Menu

Labdarúgás

Magyar Ligakupa

MTK Budapest FC – Pécsi MFC

1:0

vége (1:0)

21.04.2015, 17:00 • Illovszky Rudolf stadion, Budapest • Juhász Attila

Azt kell, hogy mondjuk, a szokásos Ligakupa színvonalat hozta ez a mérkőzés! A két, gyakorlatilag tartalékcsapatával felálló együttes nem produkált emlékezetes teljesítményt, persze ez azért nem gátolta meg az MTK-t abban, hogy újabb "albérletét" is győzelemmel avassa fel és magabiztosan jusson be az elődöntőbe, ahol rajta kívül már ott van a Ferencváros is, tehát akár ebben a sorozatban is összejöhet még egy "Örökrangadó"!
Angyalföldről köszönjük a kedves figyelmet, de tartsanak továbbra is velünk! (18:55:53)

90+3

Mérkőzés vége.

90+3

Vogyicska sarokrúgása után mindjárt le is fogja fújni a meccset a játékvezető!

90+2

Gera Dániel és Pávkovics fejelt össze a pécsi ötösön, még egy áplás így a meccs legvégére és egy jobb oldali MTK szöglet!

90+1

Kettő percet hosszabbít Karakó játékvezető!

90

Vogyicska sarokrúgása után Pávkovics mentett a pécsi ötösön!

90

Vogyicska harcolt ki még egy szögletet a jobb oldalon az MTK-nak!

89

Groppioni rúghatja még ki a labdát a túloldalon!

88

Vogyicska még lőtt egy szépet, mintegy 18 méterről, Helesfay pedig egy remek védést mutatott be! Ami szép, az szép!

87

A legtöbben már a mérkőzés végét várják itt, az Illovszky stadionban!

85

A frissen beállt Hujber szögletét tisztázta a pécsi védelem.

84

A meccs utolsó cseréje jön; Sergio helyett Hujber kap Garami mestertől néhány percnyi játéklehetőséget!

83

MTK kisszöglet után, Sergio beívelése volt pontatlan.

82

Bese kapott egy indítást a bal szélen, de időközben már les volt, jöhet előre a PMFC!

80

Gera Dániel felívelt labdáját kifejelte a pécsi védelem.

79

Talabér buktatása miatt rúghat jó 30 méterről szabadot az MTK.

78

Schrammel maradt lenn a gyepen egy összecsapást követően, de nincs komoly baj.

77

Takács elől ezúttal a kapujából jó ütemben kimozduló Groppioni szedte össze a labdát.

76

Takács Ákos távoli ívelése semmi veszélyt nem jelentett az MTK kapujára.

74

Czibolya indítását fülelte le az MTK védelme!

73

Hosszú percek óta nem forgott veszélyben egyik csapat kapuja sem!

71

Frank Richárd helyett Jelena Richárd a pályán a PMFC-ben!

69

Gera Dániel nem tudott szögletet kiharcolni a jobb oldalon a pécsi védő, jelesül Pávkovics mellett!

67

Weitzer és Tadejevics helyén Takács Ákos és Dalipi játszik tovább a Pécsben!

66

Weitzernek is megjött a lövőkedve, a 18 méteres bombát megint Groppioninak kellett hárítania.

65

Az előretörő pécsi Horvát Gábor 17 méteres, jobblábas lövését hárította Groppioni.

63

A mozgékony Heffler elől ezúttal Thiam mentett az MTK 16-osán belül.

62

Heffler bal oldali beadása után Groppioni mellényúlt a labdának, végül Nagy Tibor tisztázott szögletre!

60

James ügyetlenkedéséből lett majdnem egy nagy helyzet a pécsi kapu előtt!

59

Tadejevics labdája volt pontatlan Hefflernek az MTK 16-osa előtt!

58

Sergiot találta lesen egy előreküldött labda.

57

Heffler ordító gólhelyzetben keresztbe ellőtte a labdát a kék-fehérek kapuja mellett!

56

Heffler Norbert bal oldali beadását Frank Richárd csúsztatta hat méterről az MTK kapuja mellé.

55

Ha nehezen is, de felszabadult a pécsiek kapuja!

54

Nagy Tibor lövésszerű beadásából lett egy újabb MTK sarokrúgás!

52

Schrammel fején csúszott meg egy labda a pécsi büntetőterületen belül, de nem lett belőle gólveszély!

50

Továbbra is folyamatosan támad a kék fehér együttes!

49

A frissen beálló Vogyicska Bálint lőtt egy jó csel után a pécsi kapura, mintegy 17 méterről, Helesfay könnyedén védett.

46

A négy MTK csere mellett a pécsiek egyet változtattak a szünetben; Berecki Sándor helyett Márkvárt Patrik játszik tovább!

46

Csere a MTK Budapest FC-nél/nál: lemegy Vass Á., bejön Vogyicska.

46

Csere a MTK Budapest FC-nél/nál: lemegy Hajdú N., bejön Gera D..
Csere a MTK Budapest FC-nél/nál: lemegy Horváth Zs., bejön Széles.
Csere a MTK Budapest FC-nél/nál: lemegy Cseke, bejön Thiam.

46

Elkezdődött a második félidő.

Jönnek a csapatok a folytatásra, azonnal kezdődik a második félidő!

A Ligakupa meccseken megszokott hangulat és színvonal jellemzi eddig ezt a találkozót, az MTK vezet és biztos továbbjutásra áll, a PMFC második-harmadik garnítúrája ellen!
Szünet után folytatjuk, tartsanak akkor is velünk!

45+1

Befejeződött az első félidő.

45

Kövári jobbról középre emelt labdája senkinek sem volt jó a pécsi társak közül.

44

Sergi elől Helesfay, a pécsiek kapusa mentett lábbal, jó ütemű kimozdulással.

42

Berecki nem tudta jól megjátszani a labdát az MTK 16-osa előtti területen!

41

Továbbra is jobbára az MTK birtokolja a labdát és biztosan tartja az összssítésben kétgólos előnyét.

40

Schrammel estében is előre tudta tenni a labdát az MTK térfeléről.

38

Heffler Norbertnek volt túl hosszú egy előreküldött labda a bal oldalon, jöhet előre az MTK!

36

Bese középre emelt labdája találta lesen középütt Horváth Zsoltot!

35

Helesfay kirúgásával folytatódhat a találkozó.

34

Hajdú bedását hatástalanította megint a pécsi védelem.

33

A pécsi kapu előtti kavarodás végén Hajdú Norbert lőtt kissé balról, nyolc méterről – kapu mellé!

32

Sergio beívelését Helesfay öklözte ki.

32

Bese bal oldali beadása után vágta ki a labdát a pécsi véelem.

31

Sergi szabadrúgását könnyedén hárította Helesfay!

30

Vass Ádám buktatása miatt rúghat szabadot középről, 20 méterről az MTK együttese!

29

A beívelt szabadrúgás után Baki visszafejelt labdáját mentette a pécsiek védelme!

28

James buktatta Schrammelt, ez is sárga lap.

27

Hajdú Ádám a kék-fehérektől egy rossz ütemű becsúszás után kapott sárga lapot!

26

Tadejevics szorult a pécsiektől ápolásra.

25

Sergio 24 méteres szabadrúgása után a pécsi sorfalról vágódott le a labda!

24

Most Sergio került helyzetbe, de egészen közelről Helesfay kapusba lőtt!

23

Ősszessítésben tehát már két gól az MTK előnye.

21

Az MTK gólt szerzett!
Gólszerző HORVÁTH ZS.. Nem tudott felszabadítani a pécsi védelem és Bese passzát végül HORVÁTH ZSOLT fejelte hét méterről a kapuba! 1-0

20

Schrammel felperdülő labdáját Helesfay már nem tudta megmenteni, újabb MTK szöglet következik.

19

Horváth Zsolt esett el a pécsi 16-oson belül, nem történt szabálytalanság, de ápolni kellett az MTK jobb oldali támadóját.

18

Heffler esett nagyot a kék-fehérek 16-osának vonalánál, kirúgás lett az esetből!

17

Ezekben a pillanatokban többnyire a két 16-os között zajlik a játék!

15

Hajdú bal oldali beadásába Sergio most bele tudott fejelni az ötösön, de a labda elment a pécsi kapu bal sarka mellett!

13

Berecki nem tudta bent tartani a labdát a jobb oldalon, jöhet előre az MTK.

12

Megint hátulról próbálhat ápítkezni a pécsi csapat.

11

Hajdú bal oldali beadása után a labda elszállt Sergio feje felett a pécsiek 11-es pontjánál!

11

MTK leshelyzetet követően Helesfay rúghatja előre a labdát.

10

Kővári mintegy 22 méterről rászúrta a labdát az MTK kapujára, Groppioni magabiztosan védett!

9

Kővári elől mentett fejjel az ötösön szögletre Baki!

8

Bese balról beemelt labdája után tisztázott a pécsi védelem.

8

Nagy Tibor bedobásából indulhat az MTK támadása.

7

Pávkovics közeli próbálkozása után kerülte el a labda az MTK kapuját.

6

A sarokrúgást követően Pávkovics elől mentett a kék-fehérek védelme!

5

Jöhet az első pécsi szöglet balról.

5

Talabér mentett fejjel az MTK 16-osán belül.

4

Vass Ádám előreívelését Sergio nem tudta megjátszani, szöglet lett ebből!
Összeállítások:

MTK Budapest FC: Groppioni – Nagy T., Baki, Talabér, Hajdú N. – Schrammel, Vass, Cseke – , Horváth Zs., Sergio, Bese Szakmai igazgató: Garami József
Cserék: Abu (kapus), Széles I., Halmai R., Thiam, Gera D., Vogyicska, Hujber.

Pécsi MFC: Helesfay – Horvát G., James, Czibolya, Tadejevics – Weitzer, Pávkovics – Kővári, Berecki, Heffler N. – Frank R. Vezetőedző: Robert Jarni
Cserék: Ipacs (kapus), Márkvárt, Dalipi, Takács Á., Jelena

Játékvezetők: Karakó Ferenc (Horváth Róbert, Tőkés Róbert; 4. jv.: Takács János).

2

Horváth Zsolt megcsúsztatott labdája után Sergio lőtt a Pécs kapujára, Helesfay fogta a játékszert!

1

Az MTK együttese kezdte a játékot,

1

A mérkőzés elkezdődött.

Vonulnak ki a csapatok, tiszta feketében a PMFC, fehér, harántcsíkos mezben, kék nadrágban az MTK!

Tisztelettel köszöntjük Kedves Olvasóinkat az MTK Budapest együttesének újabb ideiglenes otthonából, az angyalföldi Illovszky Rudolf stadionból, ahol egy meglehetősen szeles időjárásban kezdődik hamarosan ez a Ligakupa negyeddöntő visszavágó!
Az összeállításokra pillantva azonnal kiderül, hogy míg az MTK a bajnoki mérkőzásekhez képest mondjuk tartalékosnak nevezhető, addig a PMFC gárdájában jobbára azok a játékosok – köztük sok fiatal – kapnak ma szerepet Robert Jarni vezetőedzőtől, akik nem, vagy csak alig szoktak pályára lépni a bajnoki mérkőzéseken!
Hamarosan kiderül tehát, hogy ebből így milyen mérkőzés kerekedik ki, egy biztos, az MTK egygólos előnyből várhatja a meccset!
Maradjanak velünk, azonnal kezdünk!

A mintegy öt és fél óra múlva, Angyalföldön kezdődő Ligakupa negyeddöntőn, előreláthatólag mindkét együttes kezdőjében több olyan játékos is helyet kap majd, akik a bajnoki meccseken kevesebb szerephez jutnak!

Garami József a pályaválasztó MTK szakmai igazgatója várhatóan a következő tizenegyet küldi majd pályára:

Groppioni – Nagy, Baki, Talabér, Hajdú – Thiam, Vass, Cseke – Bese, Sergio, Horváth
Csere: Abu, Gera, Halmai, Széles, Hujber, Schrammel

Forrás: mtkbudapest.hu

A hazai pályán ezúttal az angyalföldi Illovszky Rudolf stadionban szereplő MTK együttese várhatja sokkal kedvezőbb helyzetből a Ligakupa negyeddöntő visszavágóját!
Pécsett 1-0-ra nyertek a fővárosiak és sokkal esélyesebbek is a továbbjutásra, mint a Pécs csapata, amely ráadásul az OTP bank ligában is a bennmaradásért kell, hogy harcoljon, íly' módon nem is biztos, hogy Robert Jarni együttesének akkora szüksége van arra, hogy továbbra is két fronton kösse le erőit!
Persze ha a hírek igaznak bizonyulnak és sem a Győr, sem Pápa nem kap NB I-es licencet a következő évadra, akkor a PMFC helyzete könnyebb lehet, már ami az első osztályú tagság magabiztos meghosszabbítását illeti!
Azt nem gondolnánk, hogy a baranyai gárda eleve feltartott kézzel érkezik Budapestre, erre a kedd délutáni mérkőzésre, de nagy meglepetés lenne, ha a bajnokságban továbbra is dobogón álló MTK Budapest pályaválasztóként bukná el ezt a Ligakupa párharcot!
A találkozóról természetesen ezúttal is helyszíni, szöveges közvetítésben számolunk be Önöknek!
Kellemes kikapcsolódást kívánunk!
Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 17:00 - kor kezdődik.

MTK Budapest FC – Pécsi MFC

1:0

vége (1:0)

Vissza az online-ra

Gólok: 21. Horváth Zs.

Lapok:   27. Hajdú Á. (MTK) – 28. James (PMFC)

MTK Budapest FC: Groppioni – Nagy T., Baki, Talabér, Hajdú N. (Gera D., a szünetben) – Schrammel, Vass Á., (Vogyicska, a szünetben) Cseke (Thiam, a szünetben)– , Horváth Zs. (Széles, a szünetben), Sergio (Hujber, a 84.), Bese Szakmai igazgató: Garami József
Cserék: Abu (kapus), Széles I., Halmai R., Thiam, Gera D., Vogyicska, Hujber.

Pécsi MFC: Helesfay – Horvát G., James, Czibolya, Tadejevics (Dalipis, a 67.) – Weitzer (Takács Á., a 67.), Pávkovics – Kővári, Berecki (Márkvárt P., a szünetben), Heffler N. – Frank R. (Jelena, a 71.) Vezetőedző: Robert Jarni
Cserék: Ipacs (kapus), Márkvárt P., Dalipi, Takács Á., Jelena

Játékvezetők: Karakó Ferenc (Horváth Róbert, Tőkés Róbert; 4. jv.: Takács János)

Nézőszám: 100

Első meccs: Pécsi MFC - MTK Budapest FC 0:1