Menu

Labdarúgás

Felkészülési mérkőzések

Rákospalotai EAC – BKV Előre SC

0:0

elhalasztva (-:-)

06.08.2014, 18:00 • Budai II. László Stadion, Budapest • Teleki Péter

Az időjárási körülmények miatt a mérkőzést nem az eredetileg kijelölt helyszínen rendezik meg, ahol viszont a kollégánk számára nem adottak a feltételek a közvetítéshez.

Elnézést kérünk a szurkolóktól és köszönjük a megértésüket. (17:47:24)
Lassan befejeződnek a felkészülési mérkőzések, és a Magyar Kupa első fordulója után a harmadosztályban is elkezdődik a bajnokság. De addig még egy-két előkészületi meccset játszanak a csapatok.

A hétvégi szombati találkozó után a REAC ismét hazai pályán játszik, ezúttal a szintén NB III-as BKV lesz az ellenfele. Mindkét együttes már több felkészülési mérkőzésen van túl, mérlegük vegyesvágotthoz hasonlítható. Mindenesetre utolsó találkozójukat egyaránt megnyerték, a rákospalotaiak a Csepelt múlták felül, míg a közlekedésiek az ESMTK ellen bizonyultak jobbnak.

A szezon első tétmérkőzésére hétvégén kerül sor, ekkor rendezik a Magyar Kupa első fordulóját. Természetesen mind a REAC, mind a BKV érdekelt, mindketten idegenben lépnek pályára. A kupameccsre való felkészülésre ez mai találkozó talán jó és hasznos megmérettetés lesz.

A mérkőzéshez mindenkinek jó szurkolást és szórakozást kívánunk!
Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 18:00 - kor kezdődik..

Rákospalotai EAC – BKV Előre SC

0:0

elhalasztva (-:-)

Vissza az online-ra