Menu

Labdarúgás

Barclays Premier League

Swansea City – Crystal Palace

1:1

vége (1:0)

02.03.2014, 17:30 • Liberty Stadium, Swansea • Teleki Péter

Az első félidőt követően nem sokan gondolhatták, hogy végül meg kell osztani a pontokat. Míg az első játékrészben abszolút hazai fölény volt a pályán, a másodikban egyre többször a Crystal Palace is eljutott a hazaiak tizenhatosáig, végül teljesen kiegyenlítetté vált a találkozó. A 83. percben végül büntetőből az egyenlítés is összejött a vendégeknek, ezt követően már nem láthattunk újabb gólt.
Köszönöm a figyelmet! (19:31:22)

Mérkőzés vége.

90+3

Bolasie még a végén megborzolta a hazai szurkolók idegeit, két védő között 17 méterről el tudta rúgni, nem sokkal ment fölé a lövés.

90+2

Thomas kapott sárga lapot belépőért.

90

Négy perc ráadást mutatott a játékvezető.

88

A mérkőzés végét még megnyomja a Crystal Palace, nagyot változott a leányzó fekvése az első félidőhöz képest.

86

Balról ívelhettek be sarokrúgást a vendégek, nem jelentett veszélyt a Swansea kapujára, kivágták a labdát a védők.

85

Murray próbálkozott meg egy lövéssel, kísérlete a blokkról szögletre vágódott.

83

A Crystal Palace gólt szerzett!
GLENN MURRAY vállalta el a vendégek büntetőjét, lövésénél esélyt sem adott Vormnak.

82

Flores szabálytalankodott gólhelyzetben, a játékvezető azonnal kiállította. Ráadásul büntetőt ítélt a vendégeknek.

80

Routledge fejezte be lövéssel a hazaiak támadását, 17 méterről megeresztett kísérlete azonban elhalt a blokkban.

79

Egyre több energiát fordít az egyenlítésbe a Crystal Palace, egyelőre azonban jól zár a hazai védelem.

78

Balról érkezett a beadás a vendégektől, középen Jerome fejelte hat méterről kapura, Vorm nagyot védett az esetnél.

77

Murray fejezte be lövéssel a vendégek támadását, a minetyg 18 méterről megeresztett kísérletet Vorm védeni tudta.

76

A vendégek végezhettek el szabadrúgást, a hazaiak tizenhatosára beívelt labdát kivágták a védők.

75

Britton kap sárga lapot.

74

Bolasie jobb oldalról küldte középre a labdát, a hazai védők azonban kivágják azt.

73

A vendégek egyre inkább kinyílnak hátul, igyekeznek az egyenlítésért.

72

Bolasie bonyolódott cselezésbe a hazaiak tizenhatosán belül, végül a védők elválasztották a labdától.

71

Thomas jött be a lecserélt Parr helyett.

70

Amat jött be a lecserélt Williams helyett.

69

Ledley húzta meg a jobb szélen, beívelését középen kivágták a védők.

68

Az első félidőhöz képest sokkal aktívabb a Crystal Palace, egyre többször jutnak el a hazaiak tizenhatosáig.

67

Bolasie fejezte be lövéssel a vendégek támadását, 18 méterről megeresztett lökete jócskán mellément.

66

A hazai kapu elé beívelt szabadrúgás nem jelentett veszélyt, könnyedén vágták ki a védők.

65

Rangel nem sokat finomkodott, buktatása után a vendégek végezhetnek el szabadrúgást.

64

Lita jött be a lecserélt Bony helyett.

63

A hazaiak a középpályáról végezhettek el szabadrúgást, majd építkezésbe fogtak.

62

Dann lépet oda ellenfelének, jött is a sárga lap.

61

Egy mélységi labda előre a hazaiaktól, Bony nem érhette el, kirúgással jöhet a Crystal Palace.

59

Bony kényszerítőzött de Guzmannal, üggyel-bajjal, de végül sikerült a felszabadítás a vendégeknek.

57

Ledley ívelte be jobbról a vendégek szögletét, középen könnyedén felszabadítottak a védők.

56

Valamivel kiegyenlítettebb a játék mint az első félidőben, a vendégek is ébredeznek Csipkerózsika-álmukból.

55

Bony fejezte be lövéssel a hazaiak támadását, 12 méterről megeresztett kísérlete a kapu közepébe tartott, így Speroni magabiztosan védett.

54

Ward lépett oda ellenfelének, szabadrúgással jöhet a Swansea.

52

A Crystal Palace eljutott a hazaiak tizenhatosáig, majd balról ívelhettek be szögletet, amit viszont a védők magabiztosan kivágtak.

51

De Guzman felé ment egy mélységi indítás, a védő előnyösebb helyzete lévén lekapcsolta a labdát.

50

Úgy tűnik a szünetben sem sikerült felrázni a vendégeket, továbbra is a védekezéssel vannak elfoglalva.

48

Jerome kapott sárga lapot belépőért.

47

Ott folytatódik a második félidő, ahol az első abbamaradt. A hazaiak birtokolják és járatják a labdát.

46

Ince helyett Murray a pályán.

46

A vendégek kezdték a második félidőt.

46

Elkezdődött a második félidő.
Elképesztő labdabirtoklási fölényben játszott az első félidőben a Swansea, az 1:0-ás eredmény még hízelgő is a vendégekre nézve. A Crystal Palace gyakorlatilag csak a védekezéssel volt elfoglalva, egy-két alkalommal jutott el a hazaiak tizenhatosáig.
Maradjanak velünk a folytatásban is!

Befejeződött az 1. félidő.

45+2

Routledge húzta meg a jobb oldalon, beadását középen kifejelték a védők.

45+1

Dyer meggyógyult, folytatódhat a játék. A jól megszokott hazai passzolgatás láthatjuk.

45

Három perc lesz a ráadás.

45

Dyer maradt lent, ápolni kell.

44

A Crystal Palace térfelén folyik a játék, nem igazán sikerül a vendégvédelem mögé bejátszani a labdát.

42

Kisebb szabálytalanság után a hazaiak végezhetnek el szabadrúgást a középpályáról.

41

A félidő végére sincs semmi változás a játékban, a Swansea játszik abszolút fölényben, a vendégeknek gyakorlatilag momentumuk se nagyon volt.

39

De Guzman felé szállt egy mélységi labda, védője előnyösebb helyzete lévén kivágta előle a labdát.

37

Jobb oldalon vezettek támadást a hazaiak, a centerezést követően középről mintegy hat méterről Routledge tett azonnal kapura, Speroni hatalmas reflexszel védeni tudott.

35

Jedinak kapott sárga lapot belépőért.

34

Jedinak ívelte be a hazai tizenhatosra a vendégek szabadrúgását, a védők könnyedén kivágták a labdát.

33

Kisebb szabálytalanság után a Crystal Palace jöhet szabadrúgással. A szabad elvégzése után hamar elveszítik a labdát.

32

De Guzman felé ment egy indítás, őt azonban szerelték. Nem sokáig van a labda a vendégeknél.

31

Jerome jött be a lecserélt Chamakh helyett. A vendégek támadója megsérült, ezért kért cserét.

30

A bal oldalon vezettek támadást a walesiek, beadni nem sikerült a labdát, inkább a biztonságos hátrajátékot választották.

28

A hazaiak tartják és járatják a labdát, a vendégek jobbára csak a védekezéssel vannak elfoglalva.

26

A Swansea gólt szerzett!
JONATHAN DE GUZMAN találatával góllá érett az eddigi hazai fölény. A hazaiak játékosa jó labdát kapott, majd mintegy 13 méterről azonnal kapura tett, a jobb alsóba tartó labdát Speroni kapus nem érhette el.

25

Bolasie végezte el a vendégek szabadrúgását, a hazai kapu elé beívelt labda pontatlan, érintés nélkül elhagyta a játékteret.

24

Rangel lépett oda ellenfelének, végül szabálytalansága miatt a vendégek végezhetnek el szabadrúgást.

22

Hernandez helyére Canas jött be.

21

Hernandez kap használható labdát a vendégek tizenhatosán belül, lövéssel próbálkozott, de 13 méterről nem találta el a kaput.

20

Kisebb szabálytalanság után Delaney ívelte be a labdát a hazaiak tizenhatosára, Vorm jött és szedte össze könnyedén.

18

Nem sok érdemleges történik jelenleg a pályán, a hazaiak birtokolják a labdát, de veszélyes területre nem sikerül bejátszaniuk.

17

Ince lépett oda ellenfelének, szabadrúgással jöhetnek a hazaiak.

16

A mérkőzés képe változatlan, a Swansea uralja a mérkőzést, a vendégek egyelőre teljesen visszazárnak, kontrákra építenek.

14

Hatalmas labdabirtoklási fölényben játszanak a hazaiak, ugyanakkor komoly helyzeteket egyelőre még nem tudtak kidolgozni.

12

A balról beívelt hazai szabadrúgást nem jelentett veszélyt, a labda érintés nélkül elhagyta a játékteret. Kirúgással jöhetnek a vendégek.

11

Routledge szerzett labdát a bal oldalon, szabálytalanság után szabadrúgást ívelhet be a Swansea.

10

Nagy a nyomás a vendégek kapuján, teljesen beszorulnak saját tizenhatosukra.

9

A hazaiak beívelt sarokrúgása semmilyen veszélyt nem jelentett, könnyedén kivágták a védők, ugyanakkor támadásban maradtak a walesiek.

8

A jobb oldalról beívelt hazai szabadrúgást Chamakh rúgta szögletre.

8

De Guzman kapott egyet a lábára, jobb oldalról ívelhetnek be szabadrúgást a hazaiak.

7

Egy gyors kontrából indultak meg a vendégek, bal oldalról küldték középre a labdát, a beívelés rossz, érintés nélkül elhagyta a játékteret.

6

Ince lábáról ment ki a labda, bedobással jöhet a Swansea.

5

Labdaszerzést követően nem sokáig van a Crystal Palace-nál a labda, már újra a hazaiak építkezhetnek.

4

A hazaiak birtokolják a labdát, a vendégek egyelőre csak a szemükkel követik.

2

A Swansea járatta a labdát a középpályán, majd egy kiugratás kísérlet, de les miatt már az ellenfél jöhet kifelé szabaddal.

1

A hazaiak kezdték a mérkőzést.

1

A mérkőzés elkezdődött.
Összeállítások:

Swansea City: Vorm – Rangel, Flores, Williams, Davies – Hernández, Britton, Routledge, de Guzmán, Dyer – Bony

Cserék: Tremmel – Amat, Taylor, Emnes, Cañas, Lita, Vázquez

Crystal Palace: Speroni – Ward, Dann, Delaney, Parr – Dikgacoi, Jedinak, Ince, Ledley, Bolasie – Chamakh

Cserék: Hennessey – Gabbidon, Thomas, Bannan, Gayle, Murray, Jerome

Játékvezetők: Mike Dean – S. Beck, M. Mullarkey.
A Premier League 28. fordulójában többek között Swansea – Crystal Palace mérkőzést rendeznek. Mindkét csapat a tabella második felében található, a Swansea 28 ponttal 13., míg a vendégek két ponttal kevesebbet gyűjtve a 16. helyen tanyázik.
A walesieknek nem sok babér terem mostanában, az utolsó öt tétmeccsükből egyet sem tudtak megnyerni, ráadásul hétköznap az Európa-ligától is búcsúztatta őket a Napoli.
A vendégek mérlege ettől valamivel jobb, két győzelem és három vereség az utolsó öt mérkőzés hozadéka. Hazai pályán mindenképpen a Swansea-t tartjuk esélyesebbnek, ugyanakkor az sem lenne égbekiáltó eredmény, ha a Crystal Palace hagyná el győztesként a pályát.
A mérkőzéshez mindenkinek jó szurkolást és szórakozást kívánunk!
Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 17:30 - kor kezdődik.

Swansea City – Crystal Palace

1:1

vége (1:0)

Vissza az online-ra

Gólok: 26. de Guzman – 83. Murray (bünt.)

Lapok:   75. Britton (SWN) – 35. Jedinak (CRY), 48. Jerome (CRY), 62. Dann (CRY), 90+2. Thomas (CRY)   82. Flores (SWN)

Swansea City: Vorm – Rangel, Flores, Williams (70. Amat), Davies – Hernández (22. Canas), Britton, Routledge, de Guzmán, Dyer – Bony (64. Lita)
Cserék: Tremmel – Amat, Taylor, Emnes, Cañas, Lita, Vázquez

Crystal Palace: Speroni – Ward, Dann, Delaney, Parr (71. Thomas) – Dikgacoi, Jedinak, Ince (46. Murray), Ledley, Bolasie – Chamakh (31. Jerome)
Cserék: Hennessey – Gabbidon, Thomas, Bannan, Gayle, Murray, Jerome

Játékvezetők: Mike Dean – S. Beck, M. Mullarkey