Menu

Labdarúgás

Primera División

Atlético Madrid – Celta de Vigo

2:2

vége (2:1)

20.09.2014, 20:00 • Estadio Vicente Calderón • Kármán Zoltán

Az Atlético Madrid nagyrészt magának köszönheti, hogy ezen a mérkőzésen hazai pályán csak egy pontot szerzett és nem lett meg a három pont csak egy. Az első félidő volt jóval jobb, három góllal és sok sok akcióval mindkét oldalon, jó irammal.

A második játékrészben a harc dominált, sajnos sok volt az alattomos szabálytalanság is, a végére ugyanannyi sárga lap lett, mint gól, de jóval több is lehetett volna. A Celta Vigo dicséretére legyen mondva, hogy nem adták fel hátrányban idegenben sem, kiegyenlítettek és a végén Alvarez kapus védéseinek is köszönhetően megőrizték az egyik pontot a bajnoki címvédő ellen.

Az Atlético a két gólja mellett még 16x lőtt kapura, ebből 6 el is találta a kaput (de mindig védett Alvarez), a vendégek a két gólon kívül csak 4x lőttek kapura, három el is találta. A nagy különbség miatt azért illett volna behúznia ezt a győzelmet a Madridnak, de minden dicséret a Celta Vigoé.

Atlético Madrid – Celta Vigo: 2-2!
Köszönöm a figyelmet!
---- (21:58:02)

90+3

Mérkőzés vége.

90+3

Nolito vette át rosszul a keresztlabdát, így Koke könnyedén megszerzi. A túloldalon Raul Garcia hiába talál a hálóba, jócskán lesen kapta!

90+2

Cabral szerel és rúgja előre, amerre lát.

90+2

Alvarez kezében a labda, nem is siet kirúgni. Nem tudja megtartani a Celta, most már csak rombol.

90+2

Három perc a ráadás.

90+1

Egy kapuzik most az Atlético, Cerci lövése lepattan egy védőről, majd középről egy fejes kevéssel száll a bal kapufa mellé!

90+1

Tiago belőtt labdáját Alvarez üti ki a mezőnybe!

90

Ansaldi is előrehúzódik már, Koke kap tőle labdát, majd feldöntik. Szabadrúgás balról a hazaiak javára. Az egyik utolsó esély.

90

Jonny Castro érkezik Krohn-Dehli helyére az utolsó percekre.

89

Planastól kapott egyet Cerci, de a kék mezes játékost sem kell félteni. Alvarez jön majd kirúgással.

89

Cerci reklamál tizenegyest egy ütközés után, de nincs ítélet, ez is jó bírói döntésnek tűnik.

88

Cerci kapott labdát a jobb oldalon, az oldalhálóba rúgja, de egyébként is lesen kapta.

87

Juanfran belöbbölte jobbról a labdát, középen senki nem érkezett ütemre.

86

Nem lett túl jó színvonalú a második félidő, Alvarez kirúgása után bedobással jöhet Larrivey.

85

Sergi Gomez is besárgul. Kár, hogy ezekben a percekben több a fault, mint a támadás.

84

Továbbra is nyomás alatt a Celta Vigo kapuja, vajon ki tudják-e húzni a maradék időt, már a felezőn is ritkán jutnak át.

83

Cerci érkezett Jimenez helyett, az olasz bajnokságból ismerhetjük.

83

Gabi beívelését öklözi ki Alvarez, de marad a csíkos mezeseknél.

82

Elég szakadozott most a játék, sok a fault.

81

Beállni készül Cerci a madridi csapatba.

81

A szögletet elvégző Nolitot különféle tárgyakkal dobálják meg közben a nézőtérről, meglehetősen sportszerűtlen.

80

Orellana íveli be a jobb oldalról a szabadrúgást, majd a hazai védők szögletre mentenek.

79

Alvarez ért vissza Koke emelésére, nagyon jó ötletnek tűnt, de elérte a kapus és szögletre tudott menteni.

78

Turan szaladt neki véletlenül csapattársának, Tiagonak, szerencsére nincs komolyabb baj, de rövid ápolásra szorult utóbbi játékos.

77

Nehéz perceket él át a Celta, folyamatos nyomás alatt a kapujuk.

76

Turan a jobb oldalon kevergetett, a beadást Cabral húzza ki.

75

Cabral hátáról pattan haza Alvarezhez a szöglet.

74

Raul Garcia és Fontas ütköznek össze véletlenségből az alapvonalnál, nem volt szándékos.

73

Larrivey nem érte el a neki szánt indítást, Moya már rúgja is ki.

72

Hernandez helyett érkezik Sergi Gomez a vendégeknél.

