Menu

Labdarúgás

Merkantil Bank Liga

– Békéscsabai Előre 1912 SE

3:2

vége (1:1)

20.09.2014, 19:00 • Illovszky Rudolf-Stadion, Budapest • Teleki Péter

Megérdemelten tartotta hazai pályán a három pontot a Vasas, győzelmével most már egyedül vezeti a bajnoki tabellát. Az angyalföldiek már a találkozó első harminc percében eldönthették volna a mérkőzést, azonban a helyzetek kimaradtak, az 1:0-ás hazai vezetés pedig nem volt egy életbiztosítás. A félidő hajrájában jött az egyenlítés. majd a fordulást követően a Békéscsaba büntetőből vezetést szerzett.
A hazaiak fokozatot váltottak, és Remili duplájával megfordították a mérkőzést. Soha rosszabb mérkőzést, köszönöm a figyelmet. (20:54:40)

90+3

Mérkőzés vége.

90+3

A szabadrúgás elvégzése után a játékvezető lefújta a mérkőzést.

90+3

Borbély buktatásért kapott sárga lapot.

90+2

Kisebb szabálytalanság után, a vendégek ívelhettek előre egy szabadrúgást. A Vasas tizenhatosáig nem jutottak el.

90+1

Németh rúgta ki kényelmesen a labdát, a hazaiak ügyesen tartják a labdát a csabaiak térfelén.

90

Három perc hosszabbítás következik.

89

Grúz helyett Tamás a pályán.

88

Remilit buktatták, a vendégek kapujához beívelt szabadrúgást kivágták a védők.

87

A játékvezető nem fukarkodik a lapokkal, Ródenbücher is besárgult

86

Hajdú nem tudta folytatni, helyette Polényi érkezett.

85

Viczián buktatás miatt kapott sárga lapot.

84

Viczián vágta fel ellenfelét, szabadrúgással jöhet a középpályáról a Vasas.

83

A csabaiak játszották be a labdát a Vasas tizenhatosára, a védők magabiztosan tessékelték ki.

82

Hajdu maradt lent, ápolása után lesántikál a pályáról.

81

A Békéscsaba kijjebb jött a bunkerállásból, ezáltal a hazaiaknak is nagyobb területe lesz.

80

Vólent helyett Viczián a pályán.

79

Mezőnyben folyik a játék, valamicskét visszaesett az iram, a hazaiak is óvatosabban játszanak.

78

Balog jött be a lecserélt Kertész helyett.

77

A vezetés birtokában a Vasas már nem megy fejetlenül előre, igyekszik megtartani a labdát.

76

Ádám helyére Kiss érkezett.

75

A Vasas gólt szerzett!
Fordított a hazai csapat, a közönség felállva élteti a kedvenceket! Jobbról ívelték középre a labdát a fővárosiak, középen a két védő egymásra várt, végül a labda REMILI MOHAMED-hez került, aki hét méterről a bal sarokba lőtt.

74

Semmi változás a pályán, a Vasas tovább szorongat.

73

A Békéscsaba csak védekezik, az angyalföldiek mindent megtesznek a győzelemért.

71

Balról ívelték be középre a labdát a hazaiak, Grúz hat méterről senkitől sem zavartatva fölé fejelt. Hatalmas helyzet maradt ki!

70

A jobbról beívelt hazai sarokrúgás veszélytelen, középen kivágták a labdát a védők. A szögletarány 14:2 a hazaiak javára.

69

Remili kapta bal oldalon a labdát, beadását középen szögletre mentették a védők.

68

Hajdú ívelte be a labdát a Békéscsaba kapuja elé, Póser magabiztosan húzta le.

67

A hazaiak rúghattak újabb szögletet, a jobbról beívelt labda most nem jelentett veszélyt a békésiek kapujára.

66

Ródenbücher iramodott meg a labdával a csabai térfélen, jó labdát adott Remilinek, aki 19 méterről mellé tekert.

65

Megjött a közönség hangja, zúg a hajrá Vasas! Közben a pályán tovább folytatódik a hazaiak fölénye.

