Menu

Labdarúgás

OTP Bank Liga

Újpest FC – Pécsi MFC

0:2

vége (0:1)

28.02.2015, 18:30 • Szusza Ferenc Stadion, Budapest • Teleki Péter

A forduló eddigi legnagyobb meglepetése a Megyeri úton született, nyolc elveszített bajnoki mérkőzés után ezúttal a Pécs örülhet, elvitte a három pontot a fővárosból.
A vendégek már a 11. percben megszerezték a vezetést, ezt követően hiába támadott többet az Újpest, fölénye meddőnek bizonyult.
A fordulást követően az újpestiek nyomtak, azonban Nagy Gábor 51. percben a kiállítás sorsára jutott, ez pedig nagyban befolyásolta a hazaiak játékát. Ennek ellenére a második félidőben becsülettel ment előre az Újpest, a vendégek kontrákra rendezkedtek be.
A 88. percben Heris is piros lapot kapott, majd Rácz a kilencvenedik percben végleg eldöntötte a három pont sorsát.
Köszönöm a figyelmet! (20:33:36)

90+3

Mérkőzés vége.

90+3

A hosszabbításban már nem sok izgalom volt a pályán, jobbára mezőnyben folyt a játék.

90+1

Makriev helyett Frőhlich a pályán.

90

A Pécs gólt szerzett!
Eldőlt! RÁCZ FERENC mintegy 22 méterről próbálkozott meg egy lövéssel, kísérlete három pontot ér a Pécsnek.

89

A Pécs 17 méterről végezhetett el szabadrúgást, Balajcza nagyot védett.

88

Heris kapott azonnal piros lapot, gólhelyzetben szabálytalankodott.

88

Makriev ugrott ki ziccerben, a hazaiak tizenhatosa előtt Heris szabálytalankodott vele szemben.

87

Kabát esett el a vendégek tizenhatosán belül, a játékvezető nem látott szabálytalanságot.

86

Nego jobbról adta középre a labdát, Hudák kapásból mintegy 12 méterről fölé bombázta.

85

A Pécs már jócskán az idővel is játszik, egyre több vendégjátékos "sérül" meg.

84

Veszélyes beadás balról a hazaiaktól, középen ugyanakkor mindenki előtt elment a labda.

83

A Pécs valamelyest kijjebb jött a nyomásból, de még így is a hazaiak dominálnak.

81

Márkvárt helyett Rácz érkezett a hajrára.

80

Közben kisebbfajta balhé tört ki a nézőtéren, a hazai szurkolók egyre nehezebben tudják elviselni csapatuk hátrányát.

79

Kabát tekerte be jobbról a hazaiak szögletét, középen felszabadítottak a védők.

78

Makriev meggyógyult, közben az Újpest folytatja az ostromot.

76

Egy pécsi játékos a gyepen maradt, a játékvezető nem állította meg a játékot, végül Poleksic rúgta ki a labdát.

75

Kabát kapott jó labdát a jobb szélen, lapos centerezését kivágták a pécsi védők.

74

A Pécs próbálkozott meg egy távoli lövéssel, a kísérlet a blokkról szögletre vágódott. A balról beívelt sarokrúgás veszélytelen volt.

73

Stanisavljevic futott versenyt Uzomával, az utóbbi játékos nyerte a párharcot.

72

Kabát felé ment egy indítás, a hazaiak támadója már lesen volt.

71

Weitzer helyett Horváth érkezett.

70

Továbbra is nyom az Újpest! A vendégek ugyanakkor fegyelmezetten visszahúzódnak védekezni.

69

Vasiljevic buktatása után a hazaiak ívelhettek be szabadrúgást a Pécs tizenhatosára, a védők magabiztosan kivágták a labdát.

68

Kabát tekerte be jobbról az Újpest szögletét, nem volt benne veszély. Kirúgással jöhet a Pécs.

67

Makriev felé ment egy mélységi indítás, a hazai védő előnyösebb helyzetben volt, meg is oldotta a feladatát.

66

Nego jobbról tekerte középre a labdát, Kabát ugyan a tizenhatosnál levette, de lőni már nem volt ideje.

65

Nego felé ment egy keresztlabda, majd bedobással jöhet az Újpest.

64

A Pécs jobbról beívelt szabadrúgása veszélytelen, középen felszabadítottak a hazai védők.

63

Ojo helyett Kabát a pályán.

63

Buktatás után jobbról ívelhet be szabadrúgást a vendégcsapat.

62

Bardhi ívelte be a hazaiak szabadrúgását a Pécs tizenhatosára, a védők könnyen kivágták a labdát.

61

Pauljevic a tizenhatos vonaláról suhintott, Balajcza szépen védte a löketet.

61

Ojo forgolódott a labdával a vendégek tizenhatosa előtt, végül elpasszolta magát.

60

Stanisavljevic jobbról nem tudta beadni a labdát, bedobással jöhetnek a hazaiak.

59

Kezd megjönni a hazai közönség hangja, az Újpest emberhátrányban is dominál.

58

Nego tört be a labdával a vendégek tizenhatosára, ott azonban már túlcifrázta a dolgot.

57

Nego szabálytalankodott a kezdőkörben, a Pécs az elvégzett szabadrúgás után hamar elveszítette a labdát.

56

A baranyaiak vezettek támadást a jobb oldalon, a beadás már nem valami veretes, a hazaiak támadhatnak.

54

A jobbról beívelt fővárosi szabadrúgás veszélytelen, majd Vasiljevic futott lesre, szabadrúgás kifelé a Pécs javára.

53

Emberhátrányban is az Újpest birtokolja a labdát, majd kisebb szabálytalanság után szabadrúgást ívelhetnek be a hazaiak.

52

Gól- és emberhátrányban az Újpest, a Pécs előtt reális a lehetőség, hogy zsinórban nyolc bajnoki mérkőzés után pontot szerezzen.

51

Nagy Gábor lépett oda ellenfelének, második sárga lapja után megfogyatkozik az Újpest.

50

Uzoma buktatott, érkezett is a sárga kap.

49

Szép jelenet a pályán! Az Újpest balról tekerte középre a labdát, az ötösről Stanisavljevic centikkel fejelte fölé.

48

Balajcza kirúgása után a labdát a hazaiak kapcsolták le, majd bedobással jöhetnek a fővárosiak.

47

Makriev ellen szabálytalankodtak, a középpályáról jöhet szabadrúgással a Pécs.

46

Forró helyett Hudák a pályán.

46

Elkezdődött a második félidő.
Kényelmes iramban kezdődött a találkozó, majd a Pécs a 11. percben gyakorlatilag az első támadásából megszerezte a vezetést. A folytatásban ugyan a hazaiak birtokolták többet a labdát, vezettek több támadást, de ez a fölény meddőnek bizonyult. A vendégek fegyelmezetten védekeztek, az Újpest pedig egy-két alkalmat leszámítva nem igazán tudott helyzetet kialakítani.
Maradjanak velünk a folytatásban is!

45+1

Befejeződött az első félidő.

45+1

A félidő utolsó támadását az Újpest vezette, de veszélyes területre már nem tudta bejátszani a labdát.

45

Egy perc lesz a ráadás.

44

A középpályáról végezhetett el szabadrúgást a Pécs, a vendégek hamar elveszítették a labdát.

43

Nagy Gábor kapott sárga lapot buktatásért.

43

A jobbról betekert hazai sarokrúgás veszélytelen, középen a védők kifejelték a labdát.

42

Stanisavljevic húzta meg a labdát a jobb szélen, beadnia ugyan nem sikerült, de egy szöglettel vigasztalódhat az Újpest.

41

Jobbról tekerték középre a labdát a fővárosiak, Poleksic öklözéssel mentett.

40

Ojonak játszották be a hazaiak a labdát, védője előnyösebb helyzetben volt, meg is oldotta a feladatát.

39

Nagy Gábor mintegy 22 méterről suhintott kapura, a középre tartó labda Poleksic kapusnak nem okozott gondot.

38

Próbálkozik ugyan az Újpest, de igazán komoly helyzeteket nem igazán tud kidolgozni.

37

Bardhi ívelte be balról az újpestiek szabadrúgását, a labda magas, középen mindenki fölött elszállt.

36

Weitzer jobbról beívelt sarokrúgása veszélytelen, majd kisebb szabálytalanság után az Újpest jöhet szabaddal.

35

Bedobás után a Pécs tartja a labdát a hazaiak térfelén, majd a baranyaiak szögletet harcoltak ki.

34

Nem sok érdemleges történik most a pályán, érkezik is a füttyszó a hazai szurkolóktól.

33

Balajcza szedett össze egy kapujához belőtt labdát.

32

Jobbról lőtték középre a labdát a lilák, semmilyen veszélyt nem jelentett a Pécs kapujára.

31

Kényelmes fővárosi passzolgatás a középpályán, nehezen fejlődik fel az Újpest támadása.

30

Bardhi a tizenhatos vonaláról próbálkozott meg egy lövéssel, a blokkban lelassult a labda, így Poleksic könnyedén összeszedte.

29

Andric helyett Stanisavljevic a pályán.

28

Szépen kihozott labda a hazaiaktól, Forró azonban hosszan szöktette saját magát, így oda a gyors hazai támadás lehetősége.

27

Kisebb szabálytalanság a pályán, a Pécs saját térfeléről végezhet el szabadrúgást.

26

Forró balról betekert labdáját kivágták a vendégvédők, de már újra a fővárosiak támadnak.

25

Nagy József bedobása után a Pécs elveszítette a labdát, a hazaiak vezethetnek támadást.

24

Weitzer jobbról ívelte középre a vendégek szabadrúgását, az Újpest védői könnyedén felszabadítottak.

23

Forró buktatta a jobb szélen Pauljevicet, érkezett is a sárga lap.

22

Ojo felé ment egy indítás, az Újpest támadja azonban már lesen volt. Szabaddal jöhet kifelé a PMFC.

21

A vendégek leginkább a saját térfelükön védekeznek, kontrákra rendezkedtek be.

20

Bardhi volt szabálytalan, szabadrúgással jöhet kifelé a Pécs.

19

A Pécs most meg tudta tartani a labdát, balról tekerték középre, ott azonban már fejjel felszabadítottak a hazaiak.

18

Jobbról érkezett az Újpest szöglete, középen tisztáztak a vendégvédők.

17

Nem sok hiányzott a hazaiak egyenlítéséhez! A fővárosiak balról tekerték középre a labdát, az ötösről Andric tette kapura, Poleksic nagyot mentett.

15

A jobbról beívelt hazai sarokrúgás veszélytelen, de az Újpest maradt támadásban.

14

Jobb oldalon vezetett támadást az Újpest, beadni nem sikerült a labdát, szöglettel vigasztalódhatnak a lilák.

13

Forró maradt lent, de úgy tűnik a hazaiak játékosa tudja folytatni a játékot.

11

A Pécs gólt szerzett!
A baranyaiak az első komolyabb támadásukból gólt szereztek. Márkvárt húzta meg a jobb szélen, tökéletes ütemben centerezett, JAMES MANJREKAR a hosszúról berobbanva a kapuba lőtte a labdát.

10

A mérkőzés első komolyabb helyzete az Újpest előtt adódott! A hazaiak balról tekerték középre a labdát, Ojo mintegy nyolc méterről fejelt kapura. Szép jelenet volt!

9

Két pécsi játékos is a földre esett, a játékvezető nem látott szabálytalanságot.

8

Pauljevic gyújtott be a rakétákat és próbált megszerezni egy hosszú labdát, védője előnyösebb helyzetben volt, könnyedén hazaadott.

7

Poleksic kirúgása után a labdát az Újpest kapcsolta le, építkezhetnek a hazaiak.

6

Az Újpest birtokolta a labdát, a fővárosiak mélységi indítása pontatlan, kirúgással jöhet a Pécs.

5

Egyelőre kényelmes iramban csordogál a találkozó, egy kapura tartó lövést láttunk eddig.

4

Pauljevic fejezte be lövéssel a pécsiek támadását, jobbról mintegy húsz méterről szúrta kapura, Balajcza a helyén volt.

3

Forró passzolta el magát a bal szélen, bedobással jöhet a Pécs.

2

Beívelés helyett trükkös szabadrúgást végeztek volna el az újpestiek, csak éppen nem értette meg egymást a két játékos.

2

Vasiljevic lábát húzták el, balról ívelhet be szabadrúgást a hazai csapat.

2

Balogh Balázs felé ment egy indítás a bal szélen, a hazaiak játékosa elől bedobásra tisztáztak.

1

A Pécs kezdte a mérkőzést.

1

A mérkőzés elkezdődött.
Összeállítások:

Újpest FC: Balajcza – Nego, Heris, Litauszki, Forró – Bardhi – Vasiljevic, Nagy Gábor – Balogh Balázs, Andric – Ojo

Cserék: Banai, Stanisavljevic, Forró, Kabát, Vadász, Hudák, Tcveiba

Pécsi MFC: Poleksic – Nagy József, Causic, Balogh Béla, Uzoma – James – Pauljevic, Weitzer, Márkvárt, Szatmári – Makriev

Cserék: Gőcze, Frőhlich, Horváth, Kővári, Ojdanic, Rácz, Tadejevic

Játékvezetők: Fábián- Viszokai, Lémon.
Két és fél hónapos szünet után a 18. fordulóval folytatódik magyar futballbajnokság, és többek között Újpest – Pécs találkozóra kerül sor.

Ami a két csapat célját illeti, az Újpest szeretne a dobogón végezni a bajnokságban, míg a pécsiek vágyálma szerint jövőre is az élvonalban gyűjtögethetik a pontokat. A fővárosiak jelenleg hetedikek a bajnoki tabellán, pontszerzésük esetén a Paksot már biztosan megelőzik. A baranyaiak tíz ponttal sereghajtók, a bennmaradásért való küzdelemben kemény tavasz vár a Pécsre.

A vendégek egyébként a bajnoki szezon elején felemásan, többé-kevésbé elfogadhatóan teljesítettek, szeptember vége óta azonban teljes a rövidzárlat a pécsieknél, zsinórban nyolc bajnoki mérkőzést veszítettek el.

Győzelemre a hazai pályán játszó Újpestnek van nagyobb esélye, a vendégek abban az örök igazságban bízhatnak, hogy egyszer minden rossz sorozat megszakad. Új tavasz, új remények, és talán jó kis mérkőzések!
Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 18:30 - kor kezdődik.

Újpest FC – Pécsi MFC

0:2

vége (0:1)

Vissza az online-ra

Gólok: 11. James, 90. Rácz

Lapok:   23. Forró (UTE), 43. Nagy Gábor (UTE) – 50. Uzoma (PMFC)   51. Nagy Gábor (UTE)   88. Heris (UTE)

Újpest FC: Balajcza – Nego, Heris, Litauszki, Forró (46. Hudák) – Bardhi – Vasiljevic, Nagy Gábor – Balogh Balázs, Andric (29. Stanisavljevic) – Ojo (63. Kabát)
Cserék: Banai, Stanisavljevic, Forró, Kabát, Vadász, Hudák, Tcveiba

Pécsi MFC: Poleksic – Nagy József, Causic, Balogh Béla, Uzoma – James – Pauljevic, Weitzer (71. Horváth), Márkvárt (81. Rácz), Szatmári – Makriev (90. Frőhlich)
Cserék: Gőcze, Frőhlich, Horváth, Kővári, Ojdanic, Rácz, Tadejevic

Játékvezetők: Fábián- Viszokai, Lémon