Menu

Labdarúgás

Bajnokok Ligája

Legia Warszawa – Celtic Glasgow

4:1

vége (2:1)

30.07.2014, 20:45 • Pepsi Arena • Teleki Péter

Nem mindennapi mérkőzést játszott egymással a két csapat. Minden volt a pályán, ami egy jó és izgalmas mérkőzéshez kell.
Az első félidő elején még a Celtic szerzett vezetést, amit a lengyelek azonnal egalizáltak, sőt a 36. percben fordítani is tudtak. A skótoktól Ambrose-t a 44. percben kiállították, így egy teljes félidőt emberhátrányban játszott a Celtic.
A második játékrészben emberelőnyben a Legia még két gólt szerzett, de így sem lehet teljes a boldogsága, mert Vrdoljak két (!) büntetőt is hibázott.
A találkozó krónikájához tartozik még a kakaskodás a pályán, végig tapintható volt a feszültség.
A Legia ugyan komoly előnnyel utazik jövő héten Skóciába, de ennek ellenére a skót katlanban végigjátszani egy mérkőzést emberpróbáló feladat lesz.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket! (22:46:39)

90+3

Mérkőzés vége.

90+3

Az utolsó percben a Legia tartotta a labdát, de helyzetig már nem jutott. Majd a lefújást követően is folytatódott a kakaskodás a pályán.

90+1

A Legia gólt szerzett!
Broź ment el a jobb oldalon, pontosan tálalt középre, a hosszún érkező JAKUB KOSECKI hat méterről higgadtan lőtt a bal sarokba.

90

Három perc lesz a ráadás.

89

Forrnak az indulatok a pályán, Kosecki is besárgul.

89

Griffiths is megkapja a maga sárga lapját.

88

Kayal buktatott, érkezett is a sárga lap.

88

Kayal vágta fel ellenfelét csúnyán, ezt követően komoly kakaskodás támadt a pályán.

87

Saganowski jött be a lecserélt Żyro helyére.

87

Ilyen nincs, de mégis van! Vrdoljak vállalta el a hazaik büntetőjét, ez sem sikerült belőnie. Forster megfogta.

86

Mulgrew kapott sárga lapot visszahúzásért.

86

Kosecki vitte el a labdát két védő között, majd a tizenhatoson belül visszahúzták, a játékvezető ismét a büntetőpontra mutatott.

84

A Legia gólt szerzett!
Kicsiben végezték el a hazaiak a szögletet, majd Radović csak betekerte középre a labdát, az ötösön MICHAL ŽYRA előzte meg védőjét, védhetetlenül fejelt a jobb sarokba.

83

Żyro kapott nagy labdát a Celtiv tizenhatosán belül, hét méterről rúgta volna kapura, az egyik védő az utolsó pillanatban mentett szögletre.

82

Johansen volt szabálytalan, támadásban marad a Legia. Ezekben a percekben egykapuzik a lengyel csapat.

81

A mérkőzés végét megnyomja a Legia, a skótok teljesen beszorulva védekeznek.

79

Kayal volt szabálytalan, a Legia végezhet el szabadrúgást.

78

Duda fejezte be lövéssel a hazaiak támadását, 18 méterről nem sokkal rúgta fölé.

77

Brzyski ívelte be a Legia szögletét, középen a labdát kivágták a védők.

76

Kosecki alig bejött, máris komoly veszélyt jelentett a Celtic kapujára. Balról két védő között is elvitte a labdát, majd 12 méterről szúrta kapura, az egyik védőről pattant szögletre csapódott a labda.

75

Kucharczyk helyére Kosecki érkezett.

75

Griffiths érkezett a lecserélt Commons helyére.

74

Commons volt lesen, szabaddal jöhet kifelé a Legia.

73

Emberhátrányban is teljesen egyenrangú ellenfél a Celtic, a félidő elején tapasztalt hazai nyomás már nem érzékelhető.

72

A skótok emelték be a labdát a hazaiak védelme mögé, többen is lesen voltak, a Legia jöhet kifelé szabaddal.

71

Commons egymásután két szögletet is rúghatott egyik sem jelentett veszélyt a Legia kapujára.

70

A balról elvégzett skót szabadrúgást középen szögletre fejelték a védők.

69

Broź szabálytalankodott, a Celtic ívelhet be szabadrúgást a hazaiak tizenhatosára.

68

Nem sok érdemleges történik most a pályán, a hazaiak fölénye és nyomása valamelyest csökkent.

66

Forster rúgta hosszan előre a labdát, nem sokáig tudta megtartani a Celtic.

65

A vendégek passzolgatnak hátul, a Legia letámadt, majd labdaszerzés után eladta a labdát.

64

Żyro futott ismét lesre, a Celtic végezhet el szabadrúgást.

63

Berget helyére Izaguirre érkezett.

61

A Legia egyre jobban érvényesíti emberelőnyét a pályán, a skótok többnyire védekeznek.

60

Żyro volt lesen, szabadrúgással jöhet kifelé a Celtic.

59

Vrdoljak vállalta el a hazaiak büntetőjét, nem találta el a kaput, egyszerűen mellé rúgta.

58

Jobb oldalon vezetett támadást a Legia, a beadott labdára Duda érkezett, Mulgrew azonban felvágta. A játékvezető azonnal a büntetőpontra mutatott.

56

Lustig volt szabálytalan, a Legia saját térfeléről végezhetett el szabadrúgást.

55

A Celtic próbálja megtartani a labdát, a hazaiak tizenhatosánál azonban már elveszít.

54

Żyro kapott nagy labdát a Celtic tizenhatosán belül, ziccerben lőhetett kapura hét méterről, lövését Forster elképesztő bravúrral védte.

53

Brzyski ívelhetett be szögletet jobbról, középen tisztáztak a vendégvédők, de a labda maradt a Legia-nál.

52

Egyelőre nem érződik a skót emberhátrány, a második félidő elején kiegyenlített a küzdelem a pályán.

51

balról ívelték be a labdát a hazaiak a skót kapuhoz, Forster magabiztosan húzta le.

50

A Celtic végezhetett el bedobást, hamar elveszítette a labdát, a Legia támadhat.

49

Brož maradt lent egy ütközést követően, de hamar meggyógyult.

48

Commons ívelte be balról a vendégek sarokrúgását, középen Kuciak paskolta ki, majd a védők végül teljesen kivágták a labdát.

47

Emberhátrányban is a Celtic tartja a labdát, majd szögletet harcol ki.

46

Kayal jött be a lecserélt Pukki helyett.

46

Elkezdődött a második félidő.
Fordulatos, élvezetes első félidőn vagyunk túl. A Celtic már a nyolcadik percben vezetést szerzett, sokáig azonban nem örülhetett, Radović két percre rá egyenlített. Ezt követően a skótok valamivel aktívabbak voltak mezőnyben, de a hazaiak kontráiban is mindig ott volt a veszély. A 36. percben Radović mai második gólját is megszerezte, ezzel fordított a Varsó. De hogy a játékrész legvége se maradjon esemény nélkül, arról Ambrose gondoskodott, aki utolsó emberként szabálytalankodott, a játékvezető pedig azonnal leküldte.
A második félidő tehát skót emberhátránnyal kezdődik.
Maradjanak velünk a folytatásban is!

45

Befejeződött az 1. félidő.

45

A hazaiak elvégzett szabadrúgása veszélytelen, Brzyski nem a legjobban végezte el.

44

Ambrose utolsó emberként szabálytalankodott, a játékvezető azonnal leküldte a pályáról.

43

Kucharczyk kapott nagyszerű kiugratást, ziccerben vezethette volna kapura, a tizenhatos vonala előtt Ambrose elkaszálta.

42

A Legia vezetett támadást, balról élesen középre lőtt labda elment keresztbe.

40

Brzyski buktatott, a Celtic végezhetett el szabadrúgást.

39

Balról érkezett a vendégek beadása, McGregor középen a tizenhatos vonaláról lőhetett kapura, a jobb sarokba tartó labdát Kuciak védte. Egyenlítési lehetőség volt!

38

Kifejezetten élvezetes a mérkőzés, mindkét csapat bátran megy előre, a győzelemre játszanak.

36

A Legia gólt szerzett!
Jobb oldalon futott a hazaiak támadása, a beadást a hosszúról visszafejelték, majd MIROSLAV RADOVIČ szembe a kapuval az ötösről a kapuba tessékelte a labdát.

36

Kuciak rúgta ki a labdát, a Legia építkezik, keresi a rést a skótok védelmén.

35

Pukki kapott jó labdát a Legia tizenhatosánál, védővel a nyakán is helyzetbe tudott kerülni, 15 méterről lőtte kapura, lökete alig ment mellé.

34

A Celtic szerzett labdát, építkezhetnek a skótok.

33

Broź futott lesre, a Celtic jöhet kifelé szabadrúgással.

32

A mérkőzésnek ebben a szakaszában a Legia aktívabb, a skótok mélyen visszazárnak.

31

Elég sokáig elidőztek a lengyelek a Celtic tizenhatosánál, majd a védelem mögé bejátszott labda már pontatlan.

30

A Legia jobbról ívelte középre a labdát, a büntetőterületen belül a védők kifejelték a labdát, de a hazaiak maradtak támadásban.

29

A középpályán gyűrik egymást a csapatok, hazai labdaszerzés után a Celtic azonnal visszahúzódik.

28

A mérkőzés képe nem sokat változott, aktívabbak a skótok, míg a Legia kontrákból próbál meg veszélyeztetni.

26

Commons ívelhetett be szögletet jobbról, középen nem jelentett veszélyt a Legia kapujára, majd Berget volt szabálytalan, a hazaik jöhetnek kifelé szabaddal.

25

Duda próbálkozott meg egy lövéssel, de ez a próbálkozás nem volt valami veretes, méterekkel ment mellé.

24

Commons kapott jó labdát a Legia tizenhatosa előtt, tolt rajta néhányat, majd 17 méterről eleresztett lökete centikkel ment fölé.

23

Többet birtokolják a labdát a vendégek, a Legia hazai pályán legtöbbször védekezésre kényszerül.

22

Iňaki Astiz kapott sárga lapot buktatásért.

21

Iňaki Astiz lépett oda elég csúnyán, jobbról ívelhetnek be szabadrúgást a skótok.

20

Duda volt szabálytalan, a labda marad a Celtic-nél.

19

A skótok tartják a labdát a középpályán, támadásuk azonban nehezen fejlődik fel.

18

Jodłowiec futott lesre, a Celtic jöhet kifelé szabadrúgással.

17

Hosszan előreívelték a labdát a hazaiak, Forster kapus jött és szedte össze.

16

Labdavesztésnél azonnal visszazár a Celtic, a lengyelek nincsenek könnyű helyzetben.

15

A hazaik szabálytalankodtak, a szabad elvégzése után a Celtic passzolgat a Legia térfelén.

13

Eddig kifejezetten élvezetes a mérkőzés, mindkét csapat nyílt támadófutballt játszik.

11

Vrdoljak volt szabálytalan, a vendégek végezhetnek el szabadrúgást.

10

A Legia gólt szerzett!
A bekapott gól után két percre egyenlített a Legia. Żyro adott kitűnő labdát, MIROSLAV RADOVIČ lövését pedig Forster kapus nem védhette.

9

Lustig ellen szabálytalankodtak, szabadrúgással jöhet a Celtic, de a skótok hamar eladták a labdát.

8

A Celtic gólt szerzett!
Ritka szép góllal szerzett vezetést a Celtic. MCGREGOR kapott jó labdát a hazaik tizenhatosa előtt, majd 18 méterről ballal a bal felsőbe vágta.

6

A hazaiak végezhettek el szabadrúgást a középpályáról, nem sokáig volt a lengyeleknél a labda.

5

Bal oldalon vezetett támadást a Legia, beadásig már nem jutottak a hazaiak, elveszítették a labdát.

4

A Celtic passzolgat kényelmesen, jobban kezdi a mérkőzést a skót csapat.

3

A lengyelek végezhettek el bedobást, nem sokáig tudták megtartani a labdát.

2

A skótok járatják a labdát, a Legia tizenhatosára bemelt labdát kivágták a védők.

1

A hazaiak kezdték a mérkőzést.

1

A mérkőzés elkezdődött.
Összeállítások:

Legia Warszawa: Kuciak – Brzyski, Iňaki Astiz, Rzezniczak, Brož – Kucharczyk, Vrdoljak, Duda, Jodlowiec, Žyro – Radovič

Cserék: Jalocha – Dossa Junior, Hélio Pinto, Ohamaa, Saganowski, Piech, Kosecki

Celtic Glasgow: Forster – Lustig, van Dijk, Ambrose, Matthews – Mulgrew, Commons, Johansen – Berget, McGregor – Pukki

Cserék: Zaluska – Izaguirre, Biton, Kayal, Stokes, Boerrigter, Griffiths

Játékvezetők: van Boekel – Schaap, van de Ven.
Folytatódnak a Bajnokok Ligája selejtezői, a héten a harmadik forduló első mérkőzéseit rendezik meg, és többek között Legia Warszawa (lengyel)–Celtic (skót) találkozóra kerül sor.

Mindkét együttes a selejtezősorozat második körében kapcsolódott be a küzdelmekbe, a Legia egy ír csapatott búcsúztatott 6:1-es összesítéssel, míg a skót bajnok Celtic a KR Reykjavík-ot lépte át kettős győzelemmel.
Az esélyeket latolgatva talán a skótok valamivel acélosabbnak tűnnek, különösen ha azt nézzük, hogy az elmúlt hónapokban se barátságos, se tétmeccsen nem találtak legyőzőre.

A mérkőzéshez mindenkinek jó szurkolást és szórakozást kívánunk!
Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 20:45 - kor kezdődik.

Legia Warszawa – Celtic Glasgow

4:1

vége (2:1)

Vissza az online-ra

Gólok: 10. Radović, 36. Radović, 84. Żyro, 90+1. Kosecki – 8. McGregor

Lapok:   22. Astiz (LEG), 89. Kosecki (LEG) – 86. Mulgrew (CEL), 88. Kayal (CEL), 89. Griffiths (CEL)   44. Ambrose (CEL)

kimaradt büntető: 59. Vrdoljak (LEG), kimaradt bünt., 87. Vrdoljak (LEG), kimaradt bünt.

Legia Warszawa: Kuciak – Brzyski, Iňaki Astiz, Rzezniczak, Brož – Kucharczyk (75. Kosecki), Vrdoljak, Duda, Jodlowiec, Žyro (87. Saganowski) – Radovič
Cserék: Jalocha – Dossa Junior, Hélio Pinto, Ohamaa, Saganowski, Piech, Kosecki

Celtic Glasgow: Forster – Lustig, van Dijk, Ambrose, Matthews – Mulgrew, Commons (75. Griffiths), Johansen – Berget (63. Izaguirre), McGregor – Pukki (46. Kayal)
Cserék: Zaluska – Izaguirre, Biton, Kayal, Stokes, Boerrigter, Griffiths

Játékvezetők: van Boekel – Schaap, van de Ven

Visszavágó: Celtic Glasgow - Legia 0:2