Menu

Kézilabda

Női kézilabda NB1

Ipress Center-Vác – Mosonmagyaróvári KCSE

29:27

vége (17:15)

28.09.2016, 18:00 • Városi Sportcsarnok, Vác • Kármán Zoltán

Az érdi mérkőzés után a Mosonmagyaróvár is kiválóan vette ki a játékból a két váci klasszis jobbszélsőt, ezzel igazán szorossá téve az összecsapást. Kevés hiányzott a nagy meglepetéshez, egészen az utolsó két percig teljesen nyílt volt a találkozó, minden dicséretet megérdemel a keményen, de sportszerűen küzdő Mosonmagyaróvár. A vendégek kapujában Szemerey remekelt, tartást adva ezzel a védelemnek. Elöl pedig lendületes akciók futottak, nem sokon múlott a pontszerzés. Góllövésben Kiss és Kopecz mellé a második félidőben a remekül játszó Bouti emelkedett fel (Kopecz az első félidőben termelt), akit nagyon nehezen tartott a váci védelem.

A hazaiaknál a kapusteljesítmény elmaradt a várttól, de a hajrában Arenhart fontos pillanatokban tett hozzá néhány bravúrral, elől Nascimento nem túl jól játszva is eljutott nyolc találatig. Helembai is dicsérhető a sok kihagyott helyzet ellenére is, öt gólt szerzett. Temesnek egyáltalán nem ment ma, ezt igencsak megérezte a Vác. Ijesztően sok volt a technikai hiba, ez majdnem fontos pontok elhullajtásába került ma a hazaiaknak. Van hova javulni, az érdi zakó után ez a két pont nagyon fontos volt hazai részről. A csapatban mindenképpen sokkal több van, mint amit ma láthattunk, kevésen múlott a meglepetés. A Vácnak arra kell valamit kitalálnia, hogy ha a két kiváló jobbszélsőt leradírozzák a pályáról, akkor mit játszanak támadásban. A lényeg a két pont megszerzése, lehet tovább építkezni. A küzdéssel nem volt gond, a pontossággal annál inkább. Az Óvár pedig, ha minden csapat ellen így játszik, a tabella középső harmadában végezhet.

Vác – Mosonmagyaróvár: 29-27!
Köszönöm a figyelmet!
---- (19:32:08)

Mérkőzés vége. (29:27)

60

GYIMESI gyönyörű átlövésgóllal zárja le az összecsapást. (29:27)

60

SOÓS Viktória betörése sikeres jobb kettőben. (29:26)

60

45 mp hátra. (28:26)

60

Gerháth lő mellé, alighanem eldőlt. (28:26)

60

A mérkőzés utolsó perce kezdődött el. (28:26)

59

Időt kér a Mosonmagyaróvár 58:48-nál, még tesznek egy utolsó kísérletet, de ez innentől a Vác kezében van. (28:26)

59

NASCIMENTO büntet lerohanásból, hatalmas Arenhart indítás végén gól a jutalma. (28:26)

59

Gerháth átlövését szó szerint lekapta Arenhart. (27:26)

59

Már csak másfél perc hátra. (27:26)

58

NASCIMENTO belövi a hetest a kapu bal oldalába. (27:26)

58

Hámori harcol ki büntetőt. (26:26)

58

Időt kér a Vác 57:23-nál. (26:26)

58

Basicon ugyan löktek, de néma maradt síp. A túloldalon Bízik 100%-os ziccerben a felső lécre bombáz. Megint hazai szerencse (bár előtte egy faultot nem fújtak be a Basic elleni lökésnél) (26:26)

58

Az utolsó három perc, minden nyílt. (26:26)

57

BÍZIK könnyedén fut le mindenkit és lő a hálóba. (26:26)

57

Temes test melletti lövését könnyedén blokkolják. (26:25)

Ipress Center-Vác – Mosonmagyaróvári KCSE

29:27

vége (17:15)

Vissza az online-ra

Ipress Center-Vác: Balog J., Arenhart – Radosavljevic, Nascimento, Soós, Hámori, Farkas, Kácsor, Vukcevic, Takács B., Jovetic, Szondi, Basic, Bató, Temes, Helembai

Mosonmagyaróvári KCSE: Wéninger, Szemerey, Stojak – Hajtai, Csala, Kiss N., Töpfner, Gerháth, Kopecz, Gyimesi, Bouti, Bízik, Bardi, Janeska, Katona, Dombi

Játékvezetők: Bócz László – Wiedemann Viktor

Nézőszám: 400

Statisztikák: