Menu

Labdarúgás

Primera División

Elche CF – Real Sociedad

1:0

vége (1:0)

20.04.2015, 20:45 • Estadio Manuel Martínez Valero, Elche • Kármán Zoltán

Igen gyenge színvonalú mérkőzést kísérhettünk figyelemmel. Az első félidőben valamivel aktívabbak voltak a felek, különösen az Elche kezdett jól, meg is szerezte a vezetést.
A kapott gól után a Real Sociedad is aktívabb lett, de igazán nagy ziccerekig nem jutott.

A fordulás után sem változott sokat a játék képe, sablonos, kreativitást nélkülöző támadásokat vezetett a Real Sociedad, az Elche ellentámadásai veszélyesebbek voltak. A végén fáradt a Real Sociedad, a hazaiak pedig inkább az időhúzásra mentek már rá. Az Elche igen fontos három pontot szerzett a ma nagyon gyengén játszó RSO ellenében, kicsit fellélegezhetnek a hazaiak a kiesés elleni harcban.

Elche – Real Sociedad: 1-0!
Köszönöm a figyelmet!
---- (22:37:33)

90+5

Mérkőzés vége.

90+4

Tyton még időhúzásért kap egy sárga lapot.

90+4

Jobb oldali vendég beadás végén fejes, Agirretxe viszont nem tudja már jól irányítani, éppen Tyton kezébe.

90+4

Taktikai csere a végére, Fajr helyett José Angel a pályán a hazaiaknál.

90+3

A hazaiak is elszúrják, Mosquera beívelése pontatlan.

90+2

Granero beívelését Tyton igen könnyedén húzza le.

90+1

A ráadás mértéke négy perc.

90+1

Pasalic középen jutott lövőhelyzethez, 20 méterről a bal felsőt célozta meg, de jó fél méterrel mellé-fölé!

90

Meg is indul Jonathas a bal oldalon, kettő a kettőben vihették a védőkre, de Mikel Gonzalez kiváló ütemben nyúl közbe és szerel!

89

Zaldua is már előrekeveredik, így viszont nagy lesz a kontra lehetősége a hazaiak előtt.

88

Adrian szabálytalan, Prietot vágta fel a felezőnél. Mintha elkezdett volna támadgatni az RSO.

87

Semmi átütő erő nincs ma a Real Sociedad támadójátékában, nagy szerencse kéne a vendégeknek, hogy pontot mentsenek az egyébként szintén nem túl jól játszó Elche otthonában.

86

De La Bella húzódott előre a bal oldalon, de sikertelen a beadás, a kapu mögött landol.

85

Rodriguez helyett Adrian Gonzalez érkezett a pályára.

84

Victor Rodriguez kapott sárgát vélhetően időhúzásért, mert jó ideig nem indult el a cserére.

84

Nem volt ebben sem semmi veszély, sőt, a túloldalon Coro elől kellett nagyot mentenie az oldalvonalnál Zalduának.

83

A jobb oldalon tűnik már fel Hervias, Mosquera előnyösebb helyzetben, de előbbi valahogy mégis kiharcol egy vitatható szögletet.

82

Granero és Hervias játszanak össze középen, de sokkal előrébb nem jut jó ideje a Real Sociedad.

81

Pasalic késik el nagyon, sárga lap.

81

Beadás már a túloldalon, Castro bal oldali beadását Tyton húzza le.

80

Megint egy gyors támadás a hazaiaktól, Pasalic a jobb oldalról emelte be a labdát, de túl mélyen és lassan, Rulli lehúzta könnyedén. Ebben több volt, hárman törtek a kapura két védő ellenében.

Pasalic

79

Jonathas tört előre középen, magára húzott ezzel két védőt, szöktette a jobb oldalon Pasalicot, aki 12 méterről a hosszú alsót vette célba, de mellé! Ez helyzet volt!

78

Nem tud újítani egyelőre a Real Sociedad, pedig a mérkőzés ezen szakaszában már régen rohamozniuk kéne az egyenlítésért. Az Elche sokkal többet tesz a második gól megszerzéséért.

78

Érdekes, hogy az Elche első cseréje azután történt meg, hogy a Real Sociedad már mindhárom cserelehetőségét kihasználta.

77

Coro váltja Aaron Niguezt a hazaiaknál.

76

Les, a szabadrúgás elrúgásának pillanatában középen hárman is lesre futottak.

76

Zurutuza le, Hervias be a vendégeknél, nincs is több RSO csere.

75

Jonathast vágják fel, megint hazai szabadrúgás a vendég térfél közepéről.

75

Elvállalta a lövést jobb lábbal Fajr, de nem lett elég erős, a rövid alsóból könnyedén szedi ki Rulli.

74

Igen veszélyes helyről jár a hazai szabadrúgás, a távolság maximum 30 méter lehet, kissé balról.

