Menu

Labdarúgás

Barclays Premier League

Southampton FC – West Ham United

0:0

vége (0:0)

11.02.2015, 20:45 • St Mary's Stadium, Southampton • Kármán Zoltán

Ez egy olyan eredmény, amit a Tottenhamnél, az Arsenalnál és a Manchester Unitednél is szívesen fogadnak. A Southampton hatalmas fölényben játszott, már a kiállítás előtt is, de végül 21-4 lett a lövések aránya. A West Ham lehet boldog a megszerzett ponttal, főleg így, hogy fél órát emberhátrányban futballoztak. Jól védekeztek, a Sotonnak csak ritkán adódott ziccere. Igaz, az utolsó pillanatban kis híján megszerezték a három pontot a hazaiak, de a cserekapus Jaaskalainen sokat hozzátett a vendégek pontszerzéséhez.

Southampton – WHU: 0-0.
Köszönöm a figyelmet!
---- (22:42:15)

90+5

Mérkőzés vége.

90+5

Tadic lőtt 15 méterről, Jaaskalainen óriási bravúrral hárította a lapos lövést!

90+5

Kontrafault Fonte ellen támadásban, jöhet előre a WHU, a ráadás utolsó perce fut.

90+4

Clyne húzta meg a jobb oldalon, Pellé várta fejjel a rövid saroknál, sikerült is fejelnie, egy védő is beleért, így lett szöglet!

90+3

Bal oldali hazai beadás Jaaskalainen kezében, egyre inkább úgy tűnik, kihúzza döntetlennel a West Ham.

90+2

Jaaskalainen védi Fonte váratlan lövését, pont befért volna a jobb alsóba!

90+1

Öt perc a ráadás, nem tűnt ennyinek a holtidő.

90

Ward-Prowse bal oldali szögletére Yoshida robbant be középen, de nem tudta lefelé fejelni, csak az égbe, egy kicsit túl gyors volt a labdához képest.

90

Song mellett nem tudta beadni Djuricic, Downing is segített szögletre tisztázni.

90

Yoshida húzott befelé balról, de akárhogy kereste a lövőhelyzetet, nem találta meg. Továbbra is marad a hazaiaknál, Tadic azonban nem tud kapura fordulni 14 méterről.

89

A WHU jut szabadrúgáshoz a középpályán, számukra ez most aranyat ér.

88

Jarvis hagyja kimenni a labdát egy túlságosan hosszú szöktetésnél, Jaaskalainen rúghatja ki a játékszert.

87

A mérkőzés hajrájához értünk, folyamatosan tűz alatt a vendégek tizenhatosa, de az igazán nagy ziccerek hiányoznak.

86

Tadic szöktetése megakad a blokkoló Songon, szöglet.

85

A játék jelenlegi képe alapján csak az iksz kibekkelése lehet a célja a vendégeknek.

84

Yoshida beadására a túloldalon érkezett Clyne, de nem tudott már jól fejelni, egy szögletet így is kiharcolt.

83

Befutott a pályára egy néző, most éppen azzal telik az idő, hogy a férfit eltávolítsák a játéktérről a biztonságiak. Játékvezetői labda következik.

82

A harmadik hazai csere, Mané helyett Djuricic érkezett.

81

A közönség tüntet, hogy Carroll ápolása a pályán zajlik, az idő pedig folyamatosan ketyeg.

80

Yoshida mellett esett össze Carroll, pedig nem volt látható kontaktus köztük. Egyelőre ápolják a vendégek játékosát.

79

Megint Tomkins fejeli ki a beadást, de már teljesen beszorul a WHU.

78

Most nyomás alatt a West Ham kapujának előtere.

77

Mané ugratta ki Pellét a bal oldalon, a lapos beadást lefülelték a vendégek, de rövid a kivágott labda, Clyne tüzelt 25 méterről, de ez is elakad.

76

Clyne jobb oldali beívelése nagyon hosszú, Ward Prowse nem tudja megmenteni a túloldalon.

75

A jobb oldalon kapott labdát Tadic, nem volt les, de túl sokáig várt, nem lőtt, nem adta be, végül szerelték.

74

Ward-Prowse bal oldali beadásába vetődött bele Cresswell, az utóbbi percekben próbál többet támadni a Soton.

73

Jaaskalainen húzta le a beívelést, de elcsúszik a kidobás közben, így az oldalvonalon megy ki a játékszer.

72

Davis ívelte be a szögletet balról, Fonte elől kifejelik, de még marad a csíkos mezeseknél.

