecsapás.

55

A Newcastle gólt szerzett!
GÓÓÓL! Növeli előnyét a vendég csapat! Gouffran távoli, lapos lövése kipattan McGregorról, érkezik MOUSSA SISSOKO, aki egészen közelről besegíti a labdát a kapuba! 1-3!

53

Krul rúgná előre a labdát, Jelavic (Hull) kézzel "blokkolja" ebben, sárga.

51

El Mohamady beadása vissza pattan saját magára, vendég kirúgás jöhet.

50

Sissoko beemelt labdáját Rémy elől fejelik ki a védők.

48

Újra nyílt a találkozó.

47

A Hull City gólt szerzett!
GÓÓÓL! Hamar szépítenek a hazaiak! Egy oldalszabadrúgásra nagyon rosszul mozdul ki Krul, érkezik CURTIS DAVIES, aki a kapus fölött a hálóba bólint! 1-2!

46

Elkezdődött a második félidő.
Egy jó iramú első félidőn vagyunk túl, ahol az enyhe Newcastle mezőnyfölény ellenére a nagy helyzeteket a Hull alakította és hagyta ki.
Gólt a vendégek szereztek, kettőt is, nagy valószínűséggel innen nem engedi ki a három pontot Alan Pardew csapata.

Befejeződött az 1. félidő.

45+2

Krul kezében a labda, lejár a kettő perc.

45+1

Nagyon lassan végzi el a Hull a bedobást, holott a hazaiak vannak hátrányban.

45

Kettő perc lesz a hosszabbítás.

44

Newcastle kirúgás jöhet Livermore rossz passza után.

42

A Newcastle gólt szerzett!
GÓÓÓL! Növelik előnyüket a szarkák!! Micsoda védelmi hiba, te jó ég! Figueroa nagyon röviden teszi haza a labdát, LOIC RÉMY lecsap a játékszerre, elpöcköli azt a kifutó McGregor mellett, majd az üres kapuba passzol! 0-2!

41

Krul kirúgásával folytatódhat az összecsapás.

40

Mi marad ki! Long beadására egyedül érkezik El Mohamady a hosszún, csukafejes, mellé! Sokan már bent látták!

38

Tartja a labdát egy gólos előnye tudatában a Newcastle.

37

Sissoko elől fejelik haza a labdát a hazaiak.

36

Jelavic teker el a sorfal fölött, felső kapufa!

35

Jó helyről jöhet szabadrúgással a hazai együttes, a távolság 24 méter lehet. Yanga-Mbiwa (Newcastle) sárgul be az esetet követően.

34

McGregor küldi a mezőnybe a játékszert.

32

Sissoko kap hosszú indítást a jobb oldalon, nem is éri el, kirúgás lesz.

31

McGregor gyenge lövése a hazaadás után, dobhatnak a szarkák.

30

Rémy pontrúgása levágódik a sorfalról.

30

Anita-t buktatják, 27 méterről jöhet szabadrúgással a Newcastle.

29

Huddlestone a földön, Tioté (Newcastle) kap jogosan sárgát.

27

El Mohamady beadását Jelavic fejeli közelről mellé a védők szorításában!

26

Az utóbbi percekben nem láthattunk komolyabb helyzetet, a mérkőzést enyhe vendég fölény jellemzi.

25

Folytatódik a játék, a Newcastle hátvédje újra a pályán.

24

Debuchy fejel össze ellenfelével a felezővonal közelében, ápolás miatt áll a játék.

23

Krul bokszolja ki a mezőnybe a labdát egy előreívelést követően.

22

Les miatt jöhet a pontrúgást követően a Hull City.

21

De Jong adja meg magát könnyen, még is szabadot kap, a tizenhatos sarkához közel jöhet a Newcastle.

19

Yanga-Mbiwa tisztáz Jelavic elől, bedobás lesz.

17

A gól kissé megfogta a hazaiakat, akik lassan azért kezdenek magukhoz térni.

16

Jelavic rossz labdakezelése után a saját szögletzászlója mellől dobhat a Newcastle.

14

Elügyetlenkedik a vendégek a kontrát, fordulhat a Hull City.

12

Egyik sarokrúgás sem veszélyes, kirúgással jöhet a Newcastle.

12

Ismételhetik a sarokrúgást a hazaiak.

11

Szöglet a Hull javára.

10

A Newcastle gólt szerzett!
GÓÓÓL! Vezetnek a szarkák! Debuchy remek visszagurítására érkezik a második hullámban MOUSSA SISSOKO, aki kapásból, 14 méterről, jobbal a kapuba talál! 0-1!

9

Mi marad ki! Huddlestone ível középre, egészen közelről érkezik a fejes, Krul óriásit véd, és a kipattanónál is a helyén van!

9

Mos a hazaiak végezhetnek el pontrúgást oldalról.

8

C. Davies fejeli ki a pontrúgást a mezőnybe.

7

Szabadrúgás a Newcastle javára, beívelés várható.

6

Hátul passzolgat a vendég védelem.

4

Veszélyes vendég kísérlet, ami nem sokkal kerüli el a Hull kapuját!

1

A hazaiak narancssárga-fekete csíkos mezben és fekete nadrágban, míg a vendégek citromsárga mezben és kék nadrágban lépnek ma pályára.

1

A mérkőzés elkezdődött.
Összeállítások:

Hull City: McGregor – El Mohamady, Bruce, C. Davies, M. Figueroa, Rosenior – Livermore, Huddlestone, Meyler – Jelavic, Long

Newcastle United: Krul – Debuchy, Williamson, Yanga-Mbiwa, Dummett – Sissoko, Anita, de Jong, Tioté, Gouffran – Rémy

Játékvezetők: Kevin Friend – Flynn, Garratt.
Az őszi szezonban a Hull City 3-2-re legyőzte a Newcastle együttesét, van tehát törlesztenivalója Alan Pardew legénységének.
Két, középmezőnyhöz tartozó csapat találkozik szombat délután a Premier League 28. fordulójában a Kingston Communications Stadium-ban.
A Hull City 30 ponttal a 11., míg a Newcastle United 40 egységgel a 8. helyet foglalja el a tabellán.
A hazaiak otthoni környezetben közepesen szerepelnek (5-4-4), legutóbbi három ilyen fellépésükön viszont csak egyetlen pontot tudtak szerezni. A Hull legutóbb a Cardff otthonában aratott sima győzelmet (0-4).
A Szarkák négy egészen pocsék PL meccs után – 0 rúgott, 10 kapott gól, egyetlen szerzett pont – legutóbb 1-0-ra legyőzték az Aston Villa gárdáját, vagyis mindkét együttes bizakodhat a találkozó előtt.
Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 16:00 - kor kezdődik.

Hull City – Newcastle United

1:4

vége (0:2)

Vissza az online-ra

Gólok: 47. C. Davies – 10. Sissoko, 42. Rémy, 55. Sissoko, 90+3. Anita

Lapok:   53. Jelavic (HUL), 73. Meyler (HUL), 81. Huddlestone (HUL) – 29. Tioté (NEW), 35. Yanga-Mbiwa (NEW)

Hull City: McGregor – El Mohamady, Bruce, C. Davies(Chester, 86.), M. Figueroa(Koren, 62.), Rosenior – Livermore(Aluko, 62.), Huddlestone, Meyler – Jelavic, Long

Newcastle United: Krul – Debuchy, Williamson, Yanga-Mbiwa, Dummett – Sissoko, Anita, de Jong(Gosling, 90.), Tioté, Gouffran – Rémy

Játékvezetők: Kevin Friend – Flynn, Garratt

Nézőszám: 25000