Menu

Labdarúgás

Primera División

Real Sociedad – Getafe CF

1:2

vége (0:0)

20.10.2014, 20:45 • Anoeta, San Sebastián • Kármán Zoltán

Sajnálhatja, aki nem nézte meg az utolsó 10 percet ezen a mérkőzésen. 82 percig képtelenek voltak a hálóba találni, majd amikor már úgy tűnt, hogy a Real Sociedad megszerzi a három pontot, akkor az utolsó percben előbb Yoda egyenlíteni tudott, majd a ráadás utolsó percében ugyanő a győztes gólt is megszerezte. Ez nagyon sokat érhet a végelszámolásnál ez a három pont a Getafe számára.

Nemhogy három pontot nem szerzett a hazai csapat, hanem végül egyet sem. Így marad 5 egységük, egyetlen eggyel előzik meg az utolsó helyezett Cordobát, míg a Getafe már 10 pontos és a 10. helyre ugrik előre, kissé fellélegezhetnek. Megérdemli a győzelmet a Getafe ezen az egyébként meglehetősen gyenge színvonalú találkozón, mert tudtak újítani, amikor vesztésre álltak, nem adták fel és végül az egy ponttal sem elégedtek meg, siker koronázta próbálkozásukat, győztek! Óriási fordítás ez kérem az utolsó percekben!

Real Sociedad – Getafe: 1-2!
Köszönöm a figyelmet!
---- (22:41:42)

90+4

Mérkőzés vége.

Karim YODA - 1:2

90+4

A Getafe gólt szerzett!
Ezt a drámát kérem szépen!! KARIM ABDUL YODA végül a győzelmet is megszerzi a vendégeknek!! A bal oldalon indult meg Sammir nagyon jól, egészen az ötösig cselezte be magát, majd ismét tökéletes bejátszás középre, öt méteren várta a labdát a túloldalon Yoda, aki az üres kapuba belsőzte! 1-2!

90+3

A megcsúsztatott labdára érkezett Guaita, Agirretxe azonban meglökte a levegőben, szabadrúgás kifelé. Fél perc még hátra.

90+3

Jobb oldali szabadrúgás a Real Sociedad javára, nagyjából 30-35 méterre a kaputól.

90+2

Természetesen most a vendégeknek kicsit sem sürgős a dolog. Három perc a ráadás.

90+1

Michel volt a ludas, ő kap sárgát, de úgy tűnik, kissé ő is belesérült a dologba.

90+1

Azonnal néma csend lett a stadionban, most hárman is a földön.

Karim YODA - 1:1

90

A Getafe gólt szerzett!
ABDOUL KARIM YODA még egyszer lövőhelyzetbe került a jobb oldalon, 19 méteren, ezt már nem hibázta el, laposan kilőtte a jobb alsó sarkot védhetetlenül! 1-1!

90

Yoda jobb oldali lövésébe lépnek bele, de marad a vendégeknél.

90

Lafita adta volna be balról egy csavart labdával keresve Diawara fejét középen, túl magas, simán lett Zubikaraié.

89

Zurutuza fejeli fel az égbe, Guaita megelőz mindenkit és lehúzza a lasztit.

89

Hervias harcol ki szögletet a Real Sociedad számára, tökéletes a hazaiaknak, elől tartják a labdát.

88

Zubikarai kezében a labda, most neki nem sürgős a kirúgás.

87

Lacent Baba Diawara váltja a vendégek utolsó cseréjeként.

86

Kinyílt hátul a vendég együttes, labdát szerzett az RSO, de Hervias felé borzalmasra sikerült az indítás.

86

Csipkedi magát a Getafe, ebből semmit sem mutattak a gól előtt, de most hirtelen sürgős lett.

85

Agirretxe lépett ki gyönyörűen a védőfalból labdát szerezni, vezette jó 30 métert, majd borzalmasan passzolt jobbra, máris a piros mezeseké.

84

Fel kell pörögnie a Getafe csapatának, már nincs meg ugyanis az egy pont sem.

Pablo HERVIAS - 1:0

83

A Real Sociedad gólt szerzett!
PABLO HERVIAS végül csak begyötri a vezető gólt!! A jobb oldalon alapozta meg az akciót a Real Sociedad, egy sarokkal kapott passzal iramodott meg Vela, tökéletesen tálalt középre a jó ütemben érkező Herviasnak, aki 3 méterről a félig üres kapuba passzolta a labdát! 1-0!

83

A Getafe csapatának maradt még egy cserelehetősége, vélhetően a végére tartogatják.

83

A sarokrúgás veszélytelen, a túloldalon Lafita párharcot veszít, majd szabálytalan.

82

Kontra a hazaiaktól, Hervias, a friss erő húzta meg a bal oldalon, nem sikerült teljesen lefutnia védőjét, a lövés előtt még be tudott vetődni Juan Valera. Szöglet.

82

Szabadrúgáshoz jutott a Getafe a bal oldalon, 30 méterre a kaputól. Michel ívelte középre, de könnyedén kifejelték a védők.

81

Ebben a játékrészben egyértelmű mezőnyfölényben a Real Sociedad, de az állás továbbra is 0-0. Most már csak bő 10 perce maradt a csapatoknak, hogy gólt szerezzenek ma.

80

Prieto helyett Agirretxe a pályán, nincs több hazai csere.

80

Elég rizikós a Getafe lestaktikája, de egyelőre tökéletesen alkalmazzák a vendégek ezt a fegyvert.

79

A 35 méteres szabadrúgásból beívelés lett, középen Bergara lökött is és pár centivel lesen is állt, kifelé szabadrúgás.

79

Valera kapott sárga lapot.

78

A jobb oldali beadásra középen érkezett Vela, de ez is les miatt hiúsul meg.

77

Bergara szerzi meg könnyedén jó védekezéssel, újra a hazaiak támadhatnak.

76

Getafe sarokrúgás a jobb oldalról, Hervias fejelte ki éppen, bedobás a piros mezeseknek.

75

Castro helyett Hervias folytatja.

75

Ismét a középpályán zajlik az akció, közben ismét csere készülődik.

74

Egyetlen kontra és majdnem az ebben a játékrészben egyelőre szinte semmit sem mutató Getafe szerez vezetést. Michel került helyzetbe a jobb oldalon, éles szögből kapura is tűzte laposan 5-6 méterről, Zubikarai bravúrral védett!

73

Canales menti meg a jobb oldalon a vonal előtt, de megint hátrafelé kell passzolnia a hazaiaknak.

72

Nagyon sok a pontatlanság, három passz is ritka zsinórban, ami sikerül, kapkodó a játék.

71

A sarokrúgás nem veszélyes, de marad a hazaiaknál.

71

Vendég csere. Hinestroza hagyja el a pályát, Lafita a helyén.

70

Szép indítás Prietonak, de belelépnek a lövésébe a bal oldalon, szöglet!

69

Sokkal aktívabb ebben a játékrészben a Real Sociedad, közelebb vannak a gólhoz, bár kevés a nagy ziccer.

68

A jobb szélen Zurutuza indult volna meg, de Prieto passza pontatlan és kicsúszik a vonalon oldalt.

67

Zaldua nem tudta áthámozni magát a védőkön majd Castro indítási kísérlete is kudarcba fullad.

66

A szabálytalanságok aránya 6-9, nem számít soknak Spanyolországban.

65

Zaldua támadófaultot vét a jobb oldalon, a Getafe jöhet előre.

64

Yoda szerel hátul jól, majd meghúzza a jobb oldalon, végül győz a túlerő, három védő már szereli az ellenfél térfelén.

63

Mindkét csapat tehát frissít, nem elégedettek a döntetlennel.

62

Mindkét együttes cserél. Finnbogason és Sarabia le, Canales és Michel be.

61

Egy óra játékot követően Real Sociedad – Getafe: 0-0 továbbra is.

60

Cseréhez készülődik a Getafe, Michel áll be hamarosan.

60

A vendégek tizenhatosa előtt adogat az RSO, de beljebb egyelőre nem jutnak.

59

Yoda cselezte magát befelé jobbról, majd 22 méterről életerős lövést eresztett meg, Zubikarai oldalra öklözte!

58

Kiszabadul kicsit a Getafe a nyomás alól, eddig ebben a félidőben nem sokat támadtak.

57

Ismét egy les, jól mozdultak ki a védők, Finnbogason maradt túlzottan is elől.

56

Hinestroza hátul ment most a szögletnél, de hamarosan Zubikarai kezében a játékszer újra.

55

Sarokrúgás a Real Sociedad javára a jobb oldalról.

54

Mi maradt ki! Egy lecsorgó labdát Vela 13 méterről kapura tűzött félfordulatból, Guaita óriási bravúrral védett!

54

Lesen állítják meg Sammirt, közben már az RSO támad.

53

Már a túloldalon érkezett bal oldali beadás, amit egy akrobatikus ollózó mozdulattal akart kapura küldeni Castro 18 méterről, de nem találta el a labdát.

52

Kereste a jobb oldali akció során a beadás lehetőségét Hinestroza, de keresztbe lőtt labdájára senki sem érkezett a második hullámban.

51

A jobb oldalon húzta meg Vela, de fennakadt Escuderon.

50

Castro ívelte be a tizenhatoson belülre, Guaita öklözte ki messzire megakadályozva a fejest.

50

Szabadrúgáshoz jut a Real Sociedad az ellenfél térfelének közepén.

49

Elérhetetlen indítás Xabi Prieto irányába.

48

Les, Alexis lépett ki jól a védőfal utolsó embereként.

47

Harcosan játszanak továbbra is a csapatok, minden labdáért küzdenek a középpályán is.

46

Nem történt csere a szünetben.

46

Elkezdődött a második félidő.
Az első játékrészben végig többet birtokolta a labdát a Real Sociedad, mégis a Getafe került kétszer is nagyon közel a gólszerzéshez, a kapufánál csak a szerencse mentette meg a hazai csapatot.

A félidő második felében valamelyest fölénybe került a Real Sociedad, ez már helyzetekben is megmutatkozott. Gól azonban nem született. Teljesen nyílt a találkozó, mindkét együttes játékában benne van a gól.

Real Sociedad – Getafe: 0-0, a szünet után folytatjuk!
----

45+2

Befejeződött az 1. félidő.

45+1

Lacen is besárgul, utánarúgott Velának.

45

Az utóbbi percek egyértelműen a Real Sociedadé, de nagy helyzetet jó ideje ők sem dolgoznak ki. A mezőnyfölény megvan negyed órája legalább.

45

Pontosan a felezővonaltól jöhet jobb oldali bedobással a Getafe, úgy tűnik, a második félidőre marad a döntés.

44

A sarokrúgás nem lett veszélyes, de a felezőnél ismét a Real Sociedad gyűjti be a labdát.

43

Hinestroza kapott sárga lapot a tizenhatoson belül történt lökdösődés miatt.

42

A bal oldalon kapott labdát Prieto, lövési kísérlete Valeráról pattan szögletre.

41

Szép csellel indul a saját térfeléről Escudero, végül kicsit megakad az akció. Yoda még továbbviszi a jobb oldalon.

40

Yoda hozza fel a jobb oldalon, Sarabia beadása azonban Sammir mögé érkezik, ebben is több volt.

39

Csak egy leheletnyivel volt túl hosszú az indítás középen Castro felé, Guaita gyorsabban odaért.

38

Fejpárbaj a felezőnél, legalább 6 érintésnél nem ért talajt a labda, végül Lacen harcol ki bedobást.

37

Megbecsüli most a labdát a Real Sociedad a középpályán.

36

Végül nem alakult ki nagyobb veszély a hazai kapu előtt.

35

Getafe szabadrúgás a bal oldalról, S. Escuderot vágták fel a tizenegyesponttal egy magasságban.

34

A lövések aránya még mindig 3-6, de az utolsó két nagyobb helyzet a Real Sociedad előtt adódott!

33

Zurutuza cselezett befelé balról, majd 20 méterről megcélozta a bal felsőt, pár centit tévedett csak!

32

Most már van komoly helyzete a Real Sociedadnak is.

31

Prieto ügyesen készítette le a labdát a bal oldalra Castronak, aki 15-16 méterről rátűzte, a jobb kapufa külső részét találta el!

31

Fél óra játékot követően Real Sociedad – Getafe: 0-0. Egyelőre többet van a labda az RSO-nál, de a Getafe sokkal veszélyesebb kapura.

30

Most már egyértelműen a Real Sociedad számára hízelgő az eddigi 0-0, két komoly helyzete is volt már a Getafénak.

29

Pablo Sarabia a jobb oldalon kapott kiváló labdát, majd 14 méterről ballal a rövid sarkot célozta meg, a bal kapufa megmentette a hazai csapatot!

28

Sammir cammog ki a szögletzászlóhoz elvégezni a pontrúgást.

27

Bergara blokkol egy vendég lövést, majd Pablo Sarabia harcol ki szögletet a jobb oldalon.

26

Finnbogason kapott indítást, ezúttal végre pontosan, a jobb oldalon próbálta lefutni védőjét, majd takarásból 17 méterről kapura lőtte volna, ám jócskán fölé.

25

Fordított helyzet, már Guaita kezében a labda Prieto sikertelen szöktetése nyomán.

24

Zubikarai dajkálja hátul a labdát, majd Ansotegi a címzett.

23

Sammir irányába pontatlan az indítás, újra a hazai védők adogatnak hátul.

22

Yuri beadását kifejelik ismételten.

21

20 perc elteltével már túl vannak egymás kóstolgatásán, az RSO többet támad, de sokkal veszélyesebb helyzetei adódtak eddig a Getafénak.

20

Hinestroza húzta meg a bal oldalon majd elbikázta a semmibe 13 méterről, ennél több volt ebben.

20

Sammir a bal kapufa mellől passzolta vissza Yodának, aki azonban luftot rúgott hatalmas helyzetben 6-7 méteren!!

19

Meg tudja most tartani a labdát a Getafe, a támadó térfélen jöhetnek bal oldali bedobással.

18

Jobb oldali RSO szöglet tehát. Kis szöglet végén hátrább kerül a labda, Sammir lökéssel szerzi meg, újra a hazai csapat jöhet.

17

Mindenki felett magasan átszállt Xabi Prieto beívelése, a túloldalon Finnbogason szögletet harcol ki.

17

Escudero szerel hátul, de gyorsan ismét eladja a felezőnél a Getafe.

16

Egy bal oldali beadást a hátrahúzódó Castro rúg ki oldalra.

15

P. Sarabia kapott egyet az imént, rövid ápolás után úgy tűnik, tudja majd folytatni.

14

Zaldua hátulról lök, sárga lap a jutalma.

13

Zurutuza előreívelése még energiaitallal sem volt elérhető, magasan mindenki felett átszállt, kirúgás a vendégek javára.

12

Juan Rodriguez szabálytalan a saját térfele közepén, szabadrúgással jöhet előre a Real Sociedad.

11

A középpályán folyik fejpárbaj, majd Zubikarainál köt ki a labda.

10

Az egy helyzetet leszámítva elég langyos eddig a mérkőzés.

9

Sergio Escudero védekezik jól, bedobásra ment egy jobb oldali hazai támadás során.

8

Yuri kapott indítást a bal oldalon, de megakad a támadás, kénytelen visszafelé passzolni, majd labdát is veszít a hazai csapat.

7

Hátul adogat most az RSO, a felezőnél már letámad a Getafe.

7

Lesen állítják meg Yodát a jobb oldalon.

6

Kis híján vezetést szerzett tehát a Getafe, pedig valamivel többet birtokolja a labdát eddig a Real Sociedad.

5

Getafe lehetőség! A bal oldalon Hinestroza húzta meg, majd éles szögből kapura lőtt, Zubikarai nyújtózva elérte, majd a megmentett labdát Pabla Sarabia lőtte volna rá 8 méterről, de az egyetlen közelben levő védő megelőzte!

4

Xabi Prieto is elérhetetlen labdát kap a jobb oldalon.

3

Hinestroza felé érkezett elérhetetlen átadás, Zubikarai szerzi meg könnyedén.

2

Guaita kezében landolt a beívelt szöglet.

2

Máris egy RSO szöglet a jobb oldalról.

1

A hazai csapat kezdte a találkozót.

1

A mérkőzés elkezdődött.
A Getafe piros mezben lép ma pályára, a Real Socieadad pedig kék-fehér csíkosban.
Összeállítások:

Real Sociedad: Zubikarai – Joseba Zaldua, Ansotegi, Inigo Martinez, Yuri – Zurutuza, Bergara – Vela, Xabi Prieto, Castro – Finnbogason
Cserék: Ander Bardaji – Mikel Gonzalez, Agirretxe, Ruben Pardo, Canales, Jon Gaztanaga, Pablo Hervias

Getafe CF: Guaita – Juan Valera, Alexis, Velazquez, Sergio Escudero – Lacen, Juan Rodriguez – Yoda, Pablo Sarabia, Hinestroza – Sammir
Cserék: Codina – Roberto Lago, Naldo, Lafita, Diawara, Diego Castro, Michel

Játékvezetők: Pedro Pérez – José Matías, Alfonso Hernández.
A spanyol labdarúgó bajnokság 8. fordulójának zárómérkőzését kísérhetjük figyelemmel. A tavaly kiválóan szereplő, de idén meglehetősen mérsékelt teljesítményt nyújtó Real Sociedad fogadja a közvetlenül előttük, a jelenleg 14. helyen álló Getafe gárdáját.

A Getafe eddig 7, az RSO pedig 5 egységet szerzett a bajnokságban. Mivel az utolsó helyezett Deportivo La Coruna is 4 ponttal rendelkezik, meglehetősen nagy veszélyben vannak, ami a kiesőzónát illeti.

A hazai pálya előnye segíthet a Real Sociedadnak, de az utóbbi öt fordulóban három vereség és két döntetlen volt a mérlegük. Ami biztató lehet számukra, hogy az egyik remit a Valencia ellen harcolták ki. A Getafe mérlege sem túl rózsás, de a legutóbbi két mérkőzésükön egy győzelem és egy döntetlen, amit fel tudnak mutatni. Abszolút háromesélyes a meccs.

A találkozó hétfőn 20:45-kor kezdődik, tartsanak velünk!
----
Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 20:45 - kor kezdődik..

Real Sociedad – Getafe CF

1:2

vége (0:0)

Vissza az online-ra

Gólok: 83. Hervias – 90. Yoda, 90+4. Yoda

Lapok:   14. Zaldua (RSC) – 43. Hinestroza (GET), 45+1. Lacen (GET), 79. Valera (GET), 90+1. Michel (GET)

Real Sociedad: Zubikarai – Joseba Zaldua, Ansotegi, Inigo Martinez, Yuri – Zurutuza, Bergara – Vela, Xabi Prieto (Agirretxe 80'), Castro (Hervias 75') – Finnbogason (Canales 62')
Cserék: Ander Bardaji – Mikel Gonzalez, Agirretxe, Ruben Pardo, Canales, Jon Gaztanaga, Pablo Hervias

Getafe CF: Guaita – Juan Valera, Alexis, Velazquez, Sergio Escudero – Lacen (Diawara 87'), Juan Rodriguez – Yoda, Pablo Sarabia (Michel 62'), Hinestroza (Lafita 71') – Sammir
Cserék: Codina – Roberto Lago, Naldo, Lafita, Diawara, Diego Castro, Michel

Játékvezetők: Pedro Pérez – José Matías, Alfonso Hernández

Nézőszám: 19000