Menu

Kézilabda

Felkészülési mérkőzések

MTK-Budapest – Budaörs KC

39:28

vége (17:14)

31.07.2015, 17:30 • Népfürdő utcai csarnok • Teleki Péter

A mérkőzést a Budaörs kezdte jobban, a vendégek az első félidőben már négy góllal is vezettek. Aztán a játékrész hajrájára az MTK-Budapest felébredt Csipkerózsika-álmából, a szünetre pedig már a fővárosiak mehettek háromgólos előnnyel.
A fordulást követően a hazaiak sebességet váltottak, futószalagon szereztek gólokat leindításból, a különbség pedig egyre nőtt a két csapat között. A legvégén már a védekezéssel egyik együttes sem sokat törődött, ment az adok-kapok a pályán. A találkozót 11 góllal az MTK-Budapest nyerte. (18:44:23)

Mérkőzés vége. (39:28)

60

A mérkőzés utolsó találatát NÉMETH szerezte, a fürge játékos bal szélről volt eredményes. (39:28)

59

KOVÁCS középről vállalkozott, labdája a bal sarokba csapódott. (39:27)

58

KARALYOS balátlövőből eresztett el egy bombát, a bal felsőben kötött ki a labda. (38:27)

58

KOVÁCS is lövésre vállalkozott, ez is bent van. (38:26)

57

DAKOS remek labdát kapott középen, befordulása után már nem volt nehéz dolga. (37:26)

56

A vendégek büntetőhöz jutottak, Ivanics lövését azonban védte Pucz. (36:26)

55

A Budaörs nem tudta kihasználni az emberelőnyt, a hazaiak viszont elkapkodták a támadást. (36:26)

55

Kovács takarított középen, két perces büntetést kapott. Emberelőnyben a vendégcsapat. (36:26)

54

Dakos vonalra lépett, a Budaörs támadhat. (36:26)

53

Passzívig támadtak a budaörsiek, végül csak a felső lécet trafálták telibe. (36:26)

52

GERA fejezte be eredményesen a hazaiak támadását, ismét tíz van ezzel közte. (36:26)

52

Szamoránsky kapott két perces büntetést, emberelőnyben az MTK-Budapest. (35:26)

51

IVANICS szépített büntetőből. Potyognak a gólok. (35:26)

51

GERA középről félmagasan lőtt, találata után tíz van közte. (35:25)

50

A fővárosiak sokadszor a mérkőzésen leindítottak, DAKOS fejezte be az akciót. (34:25)

50

DAKOS futott be üres területre, érkezett is hozzá a labda. (33:25)

49

ZSIGMOND átlövésből szépített. (32:25)

MTK-Budapest – Budaörs KC

39:28

vége (17:14)

Vissza az online-ra

MTK-Budapest: Ignácz-Pethő, Pucz (kapusok) – Horváth, Tóth Melinda, Barna, Kovács, Wolf, Valovics, Dakos, Gera, Hosszu, Gorliszka, Bacikova, Blaubacher

Budaörs KC: Andrási, Györkös (kapusok) – Földes Viktória, Földes Kata, Szamoránsky, Karalyos, Bárdy, Kiskartali, Ivanics, Németh, Zsigmond, Kamuti, Szabó, Szabadfi

Statisztikák: