Menu

Jégkorong

Olimpiai Reménységek Versenye

Magyarország – Lengyelország

2:4

vége (1:0, 1:2, 0:2)

23.08.2014, 13:10 • Káposztásmegyeri Jégpalota, Budapest • Juhász Attila

Lehet -e egy felkészülési tornán 2-2 győzelemmel és vereséggel az utolsó, azaz a negyedik helyen végezni? A jelek szerint lehet!
Mivel a lebonyolítás szerint az első és a második, valamint a harmadik és a negyedik helyosztót játszott, így a körmérkőzéses sorozat alatt pontot sem szerző lengyelek kaptak még egy esélyt, a csak rosszabb gölkülönbsége miatt nem döntőző magyar együttes ellen!
Éltek is ezzel és 4-2-re legyőzték a fáradtan és kissé tompán játszó mieinket.
Összességében voltak ennek a tornának számunkra nagyon szép és kevésbé szép pillanatai is, de ez egy felkészülési torna volt, az eredmény nem a legfontosabb, nagyot alkotni majd a világbajnokságon kell, áprilisban Debrecenben!
Ebből a tornából a Glen Williamson vezette szakmai stábnak kell levonnia a tanulságot és ezt nyilván meg is teszik majd!
Az ORV torna hivatalos végeredménye tehát: 1. Szlovákia U17, 2. Ausztria U18, 3. Lengyelország U18, 4. Magyarország U18.
A Káposztásmegyeri Jégpalotából köszönöm három napos megtisztelő figyelmüket, Juhász Attila tudósításait olvashatták!
Tartsanak továbbra is az onlajnok.com-mal! (15:25:47)

59:29

Sági egészen közelről sem tudta a lengyel kapuba ütni a korongot, kimaradt az utolsó nagy magyar helyzet is!

58:49

Kaptunk még egy emberelőnyt, gáncsért Szoltysz állt ki 2 percre!

55:43

Kiss Patrik lövését mamutjával védte a lengyel kapus.

53:01

Kiegészültek a lengyelek.

52:27

Stipsicz kínálta meg egy koronggal Lewartowskit, de a lengyel kapus lepkésével hárított!

52:15

Lewartowski alatt a korong, nem tudunk egyelőre szépíteni!

51:01

Goscinski kiállt 2 percre gáncsért, kaptak a mieink még egy esélyt!

50:38

Magyarország gólt szerzett!!
Gólszerző JAROSZ. Assziszt: Jeziorski. Bartkomiej Jeziorski remekül centerezett jobbról, DOMINIK JAROSZ elhúzta a korongot Gadácsi mellett és megszereztea lengyelek negyedik gólját! 2-4

49:23

Gadácsi tenyerelt rá a korongra, egyelőre még messze a magyar egyenlítés!

48:09

Ez a magyar fór is kimaradt, kiegészült a lengyel válogatott!

47:27

Szűcs István újabb lövését is védte a lengyelek kapusa!

46:09

Ebből viszont már igen, Krok kapott 2 percet!

45:50

Rajski kapott 10 perc fegyelmit, de ebből nincs emberelőnyünk!

44:45

A túloldalon Gozdziewicz bombáját védte szépen a lepkéssel Gadácsi!

44:29

Szűcs István lövését védte Lewartowski!

42:13

Lengyelország gólt szerzett!
Gólszerző SZOLTYSZ. Már a lengyelek vezetnek, HIERONOM SZOLTYSZ csúsztatta közelről Gadácsi mellett a kapunkba a korongot. 2-3

Ebben a harmadban sikerült elhúznia két góllal a magyar csapatnak, de a lengyelek szépítettek majd kettős emberelőnyből egyenlíteni tudtak, így egyelőre döntetlenre áll az ORV torna bronzmeccse!
Egy harmad még hátra van, szurkoljanak a fiúknak a szünet után is!

39:58

Szűcs István lövését védte még mamutjával a lengyel kapus.

39:25

Végre kiegészült a magyar válogatott, 5 az 5 ellen a csapatok.

37:54

Lengyelország gólt szerzett!
Gólszerző KROK. Assziszt: Podlipni. Kettős emberelőnyös szituációban ADAM KROK kőkeményen felvarrta a korongot a magyar kapu bal felső sarkába! 2-2

37:25

Korongkilövésért Laczkó is 2 percet kapott, kettős lengyel fór!

37:18

Az iménti szituációban Baranyai volt szabálytalan, kapott is 2 percet, magyar emberhátrány jön!

36:06

Dvzy óriási helyzetben hibázott a mieink kapuja előtt!

34:52

Gyurgyev lőtte rá a korongot, amely egy boton megpattant, de Lewartowski így is védett!

34:37

Kiegészültek a lengyelek.

32:37

Kiállítás a lengyelektől, Michalowski kapta a büntetést, emberelőnyben vagyunk!

32:10

Lengyelország gólt szerzett!
Gólszerző SKRODZIUK. SZYMON SKRODZIUK közelről kotorta Gadácsi János kapujába a lengyelek szépítő gólját! 2-1

30:50

Kapuscsere a mieinknél, Dobos helyén Gadácsi is kap ma egy lehetőséget.

30:10

Gyurgyev lövését védte a lengyel kapus.

28:46

Musiol az iménti esetnél fellökte a gólszerzőnket, így lett még egy emberelőnyünk is!

28:46

Magyarország gólt szerzett!!
Gólszerző TÖRÖK V.. Assziszt: Sági és Szabad K.. Sági remek kiugratásával TÖRÖK VIKTOR lépett ki és estében pofozta a korongot a lengyel kapu jobb sarkába! 2-0

28:19

Gáspár elől tenyerelt rá a korongra a lengyelek kapusa.

27:43

Dobos védett egy szépet a lengyelek elől!

26:05

Antal lövését védte szintén szép mozdulattal a lengyel kapus.

23:44

Filip elől fogta meg a korongot a kapu torkában Dobos!

23:18

Rajski lövését védte szépen Dobos.

22:16

Kiegészült a lengyel csapat, kimaradt a fórunk!

21:20

Szabad Kevin lövését is kispárgázta Lewartowski!

20:58

Sági lövését védte lepkéssel a lengyel kapus.

20:16

A lengyelektől Jarosz kapott 2 percet, újra egy magyar emberelőny!

A bronzmeccsen egyelőre egy emberelőnyös gólnak köszönhetően 1-0-ra vezetnek a mieink!
Tartsanak velünk a szünet után is!

19:06

Jarosz két csel után lőtt, Dobos remekül védett!

18:19

Szalóki jobb sarokra tartó lövését fogta a lengyel kapus!

16:22

Kiegészült a magyar csapat!

15:57

Dobos kétszer egymás után is nagyot védett!

14:58

Kiegészültek a lengyelek, most Ők vannak fórban!

14:22

Gorzicki tört kapura Szabad Kevin gáncsolta, oda az emberelőnyünk!

13:38

Gáspár nagy lövését fogta a lengyel kapus.

12:58

Kiállítás most a lengyelektől, Gozdziewicz kapta a 2 percet, fórban vagyunk!

11:46

Ezt a hátrányt is kihúzták a mieink!

9:46

Kiállítás megint a mieinktől Laczkó megy ki 2 percre szabálytalan testjátékért!

7:35

Kiegészült a magyar válogatott!

6:26

Megint Gozdziewicz lövését védte Dobos, csak most sokkal nagyobb ziccer volt a lengyelek előtt!

5:35

Szabad Kevin palánkra lökésért kapott 2 percet, emberhátrányban a mieink!

.4.55

Gozdziewicz lövését védte szépen Dobos!

3:49

Magyarország gólt szerzett!!
Gólszerző STIPSICZ. Gólpassz: Nagy Z. A buli után STIPSICZ BENCE hatalmas erővel lőtt a bal felső sarokba, kihasználva az emberelőnyt! 1-0

3:40

Szabad Kevin közeli lövését védte Lewartowski!

1:55

Szoltysz kapott 2 percet, emberelőnyben támadhat a magyar együttes.

1:27

Filip közeli lövését védte szépen Dobos Kristóf!

Már a jégen a csapatok, piros mezben a mieink, fehérben a lengyel válogatott!

Azonnal kezdődik az ORV torna bronzmérkőzése itt, a Jégpalotában a mieink és a lengyel együttes között.
Csütörtökön egyszer már legyőztük a lengyeleket, miért ne sikErülne ez ma is a fiúknak!
Tartsanak velünk, rögtön kezdünk!

Ahogy azt már korábban tudni lehetett; az ORV felkészülési ifi hokitorna utolsó meccsét a magyar válogatott játssza, szombaton, ebédidőben!
Bár pénteken este legyőztük az osztrákokat, végül az összgólkülönbségeket figyelembe véve hat pontukkal is csak a csoportküzdelmek harmadik helyén végeztünk, így a lengyelekkel játszunk a harmadik helyért!
A divízió2-es vb osztályhoz tartozó lengyel U18-asok pont nélkül végeztek a csoport negyedik helyén, a mieinktől csütörtökön 3-1-es vereséget szenvedtek, de a másik két csapat ellen sem volt sok esélyük a pontszerzésre.
Magyarország ebben a korosztályban a jövő tavaszi, debreceni divízió1/A. világbajnokságra készül, a bő keret egyik fele ezen a tornán, a másik a csehországi Ostravában szerepel ezen a héten.
A tét tehát a lengyelek ellen a torna 3. helye és a csapat nyilván szeretne egy újabb győzelemmel kedveskedni a hazai szurkolóknak!
A cél persze elsősorban a minél jobb vb felkészülés, Glen Williamson most is mindenki megmutathatja, hogy a szűkebb keretben is helye van!
Kövessék figyelemmel a torna bronzmérkőzését is, a magyar csapat mostani zárómeccsét!
Jó szurkolást, jó szórakozást kívánunk!

Magyarország – Lengyelország

2:4

vége (1:0, 1:2, 0:2)

Vissza az online-ra

Gólok és gólpasszok: 4. Stipsicz (Nagy Z.), 29. Török V. (Sagi, Szabad K.), 51. Jarosz (Jeziorski) – 33. Skrodziuk, 38. Krok (Podlipni), 43. Szoltysz

Magyarország: Dobos(Gadácsi 30.50-től) – Bukor, Stipsicz, Sági, Gáspár, Kiss Zs. – Garát, Szabó B., Szabad, Kiss P., Nagy Z. – Baranyai, Antal, Szűcs I., Gyurgyev, Török V. – Tóth G., Laczkó, Szalóki, Szövetségi edző: Glen Williamson

Lengyelország: Lewartowski(Studzinski) – Skokan, Goscinski, Skrodziuk, Rajski, Musiol – Michalowski, Choraziczewski, Jarosz, Gorzicki, Jeziorski – Krok, Gozdziewicz, Podlipni, Nowak, Dvzy – Zyviolek, Zieliinski, Szoltysz, Krezolek. Szövetségi edző: Jaroslaw Morawiecki.

Játékvezetők: Kincses Gergely (Váczi Dávid, Berger Ákos)

Nézőszám: 100

Match log
1. harmad
1:55
3:49
5:35
9:46
12:58
14:22
1. harmad után
2. harmad
20:16
28:46
28:46
32:10
32:37
37:18
37:25
37:54
2. harmad után
3. harmad
42:13
45:50
46:09
50:38
51:01
58:49
Vége