Menu

Jégkorong

MOL Liga

DVTK Jegesmedvék Miškovec – Debreceni HK

5:1

vége (0:1, 4:0, 1:0)

24.10.2014, 19:00 • Miskolci Jégcsarnok • Balázs Czakó

Harcos mérkőzést láthattunk, a hazai csapatnak nem volt olyan könnyű dolga, mint azt az eredmény mutatja, a Debrecen végig egyenrangú ellenfél volt, de a helyzetkihasználásuk végig gyenge volt a mérkőzés alatt, így a Jegesmedvék behúzták a 3 pontot és így továbbra is szorosan a DAB Docler mögött vannak.

Tartsanak velünk vasárnap is, amikor a Jegesmedvék az Érsekújvár csapatát fogadja. (21:13:50)

60:00

Mérkőzés vége.

59:25

Fliszár adott hajszál pontos passzot Hajósnak, aki kisodródott így nem tudta az üres kapuba préselni a pakkot.

58:30

Láda passzolt szépen Becze irányába, de Becze pontatlan volt és nem talált célt.

57:55

Sadikov kap 2 percet fogásért.

57:54

Dansereau szerzett korongot és indult Tőke irányába, de sokat cicózott így a védők utolérték.

55:45

Fliszár tört kapura, de Tőke mellett már nem tudott a hálóba lőni.

55:10

Gőz távoli lövésébe Tóth tette bele az ütőjét, de nem alakult ki veszélyes helyzet.

54:05

Boyle bombázott hatalmasat a kék vonalról, középről, Tőkés a korcsolyájával védett.

52:40

Emelianov kap 2 percet bottal akasztásért.

52:18

Vendégek teljes létszámban.

51:20

Tóth passzolt keresztbe, először Metcalfe, majd Hajós próbálta belőni a ziccert, de Tőke mindkétszer bravúrosan védett.

51:00

Hazaiak teljes létszámban.

50:56

A Miskolc gólt szerzett!


A videóbírót követően a játékvezető érvényesítette a gólt, a gólszerző tehát DANSERESU KEEGAN.

50:56

Densereau cselezte be magát bal szélről és tette a korongot kapura, bent látták a korongot, videón nézik vissza a játékvezetők az esetet.

50:13

Hári kapott 2 percet testreütésért.

50:13

Nagy balhé a pályán, a hazai kapust fejen térdelték.

48:57

Miskolczi kapott 2 percet bottal akasztásért.

48:45

Kaskov próbálkozott a jobbon megindulni, a de a védőknek sikerült megállítani.

47:25

Tóth került ziccerbe a jobb szélen, 5 méterről a kapusba lőtte a korongot.

47:07

Tóth szerzett korongot, majd balról, élesz szögből küldte a kapra, Tőke fogta a lövést.

46:45

Vojtkó lőtt a kék vonal magasságából, centikkel ment el a kapufa mellett a korong.

46:19

Voronov veszélyeztetett távolról, Bálizs megint hárított.

46:00

Kaskov lőtt középről, Bálizs kiütötte a korongot.

44:40

Sadikov szólózott egyet, de lövését Bálizs védte.

43:45

Hazaiak teljes létszámban.

43:42

Csíki lőtte el a korongot, Bálizs megfogta a lefelé csapódó lövést.

43:10

Krilyuk távoli lövését blokkolták a védők, nagy most a debreceni nyomás.

42:30

Voranov lövésébe értek bele a kapu előtt, de a korong nem talált célt.

42:10

Gőz Balázs közben visszatérhetett a játékba.

41:52

Voranov kapáslövését Bálizs védte.

41:46

Tóth kap 2 percet fogásért.

40:50

Kaskov lőtt egy távolit a jobb szélről, de ezt is sikerült blokkolniuk a hazai védőknek.

40:30

Voranov próbálkozott a kék vonalról, de blokkolták a lövését.

40:01

Elkezdődött a 3. harmad.
Eseménygazdag második harmadot láthattunk, a hazai csapat 4 gólt is szerzett, ennek ellenére nem mondható el, hogy a vendégek gyengélkedtek volna, elsősorban a kihagyott helyzetek miatt idegeskedhet a debreceni gárda.

Eldőlni látszik a mérkőzés két harmad után, de nem engedhetnek ki a hazaiak, mert láttunk már innen is megfordulni mérkőzést.

Tartsanak velünk a szünet után is.

40:00

Vége a második harmadnak.

39:58

Gőz Balázs kapott 2 percet palánkra lökésért.

39:33

A Miskolc gólt szerzett!

Szépen kipasszolták a védelmet a hazaiak, Becze passzolta vissza a koongot középre, COHEN ZACK pedig nem hibázott, kihasználta a ziccerhelyzetet.

39:00

Voronov kapott 2 percet palánkra lökésért.

38:30

Egy hátracsorgó korongot vett el Könczei Bálizstól, de az üres kapuba nem tudta belőni.