64

Király buktatott, érkezett is a sárga lap.

63

A Vasas gólt szerzett!
Fellazult vendégvédelem ellen támadhatott a Vasas, a labdát bal oldalon REMILI MOHAMED kapta, éles szögből mintegy nyolc méterről gyönyörűen kilőtte a hosszút.

62

Labdát szerzett a Békéscsaba, elől az egyedüli támadó Kertész kapta a labdát, két védő között is ki tudott bújni, ráadásul Németh nagyon rosszul jött ki a kapujából, Kertész azonban kiszorított helyzetből ugyan, de 14 méterről nem találta el az üres kaput.

61

A Békéscsaba nem tud kijönni a Vasas szorításából, gyakorlatilag csak a védekezéssel van elfoglalva.

60

Lőrinczy helyett Szilágyi érkezett.

59

Jobbról végezhetett el szögletet a hazai csapat, ez most nem jelentett veszélyt a csabaiak kapujára.

58

Jobbról érkezett az angyalföldiek szabadrúgása, Ferenczi hat méterről fejelt kapura, Póser hatalmasat védett.

57

A Békéscsaba teljesen visszazárt saját térfelére, minden mezőnyjátékos a vendégek térfelén.

56

Remili végezte el a hazaiak szabadrúgását, 19 méterről a sorfalban elakadt a labda.

55

Remilit buktatták a büntetővonal előtt, szabadrúgás a Vasas javára.

54

A hazaiak ívelhettek be szabadrúgást a vendégek kapujához, középen szabálytalanság miatt már kifelé jár a szabad.

52

A Békéscsaba gólt szerzett!
VÓLENT ROLAND végezte el a vendégek tizenegyesét, higgadtan lőtt a kapu jobb sarkába.

51

Grúz kapott sárga lapot belépőért.

50

A vendégek játszották be a labdát a Vasas tizenhatosára, Grúz szabálytalankodott, a játékvezető büntetőt ítélt.

49

Kiegyenlített a küzdelem a pályán, a vendégek is bátrabban játszanak mint az első félidőben.

48

Szabálytalanság után a Békéscsaba végezhetett el szabadrúgást a középpályáról.

47

Jól kezdődött a második félidő is, Kertész 19 méterről veszélyeztetett egy lövéssel, próbálkozása nem sokkal ment fölé.

46

Elkezdődött a második félidő.
Hazai rohamokkal kezdődött a találkozó, a Vasas már az első percekben kapujához szegezte a Békéscsabát. Egy szögletet követően Ferenczi fejjel szerzett vezetést az angyalföldieknek, de ezt követően sem állt le a Vasas-gépezet. Futószalagon vezették a támadásokat, Póser többször is komoly védést mutatott be.
A félidő hajrájában Bényei egy távoli lövéssel egyenlített, izgalmas folytatás várható.
Maradjanak velünk!

45+1

Befejeződött az 1. félidő.

45+1

Tölgyesi próbálkozott meg 24 méterről egy lövéssel, labdája jócskán mellé ment. Németh kirúgása után a játékvezető lefújta az első félidőt.

45

Egy perc ráadást jelzett a játékvezető.

44

Az angyalföldiek támadtak, most nem jutottak el a vendégek tizenhatosáig.

43

Remili ívelt be balról szabadrúgást a vendégek kapuja elé, a csabai védők kivágták a labdát.

42

A Békéscsaba gólt szerzett!
A vendégek apró túlzással a semmiből egyenlítettek! BÉNYEI BALÁZS vállalkozott lövésre, mintegy 25 méterről szúrta kapura, lövése a jobb sarokba csapódott.

40

Nagy ívelte be jobbról a Vasas szögletét, középen Póser öklözéssel mentett, majd a Csaba azonnal megindult kontrából. Kertész viszont elől nem tudta lekezelni a labdát.

39

Görgényi kapott egy labdát a jobb szélen, cselezgetése után szögletet harcolt ki.

