Menu

Kézilabda

Elek Gyula Nemzetközi Kézilabda Kupa

FTC Rail Cargo Hungaria – WHC Radnicki Kragujevac

36:26

vége (18:14)

23.08.2014, 18:30 • Elek Gyula Aréna • Teleki Péter

Az első félidőben még ha néha akadozott is a Ferencváros játéka, a második félidőben aztán a hazaiak hamar lerendezték a nagy kérdéseket.
A fordulást követően Pena és Lukács góljaival hamar elhúzott a zöld-fehér együttes, igazából csak az volt a kérdés mennyi lesz a végén a különbség.
A hajrában még Szucsánszki is megrázta magát, góljaival kialakult a tízgólos különbség.
Holnap a döntőben a Ferencváros a Nagybányával találkozik, míg a harmadik helyért Siófok – Kragujevac mérkőzés következhet.
Köszönöm a figyelmüket! (19:56:04)

60

Mérkőzés vége. (36:26)

60

Az utolsó percben már egyik oldalon sem született gól, pedig Lukács szélről ismét dobhatott, de ezúttal centikkel elmérte a kaput. (36:26) (36:26)

59

SZUCSÁNSZKI vállalta el a hazaiak hétméteresét, a bal felsőbe bombázott. (36:26) (36:26)

58

SZUCSÁNSZKI szerzett labdát, egyedül végigvitte. (35:26) (35:26)

57

TÓTH szedett össze középen egy labdát, köszönte szépen a lehetőséget. (34:26) (34:26)

56

JANJUSEVIC átlövésből pókhálózta ki a felsőt, nem lépnek ki rá a ferencvárosi lányok. (33:26) (33:26)

55

Danilovic büntetőjét most védte Ferenczi, a közönség vastapssal jutalmazta. (33:25) (33:25)

54

DANILOVIC dobhatta ismét a vendégek hétméteresét, ezúttal sem hibázta el. (33:25) (33:25)

54

A Kragujevac időt kért. (33:24) (33:24)

53

SOÓS jobb kettőből tört be, nem volt ellenszer ellene. (33:24) (33:24)

52

Emberhátrányban támadhattak a vendégek, jó védekezés után a Fradi támadhatott, de a zöld-fehérek se tudták góllal befejezni a támadást. (32:24) (32:24)

51

TÓTH hamar kihasználja az emberelőnyt, betörésből szerezte a hazaiak újabb gólját. (32:24) (32:24)

51

Stanisavljevic kapott két percet, emberhátrányban a vendégcsapat. (31:24) (31:24)

50

LUKÁCS szélről nem igazán tud hibázni, most is a jobb felsőbe vágta be. (31:24) (31:24)

50

JANJUSEVIC majd a szaggatottról varrta be, bátran vállalkozik a szerb lány. (30:24) (30:24)

49

SZUCSÁNSZKI ismét a gólfelelős! Védekezéssel nem sokat törődnek a csapatok. (30:23) (30:23)

49

DANILOVIC nem tud hibázni büntetőből, könnyedén vágta be. (29:23) (29:23)

48

TOMORI emelkedett magasra, ez pedig általában nem sok jó ígér az ellenfeleknek. A bal sarokba vágta. (29:22) (29:22)

47

Potyognak a gólok! JANJUSEVIC átlövésből volt eredményes. (28:22) (28:22)

47

SZUCSÁNSZKI hűtötte le a vendég kedélyeket, könnyű gólt szerzett betörésből. (28:21) (28:21)

46

STANISAVLJEVIC szélről bombázott a hazai kapuba, zárkóznak a vendégek. (27:21) (27:21)

46

MÉSZÁROS kapott jó labdát középen, szépen be is fordult vele. (26:21) (26:21)

45

Soós ellépte, PRIJOVIC lerohanás végén magabiztos. (26:20) (26:20)

45

JANJUSEVIC a szaggatottról engedte el, bombája a bal sarokba csapódott. (26:19) (26:19)

44

SZUCSÁNSZKI-ra játszották ki a figurát, bal kettőből tört be, be is vágta. (26:18) (26:18)

43

PRIJOVIC bal kettőben be tudta vinni Szamoránsky mellett, onnan pedig már nem hibázott. (25:18) (25:18)

42

Pena lövését védte Todorovic, a szerbek támadhatnak. (25:17) (25:17)

42

Passzívnál már lőni kellett a vendégeknek, STEPHANOVIC lökete a blokkon megpattant, ez becsapta Ferenczit. (25:17) (25:17)

41

Janjusevic távoli lövését védte Ferenczi, de a zöld-fehérek is hamar elszórták a labdát. (25:16) (25:16)

40

A Kragujevac időt kért. (25:16) (25:16)

40

A Fradi megnyomta rendesen a második félidő elejét, nem akar izgalmakat a végére. PENA betörésből szerzett gólt. (25:16) (25:16)

39

Labdát szerzett a Fradi, Szarka azonnal indította LUKÁCS-ot, aki ziccerben is nagyon magabiztos volt. (24:16) (24:16)

38

LUKÁCS! Már szokásos forgatókönyvnek mondható, szélről felvarrta a jobb felsőbe. (23:16) (23:16)

37

Stepanovic kapott két percet, emberelőnyben támadhat a Ferencváros. (22:16) (22:16)

37

STANISAVLJEVIC kapta a labdát bal szélen, Ferenczi mellett el tudta lőni. (22:16) (22:16)

36

TOMORI könnyen ment be, jobb kettőből szerzett újabb ferencvárosi gólt. (22:15) (22:15)

35

DANILOVIC vállalta el a vendégek büntetőjét, a jobb sarokba pattintott. (21:15) (21:15)

35

Prijovic ellen szabálytalankodott gólhelyzetben Mészáros, büntetőt dobhatnak a vendégek. (21:14) (21:14)

34

A Ferencváros labdát szerzett, de a lerohanás végén PENA kihagyta a ziccert. (21:14) (21:14)

33

CAIROVIC kapott két percet, Lukácsot bántotta gólhelyzetben. Emberhátrányban a Kragujevac. (21:14) (21:14)

33

Lukács harcolt ki szélen, PENA ezúttal is rendkívül higgadt volt. (21:14) (21:14)

32

Ferenczi védett egy átlövést, közben Janjusevic szorult ápolásra. De már hála istennek jól van a szerb lány. (20:14) (20:14)

32

Szamoránsky harcolta ki a büntetőt beállóban, PENA pedig magabiztosan értékesítette. (20:14) (20:14)

31

LUKÁCS ott folytatja, ahol az első félidőben abbahagyta. Szélről lőtt a kapuba. (19:14) (19:14)

31

A Ferencváros kezdte a második félidőt. (18:14) (18:14)

31

Elkezdődött a második félidő. (18:14)
Ha nem is olyan zökkenőmentesen, de azért az első félidőben is kezdett beindulni az a bizonyos Fradi-henger. A hazaiaknál Steinbach átlövései szemet gyönyörködtetőek, illetve Lukács játszik elemében a szélen.
A vendégeknél Stepanovic átlövései állandó veszélyt jelentenek.
Maradjanak velünk a folytatásban is!

30

Befejeződött az 1. félidő. (18:14)

30

A zöld-fehéreké volt az utolsó támadás, nem már nem érkeztek felépíteni a támadást, így a dudaszó pillanatában egy gyenge lövés ment kapura, Todorovic védte is. (18:14) (18:14)

30

A Ferencváros támadhatott, Steinbach eladta a labdát, de a visszafutó Szucsánszki ziccerben nagyot mentett. (18:14) (18:14)

29

STEPHANOVIC jól játszik a vendégeknél, betörésből ismét négyre hozta fel a szerbeket. (18:14) (18:14)

28

SZUCSÁNSZKI is nekifogott a gólgyártásnak, átlövésből szerezte mai első gólját. (18:13) (18:13)

27

PRIJOVIC engedte el középről, Ferenczi lábai között a labda utat talált a kapuba. (17:13) (17:13)

26

LUKÁCS nagy napot fogott ki, beállóba futott be, érkezett is a labda, onnan pedig már nem volt nehéz dolga. (17:12) (17:12)

25

DANILOVIC vállalta el a vendégek hétméteresét, nagy kivárás után bevágta. (16:12) (16:12)

25

Szarka kapott két percet, a vendégek pedig büntetőt dobhatnak. (16:11) (16:11)

24

Kimaradt vendégtámadás után SOÓS köszönt be átlövésből. (16:11) (16:11)

23

LUKÁCS futott be középre, érkezett is a labda, betörésből is eredményes tudott lenni ferencvárosi szélső. (15:11) (15:11)

22

BALAC vált le szépen védőjéről, beállóból szerzett könnyű gólt. (14:11) (14:11)

21

STEINBACH jött be támadásba, megállíthatatlan a német válogatott játékos. Átlövésből ragasztotta be ezúttal is. (14:10) (14:10)

20

Szucsánszki védekezésben kőkemény, de maradt a labda a vendégeknél. (13:10) (13:10)

19

LUKÁCS-ra játszották ki a hazaiak az akciót, jobb szélről bombázott a kapuba. (13:10) (13:10)

18

STEPHANOVIC betörésből csökkentette a vendégek hátrányát. (12:10) (12:10)

17

STEINBACH tarthatatlan egyelőre! Jobbátlövőből húzta vissza a rövidre, löketét szemmel is nehéz volt követni. (12:9) (12:9)

16

Ferenczi jött be a kapuba, azonnal be is mutatott egy nagy védést. Támadhat a Ferencváros. (11:9) (12:9)

15

STEINBACH! Mekkora gól! A szaggatottról a jobb felsőbe bombázott ezúttal. (11:9) (11:9)

14

Tovább zárkózik a vendégcsapat! A Kragujevac labdát szerzett, NISAVIC egyedül végigvitte. (10:9) (10:9)

14

DANILOVIC vállalta el a szerbek büntetőjét, nagy lóbálás után belőtte. (10:8) (10:8)

13

STEINBACH majd a szaggatottról engedte el, nagy gólt vágott a jobb felsőbe. (10:7) (10:7)

12

NISAVIC ment be bal kettőben, betörésből szerzett góljával kettő közte. (9:7) (9:7)

11

A szerbek nem tudták góllal befejezni a támadást, hazai oldalon viszont Steinbach lövését védte Todorovic. (9:6) (9:6)

11

A Kragujevac időt kért. (9:6) (9:6)

10

A Fradi szinte lemásolta az előző akcióját! Tomori varázsolt középen, majd bal kettőben pontosan játszotta meg CIFRÁT, szépen lőtte el a hosszúba. (9:6) (9:6)

9

CIFRA maradt egyedül bal kettőben, kapta is a labdát, lövésénél Todorovicnak nem volt ellenszer. (8:6) (8:6)

9

DANILOVIC lőhetett büntetőt, higgadtan értékesítette. (7:6) (7:6)

8

Potyognak a gólok, TOMORI köszönt be átlövésből. (7:5) (7:5)
DUKIC szerzett gól betörésből, szellősen védekeztek most a zöld-fehérek. (6:5) (6:5)

8

STEINBACH ismét büntetőt lőhetett, nem hibázta el ezúttal sem. (6:4) (6:4)

7

MILOSEVIC húzódott be szélről, góljával egyre jönnek fel a szerbek. (5:4) (5:4)

6

Szucsánszkit döngölték középen a parkettbe, ismét büntetőhöz jut a Ferencváros. STEINBACH lövését először védte Todorovic, másodszor már nem volt ellenszer. (5:3) (5:3)

6

STEINBACH harcolt ki büntetőt, a végrehajtó is ő volt. (4:3) (4:3)

5

MILOSEVIC mutatta meg, hogy a Kragujevacnak is van szélső játéka, jobb szélről nagyon felvarrta a jobb felsőbe. (3:3) (3:3)

4

Eddig a szélek viszik a prímet, LUKÁCS jobb oldalról nem hibázott. (3:2) (3:2)

4

STEPHANOVIC volt ismét eredményes, átlövésből ragasztotta be. (2:2) (2:2)

3

SZARKA is beköszöntött szélről, szépen húzta vissza a rövidbe. (2:1) (2:1)

3

STEPHANOVIC egalizált átlövésből. Nem figyeltek rá. (1:1) (1:1)

2

Janjusevic büntetőjét védte Tomasevics,de a labda maradt a vendégeknél. (1:0) (1:0)

2

Szépen kijátszott akció végén LUKÁCS szerezte szélről a mérkőzés első gólját. (1:0) (1:0)

1

Labdát szerzett a Fradi, de nem tudtak leindítani. Felállt fal ellen támadhatnak a zöld-fehérek. (0:0) (0:0)

1

A Kragujevac kezdte a találkozót. A ferencvárosi kapuban Tomasevics, a vendégeknél Todorovic kezd. (0:0) (0:0)

1

A mérkőzés elkezdődött. (0:0)
Bemutatták a játékosokat, azonnal kezdődhet a találkozó.
Összeállítások:

FTC Rail Cargo Hungaria: Ferenczi, Szikora, Tomasevics (kapusok) – Cifra, Szarka, Vérten, Tóth, Szucsánszki, Mészáros, Steinbach, Soós, Lukács, Tomori, Pena, Faluvégi, Szamoránsky.

WHC Radnicki Kragujevac: Todorovic, Risovic (kapusok) – Prijovic, Tanic, Stepanovic, Radosavljevic, Cairovic, Milosevic, Nisavic, Balac, Stanisavljevic, Dukic, Obucina, Janjusevic, Danilovic

Játékvezetők: Medve, Nagy.
A második alkalommal megrendezésre kerülő Elek Gyula-Rail Cargo Hungaria Nemzetközi Kézilabda Kupán négy csapat vesz részt, a házigazda Ferencváros mellett a szerb bajnok Kragujevac és a román bajnok Baia Mare, illetve a Siófok csapata méri össze erejét. Szombaton négy, majd vasárnap két mérkőzést láthatnak a Népligetbe kilátogatók.

A szombati nap utolsó mérkőzésén az FTC a szerb Kragujevac csapatával találkozik.
A Fradi az alapozás során eddig több mérkőzést is játszott, az osztrák Hypo együttesével kétszer is találkoztak Tomoriék, mindkétszer ferencvárosi siker született. Ezenkívül a Siófokkal is kétszer mérkőztek, a Balaton-partján sima zöld-fehér siker született, a Népligetben viszont meglepetésre Pastrovicsék örülhettek. De a norvég válogatott is szerepelt a nyári programban, a skandinávok hatgólos győzelmet arattak. Végül múlt héten a fővárosiak Nagybányán vendégszerepeltek egy nemzetközi tornán, ott a házigazda mögött a második helyen végeztek.

A Kragujevac csapata nemzetközi szinten egyelőre még kevésbé fajsúlyosnak számít, ugyanakkor a szerb bajnokot nagy hiba lenne félvállról venni. A Ferencvárosnak a szeptemberi Bajnokok Ligája selejtezőig egyik utolsó erőfelmérője lesz ez a torna, Szucsánszkiék bizonyára ennek megfelelően fognak küzdeni.
A mérkőzéshez jó szórakozást kívánunk!
Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 18:30 - kor kezdődik..

FTC Rail Cargo Hungaria – WHC Radnicki Kragujevac

36:26

vége (18:14)

Vissza az online-ra

FTC Rail Cargo Hungaria: Ferenczi, Szikora, Tomasevics (kapusok) – Cifra, Szarka, Vérten, Tóth, Szucsánszki, Mészáros, Steinbach, Soós, Lukács, Tomori, Pena, Faluvégi, Szamoránsky.

WHC Radnicki Kragujevac: Todorovic, Risovic (kapusok) – Prijovic, Tanic, Stepanovic, Radosavljevic, Cairovic, Milosevic, Nisavic, Balac, Stanisavljevic, Dukic, Obucina, Janjusevic, Danilovic

Játékvezetők: Medve, Nagy

Statisztikák: