Menu

Labdarúgás

Bajnokok Ligája

Panathinaikos FC – Standard Liège

1:2

vége (1:2)

05.08.2014, 20:00 • Stadio Apóstolos Nikolaidis, Athína • Németh Ákos

Az odavágón gól nélküli döntetlent játszottak a csapatok. A visszavágón pedig az öngól könnyen megpecsételhette volna a vendégek sorsát, de egy gyors kontrának köszönhetően sikerült egyenlíteniük. M'Poku pazar tekerésével pedig már vezettek is.

Összességében megérdemelt a belgák továbbjutása, hiszen taktikusan játszottak. Száznyolcvan perc alatt egyszer sem tudta bevenni a Panathinaikos Kawashima kapuját, hiszen azt az egy találatot is saját védőjének köszönhette a japán hálóőr.

Köszönöm a figyelmet, tartsatok velünk legközelebb is.

Panathinaikos FC – Standard Liège 1:2! (21:56:41)

90+3

Mérkőzés vége.

90+3

Dinas kiugratását beérte Zeca az alapvonal előtt. Középre kanalazta, de Arslanagic fejjel tisztázott.

90+1

Karelis kapott lapot taktikai faultja miatt.

90

Három perc a ráadás.

89

Berg huszonkét méterről veszi célba a kaput, de tekerése jócskán elszáll a bal felső felett.

87

Schildenfeld eltolja magától ellenfelét, így fejelni tud. Kilenc méterről mellé perdül a biccentés.

86

Dinas harcol ki szögletet.

85

Lumanza szerz labdát, majd iramodik meg vele, de lelassul az akció.

83

Ciman lövése száll mellé. Kezdődik a hazai tili-toli.

82

Dinas futott lesre.

81

Teixeira biccenti ki a szögletet.

80

Klonaridis lövése saját csapattársában akadt el. Berg elé pattant a játékszer, aki elesik a tizenhatoson belül, nem kap tizenegyest!

79

Kifejelik, de Nano újra próbálkozhat.

79

Panathinaikos szöglet!

78

Ajagun fejesénél mutat be nagy bravúrt Kawashima.

77

Csak a felszabadításokra korlátozódik a vendégek labdabirtoklása.

76

Karelis újabb lövése méterekkel kerüli el a kaput.

75

Karelis bal alsóba tartó lövését könnyen fogja Kawashima.

74

Mezőnyben uralja a mérkőzést a görög csapat, de még mindig két gól kellene a továbbjutáshoz.

72

Schildenfeld fejesével a felső lécet találta el. A hazaiak szerint természetesen bepattant a gólvonal mögé a labda, de Oliver játékvezető nem ítéli meg az egyenlítő találatot.

71

Ajdarević, Mbombo helyét veszi át.

71

Újabb hazai szöglet!

70

Nano szögletét Ajagun válthatta volna gólra, de elhibázta a célzást.

70

Dinas erőteljes léc alá tartó lövését Kawashima a felső lécra tolja. Balról kiszorított helyzetből próbálkozott a szélső-

69

Berget megtalálta az újabb beadás, lekezelte a játékszert, de tizenhárom méterről mellé lőtt.

68

Nano sarokrúgása elszáll keresztbe.

66

Hazai sarokrúgás!

65

Kényszerű csere, Klonaridis sérülés miatt megy le, Dinas érkezik pótlására.

64

Nano lövésre lekészítésnek szánta volna lassú passzt. Lefülelték labdáját.

62

Berg esik el védője mellett, felhördülnek a nézők büntető reményében, de elmarad a tizenegyes. Les miatt kifelé az ítélet.

61

Hosszan járatták a belgák, de kapura veszélyes helyzetet nem tudtak kialakítani.

60

A lágy beívelés nem talál társat.

59

Ciman kap lapot, Klonaridisnek csúszott oda ütemet tévesztve.

58

M'Poku ívelését Kotsolis kiöklözi.

57

Standard Liège szöglet!

56

Kettős hazai csere, Mendes helyén Karelis, Petrićet pedig Klonaridis váltja.

56

Watt sárga lapot érően lép oda Nanonak.

54

Carcela-González helyére Watt érkezik.

53

Carcela érkezik a jobb szélen, jobbra cselez, de időben érkezik a keresztezés. Szöglet!

51

Kawashima könnyen húzza le Triandafillopulos beívelését.

50

M'Poku kapta vissza a kényszerítőt a védelem mögött, beadási kísérlete pontatlan.

49

Petrić a pálya középső harmadában faultol.

49

Mbombot lesen állítja meg Oliver játékvezető.

47

Ciman távoli kísérlete kapura veszélytelen.

47

Petrić tört be a tizenhatosra, elesik, de büntetőt nem kap.

46

Berget lesen állítja meg a játékvezető, egy percen belül kétszer!

46

Elkezdődött a második félidő.
Arslanagic öngólját követően kezdeményezőbb lett a görög csapat, egyértelműen uralták az összecsapást. Mbombo egy pazar kontra végén megszerezte az egyenlítő találatot, majd M'Poku góljával már előnybe is kerültek a vendégek. Jelen állás szerint a belgák a továbbjutók, ha nem nyer a Panathinaikos, akkor nem is jutnak a következő fordulóba.
Lássuk, hogy alakul a találkozó!

45+2

Befejeződött az 1. félidő.

45+2

Petrić Lumanzat löki fel a középpályán.

45+1

Mpoku lövése elakad a blokkban, majd Ciman lökete száll méterekkel mellé.

45+1

Két perc a ráadás.

45

Van Damme jött előre a támadást segítve, sarkazós cselét követően elcsúszik.

44

Gyorsan visszaszerzi az elvesztett labdát a belga csapat.

44

Mbombo ezúttal bevelevezette a labdát az előtte álló védőbe. Triandafillopulos szabadít fel.

42

A Liège gólt szerzett!
PAUL-JOSÉ M'POKU EBUNGE a bal szélen futott fel, megcsinálta a cselt befelé, majd jobbal védhetetlenül tekeri a játékszert a bal felső sarokba. 1:2

41

Berg távoli lövése kapura veszélytelen.

39

Nano szögletét kifejelik, nem sokkal később el is veszítik a labdát.

38

Hazai sarokrúgás!

38

Jelenleg a belgák állnak továbbjutásra!

36

A Liège gólt szerzett!
De Camargo ugratja ki YANIS MBOMBO LOKWAt középen, a csatár lefutotta a védőket, a labdát pedig elpöccintette a kapus mellett. Bele ért a labdába még Kotsolis, de hárítani nem tudott. 1:1

35

Pranjić meghúzza a bal szélen, középre adná, de az alapvonal mögött landol félmagas centerezési kísérlete.

34

Labdatartásra törekszik a görög csapat.

33

Mbombo lépett volna ki nagy helyzetben, de Schildenfeld időben érkezik keresztezni!

32

Triandafillopulos játssza el, hogy Ciman szabálytalankodik ellene. A vendégeké a bedobás joga.

31

Pranjić távoli lökete elszáll a kapu mellett.

30

M'Poku lágy ívelése Koutroumbisen pattan meg. Kotsolis vetődik rá a játékszerre könnyedén.

29

M'Pokut ezúttal is csak szabálytalanul tudják megállítani.

27

Stam beívelését kifejelik a védők.

26

M'Pokuba hátulról elkésve, keményen száll bele Triandafillopulos. Csak sárgát kap.

25

Nano beívelését megcsúsztatták a röviden, a hosszún Berg érkezett, de nem tudta kellően irányítani fejesét. Fölé száll biccentése.

24

Kawashima elvetődve ki tudja tolna Berg huszonöt méterről kapura tekert labdáját. Szöglet!

22

Stam vesztett labdát saját térfelén, Pranjić beadása megtalálta Berget. Kiszorított helyzetből vette célba a csatár a jobb alsót. Kawashima védett ezúttal.

20

M'Poku érkezett a sérült játékos helyére. Mujangi Bia ment le.

19

Mujangi Bia húzódik meg, csere lesz!

17

A Panathinaikos gólt szerzett!
Pranjić szerzett labdát a támadó harmadban erőszakosan. Megiramodott a kapu felé. Beadása DINO ARSLANAGICen pattan meg. Kawashima már nem tudott hárítani, a jobb alsóba csapódott a játékszer. 1:0

16

Petrić lövését blokkolja a védő.

16

Mbombo tartja meg elől a labdát. Középre gyötri, de nagyon mély beadása.

15

Triandafillopulos hosszú passzába Arslanagic ér bele, de visszakerül a szélsőhöz, folytatódhat a hazai támadás.

13

Sportszerűen kirúgták a labdát a görögök a földön maradt ellenfél miatt. Carcela visszaadja a bedobást követően.

12

Gyorsan eladja a megszerzett labdát a görög együttes.

11

De Camargo nem tud kilépni Mendes szorításában, határozottan szerez labdát a holland.

10

Mendes De Camargo ellen szabálytalankodik a belgák térfelén.

9

Minden belga a saját térfelén bekkel.

8

Petrić ívelése elszáll a társak felett. Kirúgás!

7

Ciman Zecat rántotta le.

6

Petrić szerez labdát, de nem vállalja a kockázatos előre passzt. Lelassul az akció.

5

A gyors támadás végén Nano beadása akad el Stamben.

4

Kawashima húzza le az Ajagunnek szánt beívelést.

4

A Pranjićnak szánt passzt Stam füleli le, oldalra tisztáz.

3

Van Damme nem éri be a keresztlabdát, dobás.

3

Lumanzat buktatják a felezőnél. Szabadrúgás!

2

Letámadnak a belgák, saját térfelükön adják el a görögök. A vendégeké a bedobás joga.

1

A hazai csapat végezte el a kezdőrúgást.

1

A mérkőzés elkezdődött.
Összeállítások:

Panathinaikos FC: Kotsolis- Triandafillopulos, Koutroumbis, Schildenfeld, Nano- Mendes- Zeca, Ajagun, Pranjić- Petrić, Berg

Cserék: Spiropoulos, Houhoumis, Klonaridis, Lagos, Steele, Karelis, Dinas

Standard Liège: Kawashima- Stam, Teixeira, Arslanagic, Van Damme- Lumanza, Ciman- Mujangi Bia, Carcela- Mbombo, de Camargo

Cserék: Thuram, Mmaee, M'Poku, Yasar, Milosevic, Watt, Ajdarević

Játékvezetők: M. Oliver- M. Mullarkey, S. Burt- L. Mason.
A Bajnokok Ligája selejtezőjében a csoportkörbe kerülésért küzdenek a csapatok.

A görög bajnokság második helyén végző Panathinaikos FC a belgáknál a BL indulást a rájátszásban sikerült kiharcolnia a Standard Liège-nek.

Mind a két csapat ebben a körben kapcsolódott be a küzdelmekbe.
A Belgiumban rendezett odavágón 0:0-ás döntetlent értek el a csapatok., de a görögök játszottak fölényben.

A visszavágón a mostani hazai csapat a találkozó és így a párharc esélyese is, de ne feledjük a Standard Liège-nek egy döntetlen is elég lehet a továbbjutás kiharcolásához.

Kövessétek velünk a találkozó eseményeit, percről-percre.
Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 20:00 - kor kezdődik.

Panathinaikos FC – Standard Liège

1:2

vége (1:2)

Vissza az online-ra

Gólok: 17. Arslanagic (öngól) – 36. Mbombo, 42. M'Poku

Lapok:   26. Triandafillopulos (PANA), 90+1. Karelis (PANA) – 56. Watt (STA), 59. Ciman (STA)

Panathinaikos FC: Kotsolis- Triandafillopulos, Koutroumbis, Schildenfeld, Nano- Mendes (56'Karelis)- Zeca, Ajagun, Pranjić- Petrić (56'Klonaridis (65'Dinas)), Berg
Cserék: Spiropoulos, Houhoumis, Klonaridis, Lagos, Steele, Karelis, Dinas

Standard Liège: Kawashima- Stam, Teixeira, Arslanagic, Van Damme- Lumanza, Ciman- Mujangi Bia (20'M'Poku), Carcela (54'Watt)- Mbombo, de Camargo
Cserék: Thuram, Mmaee, M'Poku, Yasar, Milosevic, Watt, Ajdarević

Játékvezetők: M. Oliver- M. Mullarkey, S. Burt- L. Mason

Első meccs: Standard Liège - Panathinaikos FC 0:0