73

Zurutuza vészmegoldása hátul sárga lapot ér.

72

Jobb oldali elfutás után Fajr beadását szokás szerint kifejelik a vendégek.

71

Pasalic érkezett középen egy jobbról, élesen belőtt labdára, de pár centivel lemaradt fejjel!

71

Castro középre tett labdájára Tyton startolt ki és szerezte meg Agirretxe elől.

70

Már nem ártott kicsit kiszabadulnia a Real Sociedadnak, mert egy ideje a hazaiak voltak megint mezőnyfölényben.

69

Helyzet nélkül jut hátra Tytonhoz a labda, de kirúgását a felezőnél a vendégek szerzik meg.

68

Íme egy újabb példa, Zaldua lép oda túl keményen páros lábbal, sárga lap.

68

Sajnos igen régóta nem alakult ki veszélyes helyzet egyik kapu előtt sem, a harcos jelleg domborodik ki a találkozón.

67

Az ismételt beívelés már mély Velától, Tyton lehúzza.

66

Nem lett veszélyes helyzet, a beívelést könnyen kifejelte Roco.

65

A Real Sociedad harcol ki szabadrúgást ígéretes helyről, jobbról, nagyjából 30 méterre a kaputól.

64

A középpályán alakult ki mezőnyjáték.

63

Vendég csere. Bergara helyett Vela, Canales helyett pedig Agirretxe érkezett.

63

Lefordult védőjéről Jonathas a jobb oldalon, de végül a kivetődő Rulli megcsípi a labdát.

62

Mikel Gonzalez fejeli ki, de a felezőnél megint csak a hazaiak birtokában már a játékszer.

61

De La Bellának is szögletre kell mentenie fejjel, kicsit beszorul a Real Sociedad.

61

Jonathas fejét keresték középen, Zaldua bravúrosan fejeli ki a hosszú oldalon a jobb oldali beívelést.

60

Pasalic kapott egyet Zurutuzától, szabadrúgás a hazaiak javára, de máris fejpárbaj az oldalvonal mellett.

59

Eredetileg Fajrnak szánták ezt az indítást, de a közelébe sem jutott el, csak Mikel Gonzaleznek jó.

58

Sikeres ellentámadás, az Elche harcol ki a bal oldalon szögletet.

57

Megint csak egy jobb oldali beadás Xabi Prietotól, középen újra jól zár a védelem.

56

Lomban védekezett jól hátul, kirúgással jöhet Tyton.

55

Joseba Zaldua vágja előre a játékszert, Castronak ez elérhetetlen.

54

A középpályán folyik a játék, sok most a pontatlanság mindkét csapatnál.

53

Rulli üti ki a beívelést, a felezőnél pedig megszerzi a Real Sociedad.

52

De La Bella mentett hátul, bal oldali hazai beadás közeledett középre, Jonathas elől vágta ki szögletre!

51

Nem alakult ki veszély a pontrúgásból, de máris újra Elustondo birtokában a laszti, az RSO próbálja kicsit dajkálni a labdát.

50

Prieto ellen az újabb fault, a vendég szabadrúgás viszont már a hazai tizenhatos közeléből jár.

49

Pasalic nem tudta áthámozni magát Zurutuzán, a Real Sociedad jöhet előre.

48

Tytonhoz kerül hátra a labda, a felezőnél pedig Suarez kap egyet, szabadrúgás.

47

Remélhetőleg kicsit magasabb színvonalú focival örvendeztetnek meg minket a második félidőre, az első nem igazán pörgette fel a nézőket sem.

46

Nem történt csere a szünetben.

46

Elkezdődött a második félidő.
Jóval aktívabban kezdte a találkozót az Elche, az első húsz percben a Real Sociedad alig-alig jutott el az ellenfél tizenhatosáig. A mezőnyfölényt végül egy kapitális védelmi hiba segítségével sikerült gólra váltania a hazaiaknak. Utána azért némileg felpörgött a vendégek játéka is és több helyzetet kidolgoztak.

További gól nem esett egyelőre, de a Real Sociedad annak ellenére sem tett túl sokat az egyenlítésért, hogy a kapott gól után láthatóan többet kezdett foglalkozni a támadásokkal.

Elche – Real Sociedad: 1-0, a szünet után folytatjuk!
----

45+1

Befejeződött az első félidő.

45

A jobb oldalról adta be Fajr, Rulli kivetődve kaparintja meg Jonathas elől!

45

Jonathas felé az indítás, de csak Rullinak jó.

44

Hátul szerez labdát a Real Sociedad, de Pasalic megszerzi újra a felezőnél. Az Elche időnként sikerrel alkalmazza a letámadást, most is ez történt.

43

Zaldua húzódott előre a jobb oldalon, de nem jutott el hozzá a labda, Tyton lehalászta.

42

Castro és Rodriguez harcolnak meg a labdáért a hazai tizenhatosnál, egyértelműen rákapcsolt az RSO. Újabb szöglet.

41

A bal oldalon jut szöglethez a Real Sociedad, kifejelik, egészen Rulliig jut hátra.

40

Prieto támadott le az ellenfél térfelénél, de rárúgta a labdát Roco, így a hazaiak jöhetnek.

39

Indul a Real Sociedad a jobb oldalon, Granero harcol ki bedobást.

38

Victor Rodriguez keresztlabdája megtalálja Fajrt, ő lövésre passzolná vissza Jonathasnak középre, de pontatlanul!

37

A jobb oldalon fut a vendégek akciója, Prieto és Castro játszanak össze, de a beadásig most nem jutnak el, végül kirúgás.

36

Határozottabb lett a Real Sociedad védelme és középpályás sora is, jobban szűrnek, mint az első 20 percben.

35

Canales jobb oldali beívelését könnyedén kifejelik a hazai védők.

34

Többet pattog a labda az Elche térfelén ezekben a percekben, de igazából egyetlen vendég helyzetet láttunk eddig.

33

Középen egy felpattanó labdát próbált kapu felé fejelni Elustondo és Bergara is, utóbbi kicsit lökte a menteni igyekvő Lombant, szabadrúgás kifelé.

32

Canales a bal oldalon iramodott meg, be is tudja adni, Xabi Prieto a hosszú oldalon várta, el is jutott hozzá, de mellé lövi ígéretes helyzetből!

31

Fél óra játékot követően Elche – Real Sociedad: 1-0.

30

Jonathas felé érkezett a beívelés, de Rulli előnyösebb helyzetben lehúzza.

29

A jobb oldalon vezeti az akciót az Elche, végül Mosquera kénytelen visszafelé passzolni, Canales pedig fellöki.

28

Bergara buktatja a meginduló Pasalicot, sárga lap a jutalma.

28

Castroé a következő indítás a bal oldalon, Suarez megharcol érte és bedobásra ment.

28

Túl hosszú a szöktetés Granero irányába, csak Tytonnak jó a labda.

27

A kapott gól óta kicsit aktivizálta magát a Real Sociedad, de fölényről még egyáltalán nem beszélhetünk.

26

Mikel Gonzalez indítása akad el a hazai védőkben.

25

Canales iramodna meg a bal oldalon, de lesről indult. Hát ez inkább egyvonalnak tűnt.

24

Kisebb helyzeteket már kidolgoz időnként a Real Sociedad, de összességében az első 20-22 perc komoly Elche fölényt hozott.

23

Xabi Prieto lövésre gurította vissza a labdát Castronak, aki 13 méterről rálőtte. Nem lett elég erős, így nem okozott gondot Tytonnak.

22

Chory Castro a bal oldalon szökött meg, beadni nem tudja a labdát, de egy szögletet azért kiharcol.

21

Érdekes játék a futball, éppen, amikor kicsit talán éledezni kezdett a Real Sociedad is a borzalmasan álmos kezdés után, hirtelen hátrányba kerülnek a vendégek egy nagy védelmi hiba okán.

JONATHAS - 1:0

20

Az Elche gólt szerzett!
Most viszont már nem volt mit tenni, JONATHAS DE JESUS egy komoly védelmi hibát kihasználva megkaparintotta a labdát Bergarától, majd a bal oldalon megindult és Rulli mellett a hálóba lőtt, 1-0!

20

Jonathas kapott ígéretes labdát középen Victortól, néhány centivel előnyösebb helyzetben Rulli és kivetődve hárít!

19

De La Bella indítása elakad a bal oldalon, de a vendégeknél marad, Granero már a labdával.

18

Canales kapott indítást a bal oldalon, csodálatos labdaátvétel után elindult a kapu felé, de folyamatosan szorították kifelé, végül középre kotorta a labdát, Tyton pedig kivetődve könnyedén megszerezte.

17

Suarez a bal oldalon iramodott meg, lapos középre adását lefülelték a védők, felszabadít a Real Sociedad.

16

Castro bal oldali bedobását kifejelik a hazai védők, már indul is az Elche.

15

De La Bella a bal oldalon végezhetett el bedobást, de csakhamar megint labdát veszítenek a vendégek a felezőnél.

14

Jonathat lökdöste arrébb folyamatosan De La Bella, nincs tizenegyes, csak egy hazai szöglet. A beívelt labdát Pasalic küldte rá azonnal 20 méterről, fél méterrel fölé.

13

Zurutuza került nehéz helyzetbe hátul, úgy tudta megoldani, hogy inkább kirúgta a labdát oldalra.

12

Canales adja be balról, ez senkinek sem volt jó, a túloldalon Cisma könnyedén megszerzi. Először jutott el egyáltalán a hazai tizenhatosig az RSO.

11

Szabadrúgáshoz jut az Elche 40 méterre a kaputól, Granero volt szabálytalan.

10

Alig-alig volt eddig a labda a Real Sociedadnál, messze többet birtokolja a labdát az Elche, de helyzetnek a közelébe sem jutottak eddig a csapatok.

9

Jonathas harcol elől a labdáért, de csatát veszít Elustondo ellen.

8

Mosquera szöktetné középen Jonathast, de kicsit hosszúra sikeredik, vendég kirúgás.

7

Ez vajon kinek ment? Valószínűleg Aaron Niguez a felező környékéről a kicsit kint álló Rullit akarta meglepni egy távoli lövéssel, de a kapuig is alig ment el a labda.

6

Pasalic a bal oldalon nem tudja beadni a labdát, Victor Rodriguez végül el is veszíti középen.

5

Ez az indítás a semmibe szállt Mosquera részéről a jobb oldalon, Suarez viszont visszaszerzi hamarosan a labdát.

4

Fajr harcolt ki bedobást a jobb oldalon, egyelőre többet van a labda a hazaiaknál.

3

Most már igen, túl hosszú az indítás Fajr irányába, Tyton kaparintja meg a labdát.

2

Lomban és Roco adogatnak hátul, már a kezdésnél is igyekezett a Real Sociedad letámadni ellenfelét, de egyelőre a labdaszerzés nem jön össze.

1

A hazaiak kezdték az összecsapást.

1

A mérkőzés elkezdődött.
Sötét narancs színű mezben a Real Sociedad, fehérben az Elche, hamarosan kezdünk!
A kezdés előtt néhány perccel még locsolják a pályát Elchében, igen jó időjárás fogadja a csapatokat, még mindig 20 fok feletti a hőmérséklet, esőtől nem kell tartanunk.
Összeállítások:

Elche CF: Tyton – Suarez, Lomban, Roco, Cisma – Aaron Niguez, Pedro Mosquera, Pasalic, Victor Rodriguez – Fajr, Jonathas
Cserék: Manu Herrera – Adrian, Cristian Herrera, Coro, José Angel, Alvaro Gimenez, Samu

Real Sociedad: Rulli – Joseba Zaldua, Elustondo, Mikel Gonzalez, De La Bella – Bergara, Zurutuza – Xabi Prieto, Granero, Canales – Castro
Cserék: Zubikarai – Carlos Martinez, Agirretxe, Cela, Ruben Pardo, Yuri, Pablo Hervias

Játékvezetők: Eduardo Prieto – Francisco García, Manuel Aboy.
A spanyol labdarúgó bajnokság 32. fordulójának zárómérkőzését kísérhetjük figyelemmel. A jelenleg a 15. pozíciót elfoglaló Elche fogadja a hét ponttal és négy helyezéssel előtte álló Real Sociedad csapatát.

A Real Sociedad aránylag biztonságban van, nem fenyegeti közvetlenül a kiesés réme, de véglegesen még nem dőlhetnek hátra a vendégek. Egy győzelmi sorozat után az elmúlt három fordulóban csak két pontot szereztek meg a lehetséges kilencből, de egyik döntetlen a Malaga elleni idegenbeli mérkőzés volt, a vereség pedig a címvédő Atléticotól. Az Elche legutóbb a Cordobát verte, előtte azonban négy fordulón át nem tudott győzni. A hazaiaknak kell jobban a három pont, de a Real Sociedad valamivel esélyesebbnek tűnik.

A találkozó hétfőn 20:45-kor kezdődik, tartsanak velünk!
----
Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 20:45 - kor kezdődik.

Elche CF – Real Sociedad

1:0

vége (1:0)

Vissza az online-ra

Gólok: 20. Jonathas

Lapok:   81. Pasalic (ELC), 84. Rodriguez (ELC), 90+4. Tyton (ELC) – 28. Bergara (RSC), 68. Zaldua (RSC), 73. Zurutuza (RSC)

Elche CF: Tyton – Suarez, Lomban, Roco, Cisma – Aaron Niguez (Coro 77'), Pedro Mosquera, Pasalic, Victor Rodriguez (Adrian 85') – Fajr (José Angel 90+4'), Jonathas
Cserék: Manu Herrera – Adrian, Cristian Herrera, Coro, José Angel, Alvaro Gimenez, Samu

Real Sociedad: Rulli – Joseba Zaldua, Elustondo, Mikel Gonzalez, De La Bella – Bergara (Vela 63'), Zurutuza (Hervias 76') – Xabi Prieto, Granero, Canales (Agirretxe 63') – Castro
Cserék: Zubikarai – Carlos Martinez, Agirretxe, Cela, Ruben Pardo, Yuri, Pablo Hervias

Játékvezetők: Eduardo Prieto – Francisco García, Manuel Aboy