Menu

Tenisz

ITF - Heraklion (kemény borítás)

Réka-Luca Jani – Julia Wachaczyk

2:0 7:6 (5), 6:2

vége

01.11.2014, 09:23 • Court 4, Heraklion • Kármán Zoltán

Ha valaki csak a végeredmény látja, azt gondolhatja, hogy Jani Réka-Luca simán, két szettben búcsúztatta a lengyel-német Julia Wachaczykot 7:6, 6:2 arányban. Ez azonban közel sem volt így. Már az az adat is beszédes, hogy Réka 90 pontot nyert, Wachaczyk 78-t, tehát mindössze tizenkét labdamenettel nyert többet Réka, mint a vesztes Wachaczyk.

Az első játszmában korán brékelőnyhöz jutott Wachaczyk, amit Réka egy 4:0-s rohammal megfordított, majd labdája volt a dupla brékelőnyre. Ezt elpuskázta, majd a lengyel lány percei következtek, 5:4-nél és 6:5-nél is adogathatott a szettért, végül Janinak sikerült rövidítésre mentenie a szettet úgy, hogy közben játszmalabdákat is kellett hárítania! A rövidítésben is hátrányban volt Réka, de meg tudta fordítani és végül 7:6-ra övé lett a játszma.

A második szett nagyon simán indult, 4:0-ra vezetett már Jani, bréklabdái voltak az 5:0-hoz is, ez akkor még nem jött össze, de 5:1-nél már meccslabdákhoz jutott. Mindhárom alkalommal visszajött Wachaczyk és végül 5:2-re szépített.
Szerencsére az utolsó szervagémnél már nem volt ellenszere Julia Wachaczyknak és ezzel 6:2-vel behúzta a második játszmát is.

Gratulálunk Jani Réka-Lucának, aki az elődöntőbe jutott ezzel Görögországban!

Jani Réka-Luca – Julia Wachaczyk: 2-0!
7:6 (5), 6:2!
Köszönöm a figyelmet!
---- (11:19:24)

Végre! Jani Réka-Luca közel két órás küzdelem után két szettben kiveri Julia Wachaczykot és elődöntőbe jut Heraklionban!

Mérkőzés vége

6:2

Szett győztese Jani.

40-30

Játszma- és mérkőzéslabdája van Rékának, de most adogatóként. Be kell vinni a döntő csapást végre!

40-30

Labdamenet győztese Jani.

30-30

Labdamenet győztese Wachaczyk.

30-15

Labdamenet győztese Wachaczyk.

30-0

Két labdára a győzelem, most már nem szabad elszalasztani.

30-0

Labdamenet győztese Jani.

15-0

Labdamenet győztese Jani.

5:2

Három meccslabdát hárítva marad a meccsben Julia Wachaczyk, 5:2-re zárkózik. Továbbra is megvan a dupla brékelőny, azért ezt innen hozni kell. Most Réka a meccsért adogathat.

5:2

Játék győztese Wachaczyk.

40-A

Már adogatóelőnyt láthatunk.

40-A

Labdamenet győztese Wachaczyk.

40-40

Nagy a harc, de nem tudja a döntő ütést bevinni Réka.

40-40

Labdamenet győztese Wachaczyk.

A-40

Három a magyar igazság! Harmadszor is bréklabda és meccslabda, értékesíteni kellene már!

A-40

Labdamenet győztese Jani.

40-40

Ez is hárítva, reméljük nem kerül sokba ez a sok elpuskázott bréklehetőség.

40-40

Labdamenet győztese Wachaczyk.

A-40

Második mérkőzéslabda Jani számára!

A-40

Labdamenet győztese Jani.

40-40

Nem sikerül értékesíteni, de még mindig egál, meg kéne fogni ezt a gémet és rövidre zárni a mérkőzést.

40-40

Labdamenet győztese Wachaczyk.

40-30

Bréklabdához jut Jani Réka, ami egyben játszma- és mérkőzéslabdát is jelent!

40-30

Labdamenet győztese Jani.

30-30

Labdamenet győztese Wachaczyk.

30-15

Elméletileg két labdára a győzelemtől Jani, de ez azért nem ilyen egyszerű, főleg fogadóként.

30-15

Labdamenet győztese Jani.

15-15

Labdamenet győztese Wachaczyk.

15-0

Egy "szokásos" stabil fogadójáték kellene és meglehet a mérkőzés.

15-0

Labdamenet győztese Jani.

5:1

Megfordítja Jani! Meleg volt a pite, 4:2-nél azért nem lett volna ilyen rózsás a helyzet. Így viszont 5:1-re vezet Jani Réka, a győzelem kapujába került!

5:1

Játék győztese Jani.

A-40

Adogatóelőny! Ezt a labdát értékesíteni kell!

A-40

Labdamenet győztese Jani.

40-40

Labdamenet győztese Jani.

40-A

Másodszor is bréklabdához jut Wachaczyk.

40-A

Labdamenet győztese Wachaczyk.

40-40

Első feladat teljesítve, de még mindig csak egál. Ez a gém nagyon fontos lenne.

40-40

Labdamenet győztese Jani.

30-40

Bréklabdához jut Wachaczyk, mindenképpen hárítani kell, mert különben vérszemet kaphat a lengyel lány.

30-40

Labdamenet győztese Wachaczyk.

30-30

Labdamenet győztese Jani.

15-30

Nem szabadna hagyni, hogy Wachaczyk újra lendületbe jöjjön, meg volt már verve ez a lány ma.

15-30

Labdamenet győztese Wachaczyk.

15-15

Labdamenet győztese Wachaczyk.

15-0

Labdamenet győztese Jani.

4:1

Sajnos a három bréklabda ellenére nem sikerült Janinak ezúttal fogadóként megnyernie a játékot, 4:1-re szépít Wachaczyk. A dupla brékelőny még mindig megvan, de így azért jobban oda kell még figyelnie a magyar lánynak. Elsőként most hoznia kell a saját szerváját és azzal a győzelem kapujába kerülne.

4:1

Játék győztese Wachaczyk.

40-A

Adogatóelőny.

40-A

Labdamenet győztese Wachaczyk.

40-40

Labdamenet győztese Wachaczyk.

A-40

Harmadik bréklabda, ezt értékesíteni kell!

A-40

Labdamenet győztese Jani.

40-40

Sajnos mindkét bréklabda elszáll. Egyelőre nincs baj, de ezzel alighanem már végleg megtörné Wachaczyk ellenállását. Még nem kellene feladni ezt a gémet sem.

40-40

Labdamenet győztese Wachaczyk.

40-30

Még mindig van egy fogadóelőny. Szinte behozhatatlan előny a tét.

40-30

Labdamenet győztese Wachaczyk.

40-15

Két bréklabdához jut Jani! Ez gyakorlatilag meccslabdákkal ér fel most számára.

40-15

Labdamenet győztese Jani.

30-15

Elérhető ismét a bréklabda!

30-15

Labdamenet győztese Jani.

15-15

Labdamenet győztese Wachaczyk.

15-0

Labdamenet győztese Jani.

4:0

Szerencsére lendületben maradt Jani Réka-Luca! Már 4:0-ra elhúzott stabil, kettős brékelőnyben! Az eddigi fogadójátékát elnézve, ha most sikerülne harmadszor is brékelnie a lengyel lányt, végleg megtörné.

4:0

Játék győztese Jani.

40-15

Meglehet a második brékelőny megerősítése is.

40-15

Labdamenet győztese Jani.

30-15

Labdamenet győztese Jani.

15-15

Labdamenet győztese Wachaczyk.

15-0

Labdamenet győztese Jani.

3:0

Jani Réka-Luca megduplázza brékelőnyét a második szettben! 3:0! Nagyon biztató fogadóként Réka játéka, ha a következő adogatását tudná hozni, akkor komoly lépést tenne a győzelem felé.

