Menu

Labdarúgás

OTP Bank Liga

Budapest Honvéd FC – Debreceni VSC

3:3

vége (2:1)

02.08.2015, 18:00 • Bozsik Stadion, Budapest • 3. forduló • Teleki Péter

Az első félidőben a Honvéd jóval aktívabban és veszélyesebben futballozott, a hazaiak a 40. percben már 2:0-ra vezettek. Castillion azonban még az első félidőben szépített, így ismét nyílttá téve a találkozót.
A fordulást követően Holender szépségdíjas szabadrúgása után a Kispest a 48. percben már két góllal vezetett. Ez azonban elaltatta a fővárosiakat, a Debrecen a 63. percben szépített. Ekkor sejteni lehetett, hogy izgalmas hajrá következik, és nehéz perceket kell majd átélnie a Honvédnak. A hazaiak leginkább az eredmény megtartására törekedtek, ez pedig végül megbosszulta magát, Tisza a 93. percben mentett pontot a hajdúságiaknak.
Köszönöm a figyelmet! (19:59:41)

90+3

Mérkőzés vége.

90+3

A Loki gólt szerzett!
Itt a csattanó a végére, a Honvéd szurkolói dühösen veszik tudomásul a pontszerzést. TISZA TIBOR-hoz került a labda a hazaiak tizenhatosán belül, szemben a kapuval a bal sarokba helyezett.

90+2

A Debrecen végezhetett el szabadrúgást a középpályáról, a hazaiak kapujához beívelt labda pontatlan, érintés nélkül elhagyta a játékteret.

90+1

Kemenes rúgta hosszan előre a labdát, de már ismét a Debrecen támadhat.

90

Három perc lesz a ráadás, ennyi ideje van a Debrecennek, hogy pont nélkül távozzon Budapestről.

89

A jobb sarokban tartja a labdát a kispesti csapat, már jócskán az idővel is játszik a Honvéd.

88

Vernes húzta meg a labdát a jobb szélen, lapos beadását szögletre mentette védője. Nem nagyon bánják ezt most a hazaiak.

87

Beszorul a Kispest! Gyakorlatilag minden mezőnyjátékos a hazaiak térfelén tartózkodik.

86

Ismét jobbról tekerték középre a labdát a vendégek, ezúttal Kemenes lehúzta.

85

Jobbról érkezett a DVSC beadása, középen a védők kifejelték a labdát.

84

A Honvéd inkább már az eredmény megtartására törekszik, a fővárosiak nem mennek fejetlenül előre.

82

Castillion volt elöl szabálytalan, a debreceni támadónak van már egy sárga lapja. Most megúszta.

81

Holender helyett Délczeg a pályán.

80

A vendégek lőtték be a labdát a Honvéd védelme mögé, semmilyen veszélyt nem jelentett.

78

Vécseit buktatták, a Honvéd jobbról ívelhetett be szabadrúgást, Verpecz magabiztosan lehúzta.

77

A Debrecen mindhárom cserelehetőségét kihasználta, a cserékből egyértelműen kiderül, hogy kockáztat Kondás Elemér.

76

Sidibe jött be a lecserélt Nagy Zoltán helyett.

75

Sok a kisebb-nagyobb belépő a pályán, meglehetősen töredezett ezért a játék.

Budapest Honvéd FC – Debreceni VSC

3:3

vége (2:1)

Vissza az online-ra

Gólok: 11. Zsidai (öngól), 40. Botka, 48. Holender – 43. Castillion, 63. Balogh, 90+3. Tisza

Lapok:   69. Gazdag (HNB) – 27. Zsidai (DVSC), 58. Castillion (DVSC), 62. Tisza (DVSC)

Budapest Honvéd FC: Kemenes – Botka, Ignjatovics, Bobál, Baráth – Kamber – Nagy Gergő (59. Gazdag), Hidi, Vécsei, Holender (81. Délczeg) – Youla (67. Vernes)
Cserék: Horváth – Gazdag, Prosser, Lovrics, Vernes, Csábi, Délczeg

Debreceni VSC: Verpecz – Zsidai, Mészáros, Brkovic, Jovanovics – Nagy Zoltán (76. Sidibe), Varga, Szakály (45. Tisza), Horváth (46. Bódi)– Balogh, Castillion
Cserék: Radosevics – Mihelic, Bereczki, Morozov, Sidibe, Bódi, Tisza

Játékvezetők: Andó-Szabó Sándor – Viszokai, Lémon