71

Mané felé érkezett indítás a bal oldalon, Jenkinson megint jól védekezett, szögletre mentett.

70

Külön gond a West Ham számára, hogy már nincs több cseréje a hajrára. Tomkins mentett most kétszer is bedobásra.

69

Emberelőnyben játszik a Soton, de egyelőre ez nem látszik meg, ahogy telik az idő, nyilván ismét jön a mezőnyfölény.

68

Ward-Prowse érkezett Reed helyére második hazai csereként.

68

Senkinek sem jó előreívelés középen, csak Jaaskalainen számára jó.

67

A szögletből nem alakult ki nagyobb veszély, Mané messze fölé fejelt.

66

Tadic vállalta a lövést, megpattant a sorfalon, szöglet.

65

A szabadrúgás még mindig csak terv, nagyjából 20 méter a távolság, nagy esély a hazaiaknak!

64

Csere a túloldalon is, Elia érkezett Tadic helyett.

63

Jaaskelainen érkezik a kényszerből távozó Cole helyére.

62

Hatalmas hibát követett el Adrian, aki nekiállt a saját kapuja előtt cselezgetni, megzavarta őt az egyik hazai támadó, Mané! Kikerült a tizenhatoson kívülre és úgy fogta meg a labdát. Azonnali piros lap a kapusnak!!

62

Cseréhez készülődik a Soton is, Tadic veszi fel a mezét.

61

Egy óra játékot követően Southampton – West Ham United: 0-0.

60

Davis laposan visszalőtt labdáját Kouyaté vágja ki, de csak Reedig jut a labda.

59

Támadnak a csíkos mezesek, Wanyama azonban inkább megáll és középen passzolgat.

58

A benyesett labda senkinek sem volt jó, de a kifejelt labdából a kék mezesek jöhetnek, akik a jelek szerint éledeznek.

57

Csere a vendégeknél, Carroll érkezik Sakho helyére.

56

Downingnak gurították vissza a labdát lövésre 20 méterre, bombájába azonban egy védő beletette a lábát, így pattant szögletre!

55

Sakho ívelése pontatlan, de Song hamarosan visszaszerzi a labdát. Yoshida takarít és labdát szerez.

54

Yoshida visszatért az ápolás után, Adrian hozhatja játékba a labdát, ami közben hozzá került.

53

Kicsit nagyobb a gond, mint számítani lehetett, Cole még Yoshida fejét is eltalálta, nem is igazán a mellkasát, a bal szeme máris feldagadt és a szeme alatt erősen vérzik. Ápolásra szorul.

52

Yoshida kapott egy nagyot Cole-tól, aki nagyon magasra emelte a lábát. Sárga lap.

51

Cole birkózását szabálytalannak minősítette a játékvezető, Yoshida már el is végezte a szabadrúgást a saját térfelén.

50

Reed indítása pontatlan Pellének, Kouyaté előnyösebb helyzetben.

49

Úgy kezdődik a második félidő is mint az első, komoly hazai mezőnyfölénnyel.

48

Az imént beállt Jarvis fejelte ki a labdát hátul, tartja a játékszert a Southampton.

47

Ismét próbál kezdeményezőbben fellépni a Soton.

46

Cserélt a West Ham, lejött Valencia, Jarvis érkezett a helyére.

46

Elkezdődött a második félidő.
Hiába támadott sokkal többet szinte a teljes első félidőben a Southampton, nem sikerült gólt szereznie a hazaiaknak. Igazából egyetlen igazán komoly helyzetük adódott, de azon kívül is időnként tudtak veszélyeztetni. Egyelőre a kapu előtt hiányzik a pontos befejezés, de a West Ham eddig igencsak alárendelt szerepet játszik.

Southampton – West Ham United: 0-0, a szünet után folytatjuk!
----

45+1

Befejeződött az első félidő.

45+1

Egy perc a ráadás.

45+1

Tomkins harcol ki bedobást a középpályán.

45

Érdekes ítélet, jól láthatóan megpattant, mégis kirúgás következik.

45

A középpályán folyik a játék, úgy tűnik, az első játékrészben maradni fog a 0-0. Bár most Davis rásuhintotta lendületből, 30 méterről, egy védő testéről pattant szögletre.

44

A szabadrúgás elakadt a sorfalban, Valencia lövése pedig erőtlen lett, Forster könnyedén fogta.

43

Fonte bal kézzel vetődött bele egy bal oldali vendég beadásba, szerencséjére a tizenhatoson kívül történt éppen. Sárga lap.