38:13

Sager lőtt távolró, Tőke megint véd.

37:45

Vendégek teljes létszámban.

37:29

Gőz jobb szélről lőtte el a korongot, Tőkének nem okozott gondot.

36:58

Sychov cselezte be magát a kapu elé, Bálizs nagyot védett.

36:27

Boyle küldte kapura a korongot távolról, a kap előtti kavarodást követően Tőke védett nagyot.

35:44

Könczei kapott 2 perces kiállítást bottal akasztásért.

35:33

Berta próbálkozott középről, a korong megpattant és elhagyta a játékteret.

35:28

Sychov lőtt bal szélről, Bálizs védte.

35:20

Boyle bal szélről próbálkozott egy távoli lövéssel, Tőke résen volt.

34:40

Dansereau szerzett korongot és indult a kapu irányába, Tőke védeni tudott.

33:30

A Miskolc gólt szerzett!


BOYLE MATTHEW lőtte jobb oldalról a korongot a hálóba.

33:20

Kurilyuk szlalomozott a kapu elé gondot okozva ezzel a hazai védelemnek, Metcalfe szerelte .

32:56

Sagert próbálkozott jobb szélről, Tőke hárítani tudott.

31:55

Hajós távoli lövése a kapufa mellett ment el.

30:59

A Miskolc gólt szerzett!


Sagert lőtte el a korongot és a kapu előtt BECZE TIHAMÉR piszkálta az ütőjével a hálóba a korongot.

30:34

Sagert próbálkozott távolról, de a kapu előtt elakadt a korong.

29:09

Hazaiak teljes létszámban.

28:42

Berta lőtt távolról, Bálizs a felső lécre ütötte a korongot.

28:38

Sychov remekelt ismét, Bálizs nagyot védett.

27:40

Sychov lőtt közelről, Bálizs a helyén volt.

27:30

Közben Emelianov lövését kellett Bálizsnak védenie.

27:30

Boyle visszatérhetetett a jégre.

27:07

Metcalfe kap 2 percet magas botért.

15 másodpercig kettős emberelőnyben a vendégek.

26:40

Mindkét csapat próbálkozik felváltva, veszélyes helyzet nélkül.

25:23

Boyle kapott 2 percet az előző megmozdulásáért.

25:23

Kaskov tört kapura, Boylenal kellett meghúzni a mezét, Kaskov esés közben elsodorta Bálizsot.

24:19

Gőz próbálkozott jobb szélről, de lövése nem sikerült veszélyesre.

23:40

Csíki lőtt a kék vonalról, Bálizs magabiztosan védett.

23:10

Sagert próbálkozott távolról, de a korong a kapu előtti tömörülésben elakadt.

23:00

Gőz próbálkozott egy lövéssel, Tőke megfogta a korongot.

23:00

Vendégek teljes létszámban.

22:15

Sychov lőtt balról egyet, Bálizs lábbal védett.

22:00

Egy ember közben visszatérhetett a vendég csapatból.

21:08

A Miskolc gólt szerzett!


hajós keresztlövését követően METCALFE érkezett a szélen, aki a kapuba tette a korongot.

20:57

Berta is leül 2 percre, magas botért.

20:46

Csíki kap 2 percet testre ütésért.

20:25

Kurilyuk egyéni akciót követően távolról lőtte el a korongot, Bálizs védett.

20:01

Elkezdődött a második harmad.
Kiegyenlített első harmadot láthattunk, mindkét csapat próbálkozott, eddig a Debrecennek jött ki a lépés.

A következő két harmad hozhat talán fordulatot a mérkőzésben, a hazai csapatnak kicsit rá kell kapcsolnia, ha Miskolcon akarják tartani a 3 pontot.

Tartsanak velünk a szünet után is.

20:00

Befejeződött az 1. harmad.

19:37

Tóth passzolt jobbról a középen érkező Hajósnak, aki kapura szúrta a korongot, Tőke bravúrral védett.

18:40

Becze próbálkozott a jobb szélről, lövése a kapu felett ment el.

17:23

Dósa passzát követően Miskolczi lőtt kapura, Tőke nagyot védett.

17:00

Kemény hazai támadások, egyelőre eredmény nélkül.

14:53

A Debrecen gólt szerzett!


Sychov korongját követően Voronov passzolt szépen a bal szélre, ahol az érkező KASKOV Bálizs keze mellett a rövid felsőbe bombázott.

14:36

Láda Balázs kap 2 percet palánkra lökésért.

14:30

Láda Balázs tette be balról a korongot, de nem jött jó ütemben senki.

13:33

Dósa bombázott a kék vonalról, Tőke megfogta a korongot.

12:22

Boyle lőtt hatalmas bombát a kék vonalról, kicsivel ment csak a kapu mellé.

