Menu

Labdarúgás

Barclays Premier League

Aston Villa FC – Southampton FC

1:1

vége (1:0)

24.11.2014, 21:00 • Villa Park, Birmingham • SportLackó93

Az első félidőben nagyon jól játszott a Southampton, ám egy szerencsés góllal, és Forster hibájával vezetést szerzett az Aston Villa.

A második félidőben ráült az 1:0-ás állásra a hazai csapat, nagyjából a 75. percig nem történt szinte semmi a pályán, majd picit feljebb kapcsolt a vendég csapat. Ennek eredményeképpen a 81. percben Bertrand bal oldali beadására érkezett Clyne, aki remekül találta el, és egyenlített ezzel a találattal a vendég csapat. Ezután nem történt különösebb lehetőség egyik csapat előtt sem.

A mérkőzés tehát 1:1-es döntetlennel zárult. Köszönjük, hogy velünk tartottak! (22:52:59)

89

Long helyére Cork állt be.

83

Clyne kapott sárgalapot.

Nathaniel CLYNE - 1:1

81

A Southampton gólt szerzett!

Bertrand sprintelt nagyot, és éppen hogy elérte a labdát, majd beadta, és üresen érkezett a második hullámban NATHANIEL CLYNE, aki bebombázta Guzan mellett. 1:1 az állás!

79

Mayuka állt be Mane helyére.

78

Weimann iramodott meg, majd tette át a jobb szélre a labdát, Agbonlahor pedig remekül tette le Wiemannak, aki kapásból fölé bombázott!

75

Bent érkezik Sanchez helyére.

72

Okore kapott sárgát jogosan.

63

Richardson állt be N'Zogbia helyére.

58

Wanyama belépője sárgalapot ért.

A Southampton jól kezdte a meccset, beszorították ellenfelüket, helyzeteket dolgoztak ki, de Forster hatalmas hibáját követően Agbonlahor maradt higgadt, és lőtt az üres kapuba. Ezen kívül sok mindent nem csinált a hazai csapat, de mégis vezetnek!
Nehéz dolguk lesz, ha otthon akarják tartani a három pontot. Hamarosan jövünk a második félidővel. Tartsanak velünk továbbra is!

38

Tadić adott remek passzt Manenak, aki jobbal tekerte rá, Guzan bravúrral védett. Szöglet.

Gabriel AGBONLAHOR - 1:0

29

Az Aston Villa gólt szerzett!

Mit csinált Forster? Ez itt a kérdés. Teljesen értelmetlenül jött ki 20 méterre a kapujától és késett el, GABRIEL AGBONLAHOR köszönte szépen higgadt maradt, és az üres kapura belőtte. Vezet az Aston Villa.

A Premier League 12. fordulójában hétfőn az Aston Villa fogadja, a csúcsformában lévő Southampton csapatát.

Az Aston Villa a 17. a tabellán három győzelemmel, két döntetlennel, hat vereséggel. A csapat 11 meccsen mindössze öt gólt lőtt, ez a legkevesebb a Premier Leagueban.
Hazai környezetben a leggyengébb a mérlegük, mindösszesen egyszer nyertek, egy döntetlen, és három vereség mellett.

A Southampton csodás teljesítményt nyújt az idei szezonban. A csapat jelenleg a Chelsea mögött a második helyen található! Nyolcszor győztek, egy döntetlen, és két vereség mellett. A védelem remekel, mindössze öt gólt kaptak! Ez a legkevesebb a Premier Leagueban! Öt meccs, öt győzelem zsinórban. Idegenben szorongatták azért a csapatot, három győzelem, és két vereség a mérleg.

A két csapat tavalyi szezonbeli meccsein viszont nem nyert a Southampton. Otthon kikapott az Aston Villatól, idegenben pedig 0:0-át játszottak, tehát ez azért a hazai csapat mellett szól, viszont a vendégek formája és idei teljesítménye alapján abszolút a Southampton az esélyesebb!

A meccs minden fontos eseményéről percről-percre tudósítunk Önöknek! Tartsanak velünk!

Aston Villa FC – Southampton FC

1:1

vége (1:0)

Vissza az online-ra

Gólok: 29. Agbonlahor – 81. Clyne

Lapok:   72. Okore (ASV) – 58. Wanyama (SOT), 83. Clyne (SOT)

Aston Villa FC: Guzan – Cissokho, Clark, Okore, Hutton – Sanchez ( 75' Bent), Westwood, Cleverly – Weimann, Agbonlahor, N'Zogbia (C) ( 63' Richardson)
Cserék: Given – Bacuna, Bent, Cole, Grealish, Lowton, Richardson Edző: P. Lambert

Southampton FC: Forster – Clyne, Fonte (C), Alderweireld, Bertrand – Wanyama, Schneiderlin – Tadić, Long ( 89' Cork), Mane ( 79' Mayuka) – Pellé
Cserék: Davis – Cork, Gardoş, Mayuka, Reed, Targett, Yoshida Edző: R. Koeman

Játékvezetők: Phil Dowd