38

Póser rúgta hosszan előre a labdát, a hazaiak kapcsolták le, építkezhet a Vasas.

37

Borbély nem volt szívbajos, 28 méterről is kapura lőtte a vendégek szabadrúgását, Némethnek azonban nem okozott gondot.

36

Most kijött a szorításból a Békéscsaba, a vendégek próbálják megtartani a labdát.

35

Borbély kapott egyet, a középpályáról végezhet el szabadrúgást a Békéscsaba.

34

A hazaiak járatják a labdát, a Békéscsaba teljesen visszahúzódik. Kontrákra épít a vendégcsapat.

32

Az újabb hazai szöglet középen éppen csak elment Ferenczi feje fölött, végül tisztáztak a védők.

31

Pataki elrúgta a labdát, sárga lapot kapott érte.

30

A jobbról elvégzett csabai szöglet veszélytelen, a hazaiak azonnal megindultak előre.

29

A Vasas jobbról végezte el a szögletet, középen kivágták a védők, majd kontrából azonnal megindult a Békéscsaba. Kertész iramodott meg a labdával, kettő a kettő ellen mehettek a vendégek, végül Kertész lökete a blokkról az oldalhálóba csapódott.

28

Könnyen kerül a Vasas a vendégek védelme mögé, ezúttal Ádám adta be a labdát az alapvonalról, a védők fejjel szögletre mentettek.

27

Jobbról ívelték be a sarokrúgást a csabaiak, középen szabálytalanság miatt már a Vasas jöhet kifelé szabaddal.

26

Lőrinczy ívelhetett be szabadrúgást a hazaiak tizenhatosára, a hosszún az egyik Vasas védő szögletre mentett fejjel.

25

Remili cselezte be magát a vendégek tizenhatosára, 14 méterről lőtt kapura, labdája a blokkon megpattant, Póser könnyedén összeszedte.

24

Egy beadást követően Ferenczi fejelhetett kapura hat méterről, próbálkozása mellé ment.

23

Balról érkezett a hazaiak bejátszása, Remili most körülményes volt középen, el is választották a labdától.

22

Eddig kifejezetten élvezetes a mérkőzés, hazai dominancia a pályán, a Békéscsaba jobb híján csak védekezik.

20

Görgényi húzta meg a jobb szélen, lapos centerezését nyolc méterről Ferenczi kapásból mellé lőtte.

19

Ádám kapta jobb szélen a labdát, beadását kivágták a védők, de támadásban maradt a Vasas.

18

Ádám volt lesen, a Békéscsaba jöhet kifelé szabadrúgással. A vendégek nem sokáig tudták megtartani a labdát.

17

Nagy ívelte be jobbról a fővárosiak szögletét, középen Póser szépen húzta le a labdát.

16

Nincs megállás egy pillanatra sem, a hazaiak tovább szorongatnak! Görgényi ívelte középre a labdát, Ferenczi mintegy nyolc méterről fejelt kapura, Póser elképesztő bravúrral mentett szögletre.

15

Bényei vágta fel ellenfelét, sárga lapot kapott érte.

14

A Vasas gólt szerzett!
A hazaiak megszerezték a vezetést! Jobbról Nagy ívelte középre a szögletet, FERENCZI ISTVÁN az ötösről védhetetlenül fejelt a csabai kapuba.

13

Ismét Remili állt oda a hazaiak szabadrúgásához, 23 méterről előtt labdáját Póser bravúrral védte. Vasas szöglettel folytatódik a találkozó.

12

Nagy reklamálásért szintén sárga lapot kapott.

12

Tölgyesi vágta fel ellenfelét, érkezett is a sárga lap.

11

A Békéscsaba is eljutott a hazaiak kapujáig, jobbról érkezett a beadásuk, középen mindenki előtt elment a labda.

10

A jobbról elvégzett hazai sarokrúgás veszélytelen volt, a békésiek építkezhetnek.

9

Berecz fejezte be lövéssel az angyalföldiek támadását, 18 méterről megeresztett lökete a blokkról szögletre csapódott.