72

Garcia hozta fel a labdát középen, majd 20 méterről kapura bombázta volna, de jócskán fölé.

71

Hátul adogat most a Celta Vigo. Időt kellene nyerniük, mert az utóbbi percekben nagy rajtuk a nyomás.

70

Egy bal oldali beívelésnél elég érdekes módon tűnt el az ötösnél Godin, de nincs tizenegyes, mert nagyon könnyen adta meg magát egy pici kis lökésre.

69

Raul Garcia váltja Griezmannt. Az első madridi csere.

69

Godin passzol Thiagohoz a középpályán, majd Griezmann iramodik meg. Végül Fontas ment szögletre.

68

Raul Garcia készülődik beállni a hazaiaknál.

67

Orellana a jobb oldalról adta be, bár nem látszott, hogy kinek, mivel teljesen céltalan lett az ívelése.

66

Jóval aktívabb most az Atlético, alaposan rákapcsoltak a hazaiak. Juanfranról megy ki közben a labda a jobb oldalon.

65

Parázs most a hangulat, sok a fault, tüntet a közönség az utóbbi percekben.

64

Griezmann csavarta kapura a jobb oldalról, szép lövése azonban Alvarez kezében hal el.

63

Ardan majd Griezmann volt a labda útja, Radoja szerelt, de csak egy időre.

62

Egy óra játék után így tehát még mindig marad a 2-2, izgalmas lesz az utolsó fél óra.

62

Gabi beívelésére középen érkezett fejelni Jimenez, be is fejelte a labdát, de nem jól taktikáztak, a rúgás pillanatában lesre futott a támadó, így nem érvényes a gól, ami egyébként pedig szép fejes találat lett volna.

61

Szabadrúgás az Atlético javára jó 35-40 méterre a kaputól.

60

Cabral ütközött Juanfrannal, megúszta a sárgát, ez neki a második lenne.

59

Moya futott ki messzire a kapujából és ugyan felszabadítani nem tudott, mert Juanfranról a saját kapuja felé pattant a labda, de Juanfran befutotta bőven a gólvonal előtt a labdát és kivágta.

58

Mallo szerez labdát, majd adja haza Sergio Alvareznek.

57

Koke tette be Arda Turannak az ötös környékére, de nem tudott kapura fordulni.

56

47.000 néző a helyszínen.

55

Kiváló mérkőzés lehet még ebből, újra egyenlít a Celta, nem adja fel!

54

A Celta Vigo gólt szerzett!
A csereként beállt NOLITO kilövi az alsó sarkot a büntetőnél. 2-2!

54

Miranda kapott sárgát az iménti esetért.

54

Tizenegyeshez jut a Celta Vigo! Planas fordult le gyönyörűen, Miranda pedig elüti a tizenhatoson belül!

54

Nem alakult ki belőle veszély, de Mallo visszaszerzi.

53

Szöglethez jut a jobb oldalon a Celta Vigo.

52

Juanfran irányába az előreívelés borzalmasan rossz, Alvarez kezében a labda.

51

A felezőnél adogat a Celta, nem támad most le túlzott energiával az Atlético.

50

Jimenez mellett hozza el Cabral, jó védekezés.

49

Orellana beadását húzza le könnyen Moya.

48

Továbbra is támadásban a Celta, a beívelést Jimenez fejeli ki.

47

Ismét nagy helyzet a vendégektől, jó ütemben kapta a labdát Huga Mallo a jobb oldalon, majd futtából kapura tűzte 6-7 méterről, de nem lett túl erős, Moya jól zárta a szöget és hárított!

46

Alex Lopez helyett Nolito folytatja a második félidőben.

46

Elkezdődött a második félidő.
Alig néhány másodpercet hosszabbított csak a játékvezető, nem is nagyon volt rá oka. Kiváló és csodás góllal szerzett vezetést a Celta Vigo a félidő derekán, sarokkal lőtte a találatot Hernandez, év végi összefoglalóba való módon.

Érezhető volt, hogy még inkább ritmust váltott az Atlético és még a szünet előtt meg tudták fordítani az állást, teljesen megérdemelten a játék képe alapján.

Atlético Madrid – Celta Vigo: 2-1! A szünet után folytatjuk!
----

45+1

Befejeződött az 1. félidő.

45+1

Griezmann cselezte be magát a büntetőterületen belülre, de középen egy védő lekapcsolta. Végül Orellana a hármas sípszó előtt még besárgul.

45

Érdekes adat, a labdabirtoklási arány jelenleg 45%-55% a vendégeknek!

45

Krohn Dehli nem tudja megmenteni a labdát az oldalvonal előtt, Atlético bedobás a jobb oldalról a pálya közepén.

44

Griezmannt szerelte Cabral hátul, majd kapott egyet Hernandez, kék mezes szabadrúgás következik.

43

A játék képe alapján várható volt az újabb madridi gól, megfordítja a meccset a szünet előtt az Atlético, de még sok lesz hátra a második félidőben.

GODIN - 2:1

42

Az Atlético gólt szerzett!
A jobb oldali szögletre DIEGO GODIN érkezett tökéletes ütemben fejelni középen 7 méteren, mindenkinél magasabbra ugrik és a kapu bal oldalába fejel nagy erővel! 2-1!

42

Jimenez ismét szögletet érő akciót vezet a jobb oldalon.

41

Juanfran kapott remek indítást Griezmanntól, a beadásba belelépett Fontas, jobb oldali hazai szöglet következik.

40

Labdát szerzett Ansaldi hátul, de az indítás sem pontos, Fontas kapcsolja le.

39

Labdát szerez Radoja, Mallo szökteti Larriveyt, de kénytelen kifelé cselezni.

38

Koke passzol Gabinak, de pontatlanul adja tovább Jimenez irányába. Kirúgás jöhet.

37

Lesen állítják meg az Atlético akcióját, az egyik játékos a vonalon túl bosszankodott egy kisebb lökés miatt, amikor is felé passzolták a labdát.

36

A túloldalon is egy igen gyenge beívelés Griezmanntól, Alvarez kezében a labda.

35

A beívelést könnyedén húzza le Moya a tizenhatoson belül.

35

A távolság több, mint 40 méter, szóval rálőni szinte esélytelen. Közben Cabral kapott sárga lapot az iménti faultért.

34

Fejpárbaj a középpályán, Hernandez szelídíti meg és harcol ki szabadrúgást.

33

Griezmann labdája hosszú Juanfrannak.

33

Innentől igazán nehéz dolga lesz a Celta Vigonak, mert lendületbe jött a hazai csapat.

MIRANDA - 1:1

32

Az Atlético gólt szerzett!
Jól jött be a beívelés, tökéletesen érkezett középen MIRANDA és 6 méterről a rövid oldalról jobb lábbal szép mozdulattal továbbítja a kapuba. 1-1!

32

30 méteres hazai szabadrúgás a bal oldalról.

31

Fél óra játékot követően Atlético – Celta: 0-1.

31

Az utóbbi 2 percben kezd feléledni a sokkból a Madrid.

30

Alvarez bravúros védése Ansaldi középről megeresztett 8 méteres lövésénél.

29

Mallo pontatlansága miatt a hazaiak szereznek labdát.

28

Meglehetősen régóta tartja már a labdát a Celta, nem is tetszik a hazai közönségnek.

27

Hazagurítják Alvareznek, próbálja tartani a labdát a Celta de Vigo.

26

Larrivey irányába érkezett beadás jobbról, Miranda ment bedobásra még időben.

25

A sarokrúgás nem veszélyes, ráadásul les a vége.

24

Juanfran beadását a jobb oldalon Griezmann csúsztatja kapura, Alvarez hatalmas bravúrral védi, szöglet!

23

Juanfran iramodik meg a jobb szárnyon, Kokéval adogatnak.

22

Griezmann tüzelt a jobb oldalról 8 méterről, fölé!

21

A nem mindennapi gól után a madridi csapat nyilván jobban rákapcsol.

HERNANDEZ - 0:1

20

A Celta Vigo gólt szerzett!
Szinte helyzet nélkül sikerült a vezetést megszereznie a Celta Vigonak, PABLO HERNANDEZ!! Egy bal oldali beadást Hernandez sarokkal, háttal állva a kapunak továbbít a hálóba középen 8 méterről, az év gólja, megkockáztatom! 0-1!

20

Rengeteg a hiba és a pontatlanság, ritka, hogy 5-6 passz zsinórban sikerüljön a felezőn túl.

19

Arda Turan emelte be a labdát a jobb oldalról, középen Mallo fejeli ki.

18

Elég sok eddig a pontatlanság, az iram azonban erős közepes.

17

Támad a Celta Vigo, Orellana adta középre, Miranda jó ütemben szerel, majd kap egyet, szabadrúgás kifelé.

16

Mekkora helyzet maradt ki! Thiago kapta középen Juanfran átadását, a rövid oldalon Thiago azonnal el is lőtte 10 méterről, ám pár centivel a bal kapufa mellé szállt a lövése!

15

Ne feledjük, hogy Simeone eltiltást kapott nemrég, így nem lehet ott a kispadon, a lelátóról követi az eseményeket az Atlético edője.

14

Az Atlético támadhat ismét, 40 méteres szabadrúgás a hazaiak javára.

13

Juanfran, majd Gabi passzolná középre jobbról, de Cabral jó ütemben nyúl bele.

13

Alvareznél köt ki a labda, aki igen sokat vár a kirúgással, de végül elvégzi, a hazai térfélen labdát szerez gyorsan az Atlético.

12

Koke beadása érkezett balról, Radoja azonban jól helyezkedve lekapcsolja a beívelést.

11

Krohn-Dehli hozta fel a labdát a bal oldalon, Gabi szereli bedobásra.

10

Moyáig csorog egy pontatlan előrepassz középen. Újra a hazaiak jöhetnek.

9

Hernandez passza túl hosszú, az ötlet pedig jó volt az indításra.

9

Bal oldali bedobással hozhatja játékba a labdát Planas.

8

Lesen maradt Jimenez.

7

Többnyire a fővárosi csapat játékosai birtokolják eddig a labdát.

6

Raul Jimenez vezette a labdát középen, majd kapura szúrta jó helyzetből 17 méterről, talán még vihette volna, így fölé!

5

Moya rúgja ki, de túl hosszúra sikeredik, máris S. Alvarez kezében a laszti.

4

Moya nem tudta rendesen megfogni a labdát, de a sarokrúgásból nem alakult ki veszély.

4

Vendég szabadrúgás 35 méterre a kaputól.

3

Világoskékben játszik a Celta, fehér-piros csíkosban az Atlético Madrid.

2

Gyenge beívelés Koke részéről, jöhet a Celta Vigo.

1

Alvarez máris véd egy bal oldali beadást.

1

A mérkőzés elkezdődött.
Összeállítások:

Atlético Madrid: Moya – Juanfran, Miranda, Godin, Ansaldi – Koke, Gabi, Tiago, Turan – Jimenez, Griezmann
Cserék: Oblak – Guilherme Siqueira, Mario Suarez, Raul Garcia, Saul, Cerci, Gimenez

Real Club Celta de Vigo: Sergio Alvarez – Hugo Mallo, Cabral, Fontas, Planas – Alex Lopez, Radoja, Krohn-Dehli – Orellana, Larrivey, Hernandez
Cserék: Ruben Blanco – Charles, Nolito, Madinda, Jonny Castro, Sergi Gomez, Borja Fernandez

Játékvezetők: Juan Martinez – Jacobo Martinez, David Canales.
A spanyol labdarúgó bajnokság 4. fordulója folytatódik. Elég kevés az eddig eltelt 3 kör, de már így is némi meglepetést jelent, hogy a nemrég az első osztályba visszajutott Celta De Vigo csapata jelenleg az 5. helyen tartózkodik 5 megszerzett ponttal. Most a tavalyi bajnok és BL második Atlético Madrid otthonába látogatnak, akik mindössze egyetlen pozícióval állnak a Celta Vigo előtt.

Egyedül a Barcelona 100%-os már csak a bajnokságban, de az Atlético Madrid a városi rangadón a múlt héten verte a Real Madridot, amivel meglehetősen komoly lépést tett ahhoz, hogy újra számolni kelljen velük a bajnoki cím irányába. Ellenben a hétközi BL csoportmeccsen meglepetésre kikaptak Görögországban az Olympiakostól.

A Celta Vigo előbb a Getafét verte, majd két döntetlen a Cordoba, majd a Real Sociedad ellen. Az összecsapás esélyese az Atlético lesz a játéktudás alapján.

A találkozó szombaton 20 órakor kezdődik, tartsanak velünk!
----
Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 20:00 - kor kezdődik..

Atlético Madrid – Celta de Vigo

2:2

vége (2:1)

Vissza az online-ra

Gólok: 32. Miranda, 42. Godin – 20. Hernandez, 54. Nolito (bünt.)

Lapok:   54. Miranda (ATM) – 35. Cabral (CVG), 45+1. Orellana (CVG), 85. Sergi Gomez (CVG)

Atlético Madrid: Moya – Juanfran, Miranda, Godin, Ansaldi – Koke, Gabi, Tiago, Turan – Jimenez (Cerci 83'), Griezmann (Raul Garcia 69')
Cserék: Oblak – Guilherme Siqueira, Mario Suarez, Raul Garcia, Saul, Cerci, Gimenez

Celta de Vigo: Sergio Alvarez – Hugo Mallo, Cabral, Fontas, Planas – Alex Lopez (Nolito 46'), Radoja, Krohn-Dehli (Jonny Castro 90') – Orellana, Larrivey, Hernandez (Sergi Gomez 72')
Cserék: Ruben Blanco – Charles, Nolito, Madinda, Jonny Castro, Sergi Gomez, Borja Fernandez

Játékvezetők: Juan Martinez – Jacobo Martinez, David Canales

Nézőszám: 47000