Menu

Labdarúgás

Felkészülési mérkőzések

Internazionale – Szombathelyi Swietelsky-Haladás

2:2

vége (1:0)

11.02.2015, 15:15 • Angelo Moratti edzőközpont, La Pinetina • Pető József

A második játékrészben még kiegyenlítettebbé vált a játék. Látszódott a csapatokon, hogy ez egy felkészülési mérkőzés, de nem volt akkora különbség a két csapat között, mint az előzetesen gondolhattuk.

Nem sokon múlt, hogy megszerezze a győzelmet a magyar csapat, de a mérkőzés végén Puscas góljával szerencsésen kiegyenlítettek az olaszok. Érdemes Radó gólját kiemelni, remek akcióból egyenlített ki, a 49. percben.

Köszönjük, hogy velünk tartottatok, tartsatok velünk legközelebb is! (16:28:00)

60+2

Mérkőzés vége.

60+2

Nem sokáig vezettek a magyarok, GEORGE PUSCAS egyenlít ki. Szerencsésen a román támadó előtt marad a labda, majd 5 méterről berúgja Branescunak lába között a labdát.

60

Vezetnek a szombathelyiek! LEANDRO MARTINEZ vezetheti rá egy az egybe a kapusra, majd gyönyörűen emeli el a kapus mellett a labdát a kapuba.

59

Mancini teszi fel a saját kezét, lesen állt a támadó. Tudni kell, hogy a mérkőzésen nincsenek partjelzők, úgy játszanak a csapatok.

58

Hernanest buktajták a Haladás tizenhatosának közvetlen előterében, a szabadrúgást gyorsan el is végzik az Inter játékosai, de nem tudnak helyzetbe kerülni.

57

Puscas cselezi ki saját magát a Haladás tizenhatosának sarkánál. Túl sok volt a bicikli.

56

Jánvári elől mentenek becsúszva taccsra a szélen.

55

Hernanes célozza meg fejjel a bal alsó sarkot, de Branescu könnyedén fogja.

53

Elszáll a balról érkező beadás Branescu kapuja előtt.

52

Hernanes szögletéből nem tud veszélyeztetni az Inter.

49

Kiegyenlít a Haladás! RADÓ ANDRÁS a gólszerző! A szombathelyi játékos gyönyörű esernyőcsellel veri meg védőjét (Obi), majd higgadtan lő a kapuba. Mancini adta a gólpasszt.

48

Turbo marad lent a földön egy ütközést követően, de Lukas Podolski elég határozott mozdulattal húzza fel a földről a csapattársát. Folytatódik a mérkőzés.

47

Mancini lövése lecsúszik a lábáról. Méterekkel lő mellé.

46

Halmosi pocsékul ível középre.

45

Obi mászik fel Halmosi hátára. Szabadrúgás a Haladásnak.

42

Csere a Szombathelyi Haladás-nél/nál: lemegy Rocchi, bejön Mancini.

42

Halmosi csúszott be nyújtott lábbal az oldalvonalon. Szabadrúgás az Internek.

41

Cseréhez készülődnek a szombathelyiek.

41

Jánvári szabálytalan az ellenfél térfelén.

37

Branescu ment lábbal a tizenhatoson kívül Puscas elől. Vakmerő kapus húzás.

36

Podolski elé gurítják le a labdát, éppen elkerüli a kaput lövése. Branescunak esélye sem lett volna.

32

Podolski passzol vissza az alapvonalról, de eltöri a vissza passzolt labdát a társa. Nincs újabb olasz gól.

31

Csere a Internazionale-nél/nál: lemegy Campagnaro, bejön Ze Turbo.

31

Csere a Szombathelyi Haladás-nél/nál: lemegy Fehér, bejön Devecseri.

31

Csere a Szombathelyi Haladás-nél/nál: lemegy Rózsa, bejön Branescu.

31

Csere a Internazionale-nél/nál: lemegy Carrizo, bejön Berni.

31

Elkezdődött a második félidő.
Lefújja az első játékrészt a játékvezető. Összességében nem vall szégyent a magyar csapat, egy szerencsétlen szituációt követően került büntetőből emberhátrányba.

Frissítenek a csapatok, a szünet után folytatjuk.

30

Befejeződött az első félidő.

30

Carrizo magabiztosan húzza le a szélről érkező beadást.

29

Dodó csapja be az egyik magyar védőt a tizenhatoson belül, majd a hosszún érkező Hernanes elé teszi, de a brazil támadó már csak az oldalhálót találja el.

27

Obi dekázgat , majd próbál meg egy esernyőcsellel tovább menni, de a magyar védők szerelik, végül ő követ el szabálytalanságot.

26

A szögletet felszabadítják a magyar védők.

26

Puscas lép ki két védő közül, majd a kapufára emeli a labdát. Rózsa beleért, így szöglet következhet.

25

Radó próbált zavart kelteni a tizenhatoson belül, de magabiztosak a védők.

24

Gaál ráncigálja meg Hernanes mezét. Hernanes vált pár szót a fiatal magyar játékossal.

23

Ápolni kell Schimmert. Dodó beadása találta el a fejét.

20

A védők kifejelik a középre ívelt szögletet.

19

Jagodics harcol ki szögletet az Inter kapuja előtt.

17

Podolski játszaná meg Puscast, de nem tudja a támadó kapura tenni. Kirúgás következik!

15

Rózsa érzi az irányt, de ANDERSON HERNANES magabiztosan kilövi a jobb alsó sarkot. Vezet az Inter!

15

Kuzmanovic a sorfalba lövi, de valaki kézzel ért hozzá. Büntetőt ítél a játékvezető!

14

Iszlai szabálytalan Podolskival szemben. Szemben a kapuval 18 méterről rúghat szabadrúgást az Inter.

13

Hernanes próbálkozik a tizenhatoson kívülről, de elkerüli Rózsa kapuját lövése.

11

Radó passzol veszélyesen keresztbe a kapu előtt, de az érkező magyar támadó fölé vágja.

9

Radó csúsztatta mellé fejjel a labdát. Megvan az első Hali helyzet.

7

Rocchit próbálja helyzetbe hozni a társa, de pontatlan az átadás.

7

Kisebb szabálytalanság a félpályánál. Jöhet az Inter.

6

Podolski cselezte be magát a tizenhatoson belülre, de pontatlanul passzolt tovább. Megússza ezt az akciót Haladás.

4

Egyelőre a hazaiak uralják többet a labdát, de komolyabb helyzet még nem volt.

1

A mérkőzés elkezdődött.
Az 5 napos olaszországi edzőtáborozás utolsó napját tölti a Haladás, ahol megmérkőzik a 18-szoros Olasz Bajnok Internazionaleval, a Milánó mellett található La Pinetinában.

Nem valószínű, hogy a milanói csapat a legerősebb keretével áll ki, hiszen az olasz első osztály javában zajlik. A hétvégén az olasz csapat 3-0-ra győzte le hazai pályán a Palermot.

A Haladás az utolsó napját tölti Olaszországban, ezt követően utazik haza a csapat Magyarországra és készülnek tovább az NB I tavaszi rajtjára.



Tartsatok velünk!
Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 15:15 – kor kezdődik.

Internazionale – Szombathelyi Swietelsky-Haladás

2:2

vége (1:0)

Vissza az online-ra

Gólok: 15. Hernanes (bünt.), 60+2. Puscas – 49. Radó, 60. Martinez

Internazionale: Carrizo – Campagnaro, Italo, Donkor, Dodò – Kuzmanovic, Kovacic, Obi; Hernanes – Podolski, Puscas

Szombathelyi Swietelsky-Haladás: Rózsa – Schimmer, Fehér, Alcibiade, Jánvári – Jagodics, Iszlai – Radó, Gaál, Halmosi – Rocchi
Cserék: Branescu, Devecseri, Mancini, Angyal, Czingraber, Leandro Martinez, Petrucci, Nagy, Török