8

A Békéscsaba gyakorlatilag kis időre se tudja megtartani a labdát, állandó fölényben játszik a Vasas.

7

A hazaiak újabb szabadot rúghattak, balról Remili a lövést választotta, labdája fölé ment.

6

Balról ívelhettek be sarokrúgást a fővárosiak, középen szabálytalanság után már a Békéscsaba jöhet kifelé szabaddal.

5

Szabálytalanság után a Vasas végezhetett el szabadrúgást, Remili mintegy 23 méterről rúgta kapura, labdáját Póser védte.

4

A mérkőzés első perceiben a hazaiak voltak aktívabbak, a Békéscsaba saját térfelére szorult vissza.

1

A mérkőzés elkezdődött.
Összeállítások:

Vasas FC: Németh – Görgényi, Grúz, Ródenbücher, Hajdú – Vida, Berecz, Nagy T. – Remili, Ferenczi, Ádám
Cserék: Hermány, Pál, Takács, Tamás, Polényi, Kiss Róbert

Békéscsabai Előre 1912 SE: Póser – Bényi, Borbély, Pataki, Király – Bagi, Tölgyesi, Kertész- Prasler, Lőrincz, Vólent
Cserék: Czuczi, Balog Zs., Balogh M., Szilágyi, Juhász, Viczián, Berki

Játékvezetők: Böcskei Balázs – Kis Zoltán, Kiss Balázs.
A hétvégén a hatodik fordulóval folytatódik az NB II, és többek között Vasas – Békéscsaba mérkőzés következik.

Az angyalföldiek jól kezdték a szezont, zsinórban négy győzelmet arattak, ráadásul a gólkülönbségük is imponáló volt. Azonban múlt héten némi meglepetésre kikaptak a Kaposvár otthonában, de holtversenyben a Gyirmóttal még most is vezetik a tabellát.

A vendég Békéscsaba se kezdte rosszul a bajnokságot, az első három fordulóban kétszer is nyerni tudott a békési gárda, utána viszont kétszer is mattolták az ellenfelek. A szakemberek az elmúlt években mindig feljutásra esélyes csapatként emlegették a vendégeket, de tavaly is "csak" a hatodik helyen végeztek.

Az előző szezonban nem bírt egymással a két csapat, mindkét alkalommal 1:1-es döntetlen született. A fővárosiak a múlt heti vereséget feledtetni szeretnék szurkolóikkal, számukra hazai pályán csak a győzelem elfogadható eredmény. A Békéscsaba viszont két vereség után már javítani szeretne, így ők se feltartott kezekkel érkeznek majd Budapestre!
Jó mulatságnak ígérkezik, tartsanak velünk!
Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 19:00 - kor kezdődik..

– Békéscsabai Előre 1912 SE

3:2

vége (1:1)

Vissza az online-ra

Gólok: 14. Ferenczi, 63. Remili, 75. Remili – 42. Bényei, 52. Vólent

Lapok:   12. Nagy (VAS), 51. Grúz (VAS), 87. Ródenbücher (VAS) – 12. Tölgyesi (BCS), 15. Bényei (BCS), 31. Pataki (BCS), 64. Király (BCS), 85. Viczián (BCS), 90+3. Borbély (BCS)

: Németh – Görgényi, Grúz (89. Tamás), Ródenbücher, Hajdú (86. Polényi) – Vida, Berecz, Nagy T. – Remili, Ferenczi, Ádám (76. Kiss)
Cserék: Hermány, Pál, Takács, Tamás, Polényi, Kiss Róbert

Békéscsabai Előre 1912 SE: Póser – Bényi, Borbély, Pataki, Király – Bagi, Tölgyesi, Kertész (78. Balog) – Prasler, Lőrinczy (60. Szilágyi), Vólent (80. Viczián)
Cserék: Czuczi, Balog Zs., Balogh M., Szilágyi, Juhász, Viczián, Berki

Játékvezetők: Böcskei Balázs – Kis Zoltán, Kiss Balázs

Nézőszám: 1800