11:20

Hári kapott középen korongot, de nem tudta jól átvenni, így nem alakult ki veszélyes helyzet.

10:40

Szilágyi jobb oldali lövését Tőke bravúrral védte.

10:20

Fliszár adta be jobbról a korongot, Metcallfenak a lába között ment el, nagy helyzet lehetett volna.

10:00

Kaskov indult meg a balon, lövése nem jött össze, Bálizs résen volt.

08:55

Közben mindkét csapat kiegészül.

08:53

Boyle lőtt a kék vonalról, kicsivel célt tévesztett.

07:50

Sychov vezette Bálizsra a korongot a bal szélen, Vojtkónak sikerült az utolsó pillanatban megállítania.

07:15

Vojtkó tette be jobbról a korongot, Tőke magabiztosan fogta.

06:53

Sagert és Hári kapott 2 percet testre ütésért.

06:20

Emelianov tette a kapu elé bal szélről, de nem érkezett a vendégek közül senki.

05:35

Voronov próbálkozott most középről, Bálizs védett.

05:15

Kaskov lőtt középről, a lövése a kapu mellett csorgott el.

04:48

Fliszár próbálkozott jobbról, éles szögből, a vendégek kapusa azonban észnél volt.

03:35

Emelianov távoli lövése megpattant, így jócskán elkerülte a kaput.

03:25

Egy kósza debreceni távoli lövésre tenyerelt rá Bálizs, a hazaiak térfelén folytatódik a játék.

02:58

Cohen próbálkozott jobb oldalról, de jól blokkoltak a vendégek.

02:00

Folyamatosan támadnak a hazaiak, de nem alakul ki eddig veszélyes helyzet.

00:52

Boyle távoli lövése ment el a kapu mellett.

00:47

Dansereauu passzolt középre Tóthak, de a korong elakadt a kapusban.

00:20

A hazaiak adogatnak.

00:01

A mérkőzés elkezdődött.
A MOL liga következő fordulójához értünk.

A házigazda miskolci csapat kisebb hullámvölgybe került az előző fordulókban, az erdélyi kiruccanást követően sem Dunaújvárosban, sem pedig Ferencvárosban nem tudtak pontot szerezni, így kezdenek lemaradni a dunaújvárosi Dab Docler csapatától.

A vendég Debrecen jó szériát tudhat maga mögött, 4 meccs óta veretlenek, utoljára bő 3 hete szenvedtek vereséget idegenben az Újvidék otthonában, azóta pedig nem kisebb csapatokat gyűrtek le, mint az Újpest, Csíkszereda és a Ferencváros, majd az előző fordulóban revansot adtak a szlovákoknak otthon és 6-2-re diadalmaskodtak.

A Jegesmedvéknek nagy szüksége van a pontokra, hogy felzárkózhassanak a listavezető Dab mögött, a Debrecen pedig nyilván szeretné folytatni a nyerő szériát.

A hazai csapat mellett szól a közönség és a tengeren túli játékosok, a vendégek pedig biztos, hogy hajtani fognak a pontokért, amihez hozzájárulhat a sok orosz bajnokságot megjárt játékos.

Akcióban és tenni akarásban nem lesz hiány, tartsanak velünk a Miskolci Jégcsarnokból, hogy percről-percre követhessék a találkozót és ne maradjanak le semmilyen fontos momentumról.
Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 19:00 - kor kezdődik..

DVTK Jegesmedvék Miškovec – Debreceni HK

5:1

vége (0:1, 4:0, 1:0)

Vissza az online-ra

Gólok és gólpasszok: 22. Metcalfe (Hajós), 31. Becze (Sagert), 34. Boyle (Becze, Cohen), 40. Cohen (Becze, Dansereau), 51. Dansereau – 15. Kaskov (Voronov, Sychov)

DVTK Jegesmedvék Miškovec: Bálizs(Duschek) – Gőz, Sagert, Hajós, Tóth, Dansereau – Boyle, Dósa, Láda B., Metcalfe, Friszár – Vojtkó, Láda P., Becze, Cohen, Nagy – Budai, Godó, Ritó, Szilágyi, Miskolczi Vezetőedző: Majoross Gergely

Debreceni HK: Tőke(László) – Emelianov, Csíki, Ladányi, Könczei, Berta – Sadikov, Voronov, Kurilyuk, Kaskov, Sychov – Wéber, Orosz, Okos, Dancsfalvi, Hári – Odnoga, Tőkési, Barabás Vezetőedző: Jevgenyij Muhin

Játékvezetők: Haszonits, Varjú – Pálkövi, Kormos

Nézőszám: 1200

Match log
1. harmad
06:53
14:36
14:53
1. harmad után
2. harmad
20:46
20:57
21:08
25:23
27:07
30:59
33:30
35:44
39:00
39:33
39:58
2. harmad után
3. harmad
41:46
48:57
50:56
52:40
57:55
Vége