43

Újabb Southampton szabadrúgás, Clyne egyelőre szabályos eszközökkel nehezen megállítható. Elkapkodja viszont a hazai csapat, máris a kékeknél a játékszer.

42

Tomkins beívelt labdáját Wanyama rúgja ki a mezőnybe, hamarosan Adriannál köt ki a játékszer.

41

Mané tévesztett csúnyán ütemet, sárga lap.

41

Reed indítása túlságosan hosszú, a WHU jöhet kirúgással.

40

Pellé készítette le lövésre Mané számára, aki 22 méterről jobbal megcélozta a bal alsót, de fél métert tévedett.

39

Davis ívelte be a labdát, Jenkinson megelőzte a támadókat és tisztázni tudott fejjel. Nem szabadul azonban fel tartósan a West Ham United kapuja.

38

Clyne bokáját rúgják össze, a jobb oldalról végezhet el szabadrúgást az aktívabb Soton.

37

A jobb oldali sarokrúgást Davis nyeste be, Cresswell viszont kifejelte sikerrel. Ismét támadnak azonban a csíkos mezesek.

36

Valencia labdát vesztett Reeddel szemben, hátul Song mentett szögletre.

35

Davis indításánál Pellé kézimunkázik, máris kifelé szabadrúgás a vendégek javára.

34

A labdabirtoklási arány jelenleg 63%-37%, ahogy várható volt, a hazaiak többet labdázgatnak.

33

Davis húzta meg a jobb oldalon, lövésébe jó ütemben lépett közbe Kouyaté, így a tizenhatosnál blokkolta a lövést.

32

Nem tudja egyelőre góllá érlelni mezőnyfölényét a Southampton, bár a fölény elég meddő, mindössze egy helyzetben csúcsosodott ki eddig.

31

Fél óra játékot követően Southampton – West Ham: 0-0.

30

Kemény összecsapás, Pellé igen erősen csúszott oda ellenfelének, Jenkinson volt a szenvedő fél. A bedobás joga a vendégeké, nincs szabadrúgás.

29

Tomkins fejpárbajt nyer a tizenhatoson belül, de Pellé hátára támaszkodott jól láthatóan, így kifelé szabadrúgás.

29

Tomkins harcolt ki szabadrúgást a Southampton térfelén, de a középkörhöz van inkább közelebb.

28

Támadott a West Ham, de szépen hozta ki a Soton, a túloldalon máris egy újabb lövés, Wanyama tűzte rá 25 méterről, a bal kapufa mellé!

27

Mané nem tudni, mit akart ezzel, mert lövésnek borzalmasan pontatlan volt, beadásnak pedig elérhetetlenül erős.

26

Rendkívül hosszas készülődés a szabadrúgás előtt, kiméri a 9 métert a játékvezető.

25

Manét tartották fel, bár némi színjáték is volt a dologban. Újabb hazai szabadrúgás jó 35-ről.

24

Nem tudta megmenteni a labdát Davis a bal oldalon a középpályán, de becsúszása tapsot csal elő a közönség soraiból.

23

A középpályán folyik a játék. Sajnos eddig csak egy igazán komoly helyzetet láttunk és egy közepesen ígéretest a túloldalon.

22

A szabadrúgásból semmi veszély nem lett, most hátul adogat a Soton, amely csapat továbbra is nagy %-ban birtokolja a labdát.

21

Jenkinson gyalulta földbe Manét a tizenhatos előterében, ígéretes szabadrúgás a hazaiak javára. Az előző szituáció pedig valóban kéz volt, ám a tizenhatoson kívül.

20

Davis szöktette volna Wanyamát középen, aki átvette a labdát és gyanús, hogy egy védő kezéről pattant el a tizenhatoson belül, de a játékvezető nem látott okot tizenegyest ítélni.

19

Sakho vezette a kontrát a jobb oldalon, Gardos bedobásra ment a beadás előtt.

18

Beívelés Davistől, Adrian messziről jött ki, nem a legtökéletesebben, de végül nem tudott fejelni Pellé.

17

A bal oldalon tör előre a Soton, Jenkinson szabálytalanul állítja meg Eliát.

16

A középpályán maradt lent Amalfitano és egy hazai játékos, Pellé. Ez is egy ütközés volt, de semmi komoly.

15

Az első hazai helyzet után jött a kontra, Amalfitano 15 méteres lövésébe azonban belelépnek, jó kísérlet volt!

14

Clyne iramodott meg a jobb oldalon, Mané kapott remek passz középen, szépen tört be a tizenhatoson belülre, majd nagyon éles szögből még betuszkolta a labdát középre, ott azonban érkezett Jenkinson a gólvonalon és menteni tudott!

13

Jó védekezés Davistől, bedobást harcol ki a saját térfele közepén.

12

Tomkins indítása pontatlan, Yoshidának könnyű zsákmány ez a labda.

11

Fonte és Gardos adogatnak hátul, egészen Forsterig kerül hátra a játékszer.

10

Song maradt a földön egy összecsapást követően, Pellével ütközött, szerencsére nincs sérülés.

9

Sőt, bedobás lett a dologból, annyira mellé ment. A West Ham egyelőre képtelen megtartani a labdát tartósan, most Jenkinson tesz kísérletet erre középen.

8

Wanyama kísérletezett távoli lövéssel jó 30-ról, de méterekkel mellé-fölé bombázott.

7

Clyne húzta meg a jobb oldalon, beadása azonban mindenki felett átszáll. Egyelőre a Soton sokkal energikusabban kezd.

6

Mané egyedül próbál betörni a tizenhatoson belülre, de hosszan szökteti magát.

5

Eddig rendkívül keveset volt a labda a WHU-nál, a középpályán jól szűr a Southampton.

4

Clyne indítása is pontatlan, ismét a vendég kapusnál a labda.

3

Pellé kapott túl hosszú indítást középen, Adrian könnyedén hárított.

2

Hátul adogat a hazai csapat, egyelőre nem engedi labdához férni a West Hamet.

1

A Soton kezdte az összecsapást.

1

A mérkőzés elkezdődött.
A Southampton piros-fehér csíkos mezben, a WHU világoskékben. Hamarosan kezdünk.
Összeállítások:

Southampton FC: Forster – Clyne, José Fonte, Gardos, Yoshida – Reed, Wanyama, Davis – Mané, Pellé, Elia
Cserék: Davis – Tadic, Djuricic, Ward-Prowse, McCarthy, Flannigan

West Ham United: Adrian – Jenkinson, Kouyaté, Tomkins, Cresswell – Song – Amalfitano, Downing – Valencia – Sakho, Cole
Cserék: Jaaskelainen – Jarvis, Carroll, O'Brien, Burke, Oxford, Lee

Játékvezetők: C. Pawson – I. Hussin, A. Holmes.
Két, a vártnál valamivel jobban szereplő csapat összecsapását kísérhetjük figyelemmel az angol labdarúgó bajnokság 25. fordulójában. A jelenleg a 3-4. hely között pingpongozó Southampton (az idény eddigi meglepetéscsapata) fogadja a szintén jól álló, nyolcadik helyezett West Ham United együttesét. Tény, a West Ham néhány hete valamivel még jobban állt, de még ez sem rossz, tekintve a bajnokság erősségét.

Kilenc pont a különbség jelenleg a Soton javára, így nem igazán veszélyesek egymásra. A hazaiak a legutóbbi három mérkőzésen egy vereséget és két győzelmet gyűjtöttek be, míg a WHU egy vereség, egy döntetlen és egy győzelem után érkezik Southamptonba. A döntetlen inkább a hazaiaknak lenne jó, de ha dobogós álmokat szövögetnek, akkor bizony kell mindhárom pont, mert a Manchester United, a Tottenham és az Arsenal is veszélyesen közel van.

A találkozó szerdán 20:45-kor kezdődik, tartsanak velünk!
----
Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 20:45 - kor kezdődik..

Southampton FC – West Ham United

0:0

vége (0:0)

Vissza az online-ra

Lapok:   41. Mané (SOT), 43. Fonte (SOT) – 52. Cole (WHU)   62. Adrian (WHU)

Southampton FC: Forster – Clyne, José Fonte, Gardos, Yoshida – Reed (Ward-Prowse 68'), Wanyama, Davis – Mané (Djuricic 82'), Pellé, Elia (Tadic 64')
Cserék: Davis – Tadic, Djuricic, Ward-Prowse, McCarthy, Flannigan

West Ham United: Adrian – Jenkinson, Kouyaté, Tomkins, Cresswell – Song – Amalfitano, Downing – Valencia (Jarvis 46') – Sakho (Carroll 57'), Cole (Jaaskalainen 63')
Cserék: Jaaskelainen – Jarvis, Carroll, O'Brien, Burke, Oxford, Lee

Játékvezetők: C. Pawson – I. Hussin, A. Holmes