3:0

Játék győztese Jani.

40-30

Még mindig van egy bréklabda.

40-30

Labdamenet győztese Wachaczyk.

40-15

Két bréklabdához jut ismét Jani Réka! Nagyon jó alap lenne a második játszma folytatására!

40-15

Labdamenet győztese Jani.

30-15

Igencsak kellene ez a gém, látva, hogy egyik lány szervája sem életbiztosítás.

30-15

Labdamenet győztese Jani.

15-15

Labdamenet győztese Jani.

0-15

Labdamenet győztese Wachaczyk.

2:0

Jani Rékának sikerült hoznia a szerváját, megszilárdítja a brékelőnyét, 2:0!

2:0

Játék győztese Jani.

40-30

Még van egy labda ehhez.

40-30

Labdamenet győztese Wachaczyk.

40-15

Meglehet a brékelőny megerősítése.

40-15

Labdamenet győztese Jani.

30-15

Labdamenet győztese Wachaczyk.

30-0

Labdamenet győztese Jani.

15-0

Egyik lánynak sincs még ásza, kettős hibából mindketten kettőt ütöttek eddig.

15-0

Labdamenet győztese Jani.

1:0

Az eddigi legsimább fogadójáték Rékától! 1:0-ra vezet a második szett elején, megvan a brékelőny! Most nagyon fontos lenne hozni a saját szervát, megerősíteni az előnyt.

1:0

Játék győztese Jani.

40-15

Két bréklabdához jut Jani Réka!

40-15

Labdamenet győztese Jani.

30-15

Elérhető a bréklabda.

30-15

Labdamenet győztese Jani.

15-15

A meccs elejéhez képest jelentősen lelassultak a labdamenetek.

15-15

Labdamenet győztese Wachaczyk.

15-0

Labdamenet győztese Jani.

0:0

Ezt nagyon kicentizte Jani Réka-Luca, de végül abszolút vesztett helyzetből felállva hozta az első szettet rövidítésben, a legkisebb különbséggel, 2 ponttal. 7:6! Kis pihenő után következik a második játszma, ahol Wachaczyk adogat elsőként. Ha Réka javítani tudna a szerváján, meglehetne a meccs. Egyelőre fogadóként jobban játszik.

7:6

Szett győztese Jani.

6-5

Megint minibrék, ezzel játszmalabdához jut Jani Réka, ráadásul ő adogat!

6-5

Labdamenet győztese Jani.

5-5

Minibrék vissza! Óriási a harc, megint egyenlő, 5:5!

5-5

Labdamenet győztese Jani.

4-5

Sajnos összejött egy minibrék Wachaczyknak újra. 4:5 és kétszer ő adogat.

4-5

Labdamenet győztese Wachaczyk.

4-4

Labdamenet győztese Jani.

3-4

Most fontos, hogy Réka mindkét szerváját hozza!

3-4

Labdamenet győztese Wachaczyk.

3-3

Minibrék vissza!! Egyenlít Réka, 3:3-mal fordulnak!

3-3

Labdamenet győztese Jani.

2-3

Sajnos az első minibrék Wachaczyké. 2:3 és most a lengyel lány adogat kétszer is.

2-3

Labdamenet győztese Wachaczyk.

2-2

Labdamenet győztese Jani.

1-2

Mindkét adogatását hozta a lengyel-német lány. Most Rékának is ugyanez a feladata.

1-2

Labdamenet győztese Wachaczyk.

1-1

Labdamenet győztese Wachaczyk.

1-0

Megvan Réka szervája, most kétszer Wachaczyk szerválhat.

1-0

Labdamenet győztese Jani.

6:6

Három szettlabdát hatástalanítva végül Jani elveszi Wachaczyk adogatását negyedszer is. Jöhet a rövidítés. Megjósolhatatlan a végeredmény. Az eddigi 12 gémből nyolcat (!) a fogadó nyert!

6:6

Játék győztese Jani.

A-40

Bréklabdához jut Réka, rövidítésre mentheti a szettet.

A-40

Labdamenet győztese Jani.

40-40

Ez a játék is már hat perces.

40-40

Labdamenet győztese Jani.

40-A

Vékony jégen Jani Réka. Harmadszor is szettlabda Wachaczyknak.

40-A

Labdamenet győztese Wachaczyk.

40-40

Labdamenet győztese Jani.

40-A

Második játszmalabda.

40-A

Labdamenet győztese Wachaczyk.

40-40

Szettlabda hárítva, de még mindig csak egál.

40-40

Labdamenet győztese Jani.

30-40

Semmi-harmincról végül adogatóelőny Wachaczyknak, ami egyben játszmalabdát is jelent.

30-40

Labdamenet győztese Wachaczyk.

30-30

Még mindig elérhető a bréklabda, de már nehezebb a dolga Rékának.

30-30

Labdamenet győztese Wachaczyk.

30-15

Labdamenet győztese Wachaczyk.

30-0

Réka ismét visszavághat, közel a bréklabda.

30-0

Labdamenet győztese Jani.

15-0

Labdamenet győztese Jani.

5:6

A mérkőzés hetedik (!) brékjével jut újra komoly lehetőséghez Julia Wachaczyk, elvette Réka szerváját negyedszer is. 5:6, újra a játszmáért adogathat a lengyel lány.

5:6

Játék győztese Wachaczyk.

30-40

Ismét bréklabda.

30-40

Labdamenet győztese Wachaczyk.

30-30

Labdamenet győztese Jani.

15-30

A saját szerváknál kéne jobban figyelni, mert azon áll, vagy bukik eddig a mérkőzés. Réka szervái nincsenek rendben, fogadóként jobban játszik.

15-30

Labdamenet győztese Wachaczyk.

15-15

Labdamenet győztese Jani.

0-15

Labdamenet győztese Wachaczyk.

5:5

Jani élt az utolsó lehetőséggel, visszavette a brékhátrányát! Ezzel 5:5, minden kezdődhet elölről!

5:5

Játék győztese Jani.

40-15

Esély kínálkozik rá, ugyanis két bréklabdához jut Jani!

40-15

Labdamenet győztese Jani.

30-15

Elérhető a bréklabda. Ha Réka még akar valamit ebben a szettben, azt kizárólag most teheti meg.

30-15

Labdamenet győztese Jani.

15-15

Labdamenet győztese Wachaczyk.

15-0

Labdamenet győztese Jani.

4:5

Bántóan könnyedén elszállt ez a szervagém is, valamire nagyon ráérzett Julia Wachaczyk, 4:5, brékelőny a lengyel-német lánynak, a szettért adogathat. 5 perccel ezelőtt még Réka volt brékelőnyben.

4:5

Játék győztese Wachaczyk.

15-40

Most már sokkal nagyobb a baj, Wachaczyknak bréklabdái vannak ismét.

15-40

Labdamenet győztese Wachaczyk.

15-30

Labdamenet győztese Wachaczyk.

15-15

Labdamenet győztese Jani.

0-15

Labdamenet győztese Wachaczyk.

4:4

Igen gyorsan kiegyenlített Julia Wachaczyk, 4:4! Kár az elszórt brékelőnyért!

4:4

Játék győztese Wachaczyk.

15-40

Könnyedén egyenlíthet Wachaczyk, sima szervajáték eddig.

15-40

Labdamenet győztese Wachaczyk.

15-30

Labdamenet győztese Jani.

0-30

Labdamenet győztese Wachaczyk.

0-15

Labdamenet győztese Wachaczyk.

4:3

Kettős hibával segít Wachaczykon Jani Réka. Az imént elnyert szerváját azon nyomban vissza is adta a lengyel lánynak. 4:3! Még Réka vezet, de már nincs brékelőny.

4:3

Játék győztese Wachaczyk.

30-40

Bréklabdához jut Wachaczyk, sajnos úgy tűnik, nem volt hosszú a lendület.

30-40

Labdamenet győztese Wachaczyk.

30-30

Labdamenet győztese Wachaczyk.

30-15

Labdamenet győztese Jani.

15-15

Labdamenet győztese Jani.

0-15

Labdamenet győztese Wachaczyk.

4:2

Ez igen! Semmire veszi el a lengyel lány szerváját Jani Réka és ezzel már ő van brékelőnyben! 4:2! Csak tartson ki a lendület nagyon sokáig!

4:2

Játék győztese Jani.

40-0

Úgy tűnik, Réka lendületbe jött. Három bréklabda!

40-0

Labdamenet győztese Jani.

30-0

Ez nagyon biztatóan indul, hajrá Réka, el kell venni újra Wachaczyk szerváját!

30-0

Labdamenet győztese Jani.

15-0

Labdamenet győztese Jani.

3:2

Először vezet a mérkőzésen Jani Réka-Luca! 3:2! Zsinórban három gémet tudott nyerni a magyar lány.

3:2

Játék győztese Jani.

40-30

Labdája van Rékának a vezetéshez.

40-30

Labdamenet győztese Jani.

30-30

Ez sem lesz könnyű adogatójáték.

30-30

Labdamenet győztese Wachaczyk.

30-15

Réka adogatásainak kell még letisztulnia és akkor fogadóként odatehetné magát 1-2 brék erejéig.

30-15

Labdamenet győztese Jani.

15-15

Labdamenet győztese Wachaczyk.

15-0

Labdamenet győztese Jani.

2:2

Szerencsére Wachaczyk segített egy újabb kettős hibával. Ezzel Réka visszaveszi az elvesztett szerváját, 2:2!!

2:2

Játék győztese Jani.

A-40

Negyedik bréklabda! Ezt már értékesíteni kellene!

A-40

Labdamenet győztese Jani.

40-40

Hét perce tart ez a játék.

40-40

Labdamenet győztese Jani.

40-A

Labdamenet győztese Wachaczyk.

40-40

Rendkívül hosszú ez a gém ismét. Réka nem adja fel, de egyelőre nem tudja egyik lány sem a maga javára fordítani.

40-40

Labdamenet győztese Jani.

40-A

Labdamenet győztese Wachaczyk.

40-40

Labdamenet győztese Jani.

40-A

Labdamenet győztese Wachaczyk.

40-40

A harmadik is elpuskázva. Ez sokba kerülhet még. Egyáltalán nem nyújt semmi extrát adogatóként Wachaczyk, élni kellene a bréklabdákkal.

40-40

Labdamenet győztese Wachaczyk.

A-40

Ismét bréklabdája van Rékának!

A-40

Labdamenet győztese Jani.

40-40

Labdamenet győztese Jani.

30-40

Adogatóelőny, de nem kellene feladni még ezt a gémet.

30-40

Labdamenet győztese Wachaczyk.

30-30

Elérhető a bréklabda.

30-30

Labdamenet győztese Jani.

15-30

Labdamenet győztese Wachaczyk.

15-15

Labdamenet győztese Wachaczyk.

15-0

Labdamenet győztese Jani.

1:2

Na végre, megvan! Jani Réka-Luca hozza az adogatását, ha nem is könnyen. 1:2, felzárkózik, de még mindig megvan a brékhátrány.

1:2

Játék győztese Jani.

A-40

Egál után ismét adogatóelőny.

A-40

Labdamenet győztese Jani.

40-40

Labdamenet győztese Wachaczyk.

40-30

Adogatóelőny, ezt a gémet mindenképpen hozni kell Janinak.

40-30

Labdamenet győztese Jani.

30-30

Labdamenet győztese Wachaczyk.

30-15

Réka egyébként nincs alárendelt helyzetben, 11 labdát nyert eddig, ellenfele pedig 14-t. Bármikor fordulhat.

30-15

Labdamenet győztese Jani.

15-15

Labdamenet győztese Jani.

0-15

Labdamenet győztese Wachaczyk.

0:2

Hiába volt a nagy felzárkózás egészen bréklabdáig, végül mégiscsak a lengyel lány hozta a szerváját. 0:2!

0:2

Játék győztese Wachaczyk.

40-A

Labdamenet győztese Wachaczyk.

40-40

Labdamenet győztese Wachaczyk.

A-40

Második fogadóesély!

A-40

Labdamenet győztese Jani.

40-40

Labdamenet győztese Wachaczyk.

A-40

Bréklabdához jut Réka. Nem semmi lenne, ha három labdáról végül mégis elbukná a szerváját Wachaczyk.

A-40

Labdamenet győztese Jani.

40-40

Egál, ha idáig eljutott Jani Réka, meg kéne próbálni visszavenni az elvesztett adogatást!

40-40

Labdamenet győztese Jani.

30-40

Réka megpróbál felzárkózni.

30-40

Labdamenet győztese Jani.

15-40

Kettős hiba, legalább nem 0-ra nyeri a német-lengyel lány.

15-40

Labdamenet győztese Jani.

0-40

Ez nem indul eddig túl biztatóan, Wachaczyk semmire nyerheti az adogatását.

0-40

Labdamenet győztese Wachaczyk.

0-30

Labdamenet győztese Wachaczyk.

0-15

Labdamenet győztese Wachaczyk.

0:1

Ez sajnos már meglett neki. Julia Wachaczyk elveszi Jani adogatását, 0:1 brékelőnnyel a lengyel lánynak. Egyébként nemrég "hazát váltott" és a lengyel lány már német színekben versenyzik.

0:1

Játék győztese Wachaczyk.

40-A

Wachaczyk harmadszor is bréklabdához jut.

40-A

Labdamenet győztese Wachaczyk.

40-40

Labdamenet győztese Jani.

30-40

Egy még maradt, ezt is hárítani kellene.

30-40

Labdamenet győztese Jani.

15-40

Réka kettős hibával segíti Wachaczykot két bréklabdához.

15-40

Labdamenet győztese Wachaczyk.

15-30

Figyelnie kell Janinak, ne veszítse el azonnal a szerváját.

15-30

Labdamenet győztese Wachaczyk.

15-15

Mindkét lány szerzett már pontot.

15-15

Labdamenet győztese Jani.

0-15

Labdamenet győztese Wachaczyk.

0:0

Elkezdődött az összecsapás, Jani Réka adogat elsőként.

0:0

A mérkőzés elkezdődött.
Az imént fejeződött be a megelőző összecsapás, hamarosan kezdődhet Jani Réka-Luca mérkőzése, talán még 9:30 előtt pályára kerülnek.
Végül valóban ez a pénteki összecsapás is szombatra csúszott át. Reméljük szombat délelőtt már valóban le tudják játszani és nem fog közbeszólni az eső.

Jani Réka-Luca már a negyeddöntőnél tart. Ellenfele a 20 éves Julia Wachaczyk Lengyelországból. Réka az első kiemelt a tornán, a lengyel lány nem volt az első 8 kiemelt között. Egyébként már biztosan lesz magyar az elődöntőben, mert a másik ágon Bondár Anna és Gálfi Dalma egymás ellen játszanak a legjobb négy közé kerülésért.

Kitűnően szerepelnek tehát a magyarok Heraklionban, reméljük az időjárás is megkönyörül rajtuk. A tervek szerint legkorábban magyar idő szerint 9 órakor, de valószínűbb, hogy inkább 9 és 10 között lép pályára valamikor Jani Réka és Wacharczyk.

Tartsanak velünk!
----

Nagyon elképzelhető, hogy a Kréta szigetét ismét eluraló esőzés miatt holnapra csúszik ez a negyeddöntő.
Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 16:00 - kor kezdődik..

R. Jani – J. Lohoffová

2:0 7:6 (5), 6:2

vége

Vissza az online-ra