Menu

Labdarúgás

OTP Bank Liga

– MTK Budapest FC

0:1

vége (0:0)

29.08.2015, 18:00 • Illovszky Rudolf-Stadion, Budapest • 7. forduló • Teleki Péter

A mérkőzés végén végül az MTK örülhetett, megszerezte a három pontot, és továbbra is veretlen maradt az Illovszky Rudolf Stadionban.
Az első félidőben valamivel a Vasas volt aktívabb, kis szerencsével az angyalföldiek a vezetést is megszerezhették volna. Gól az első játékrészben nem született, majd a fordulást követően inkább az MTK akarata érvényesült. A vezető és egyben győztes gólig azonban egészen a 85. percig kellett várni, ekkor egy védelmi megingást követően Szatmári talált a kapuba. Az utolsó perceket ugyan megnyomta a Vasas, de az eredmény már nem változott.
Köszönöm a figyelmet! (20:03:18)

90+4

Mérkőzés vége.

90+4

A Vasas balról beívelt sarokrúgása veszélyesen tekeredett középre, Hegedüs azonban öklözéssel mentett, majd az MTK kontrából megindult előre, a végén Gera lőhetett volna gólt, azonban a ma 20 éves játékos nem találta el a kaput.

90+3

A hazaiak szabadrúgása után az MTK szögletre mentette a labdát.

90+3

Buktatás, mintegy 30 méterről szemben a kapuval végezhet el szabadrúgást a Vasas.

90+2

Gera volt szabálytalan elöl, szabadrúgással jöhet kifelé a Vasas.

90+1

Grgic mintegy harminc méterről lőtt kapura, és nem is volt az rossz, alig ment fölé.

90

Négy perc lesz a ráadás!

90

Lest jelzett az asszisztens, szabadrúgással jöhet kifelé az MTK Budapest.

89

Osváth távolról próbálkozott meg egy lövéssel, jócskán fölé ment a labda.

88

A hosszabbítással összesen mintegy jó öt perce van a Vasasnak, hogy legalább a döntetlent megszerezze hazai pályán.

87

Poór jött be a lecserélt Torghelle helyett.

85

Az MTK gólt szerzett!
Az MTK Budapest végezhetett el szabadrúgást a középpályáról, Kanta lágyan beemelte a Vasas tizenhatosára, Ramos balról középre fejelte, majd némi kavarodás után SZATMÁRI LÓRÁND mintegy nyolc méterről a kapuba lőtte a labdát.

84

Hegedüs kapott sárga lapot reklamálásért.

84

Thiam kapott egyet hátulról, szabadrúgással jöhet az MTK Budapest.

83

Kenesei balról emelte középre a labdát, Hegedüs könnyedén lehúzta azt.

82

Berecz helyett Kenesei a pályán.

81

Thiam mintegy 35 méterről próbálkozott meg egy lövéssel, eltörte a labdát. Kirúgással jöhet a Vasas.

80

Egy kicsit leült a mérkőzés, az MTK valamivel aktívabb és veszélyesebb a második félidőben.

78

Torghelle harcolt a labdáért, végül bedobással jöhet az MTK Budapest.

77

Lázok kapta a labdát bal szélen, azonban már lesen volt a Vasas támadója.

76

Folytatódhat a találkozó, a Vasas vezethet támadást.

75

A Játékvezető ivószünetet rendelt el!

74

Kanta passzolta el magát, majd a Vasas támadását Remili fejezte be egy távoli lövéssel, kísérlete jócskán mellé ment.

73

Nagy rúgta hosszan előre a labdát, a Vasas kapcsolta le, építkezhetnek az angyalföldiek.

72

Adamovics jött be Vida helyett.

71

Gyorsa kontrát vezetett az MTK Budapest, Kanta balról belőtt labdáját viszont Nagy magabiztosan ölelte magához.

70

Szabálytalanság után a Vasas végezhet el szabadrúgást a középpályáról.

69

Ramos vitte a labdát nagy lendülettel a Vasas védőire, tisztán és szabályosan szerelték.

68

Szatmári jött be a lecserélt Vass helyett.

67

A Vasas végezhetett el szabadrúgást, Lázok pocsékul ívelte középre, de már les is volt.

66

Vadnai belépőért kapott sárga lapot.

65

Ramos jött be a lecserélt Hrepka helyett.

65

Mintegy 25 méterről végezhetett el szabadrúgást a Vasas, Remili a sorfalba lőtte a labdát.

64

Vass buktatott hátulról, sárga lapot kapott érte.

63

Ubiparip helyett Novák a pályán.

62

Az MTK birtokolja most a labdát, a hazaiak hátrahúzódva védekeznek.

60

A Vasas jobbról ívelhetett középre szabadrúgást, Ubiparip a hosszún körülményes volt, végül kapuira tette a labdát, de Hegedüs könnyedén védte.

59

Sárga lap még ugyan nincs a találkozón, ennek ellenére elég sok a szurkapiszka mindkét oldalon.

58

Hrepka tökéletes ütemben passzolt Torghelléhez, az MTK támadója azonban ziccerben 14 méterről Nagy kapusba lőtte a labdát.

57

Szép hazai támadás végén Ubiparip lőtt kapura mintegy 15 méterről, Hegedüsnek nem okozott gondot.

56

Szabálytalanság után Lázok ívelte be a szabadrúgást az MTK kapujához, Hegedüs könnyedén lehúzta azt.

55

Thiam meggyógyult, Vasas támadással folytatódhat a mérkőzés.

53

Thiam messziről csúszott a labdáért, a gyepen maradt a kék-fehérek középpályása. Egyelőre a pályán ápolják!

52

Jobbról laposan tette középre a labdát az angyalföldi együttes, Remili szintén laposan mellé gurított.

51

A Vasas kapujához beemelt labdát Gera kapásból fölé tette.

49

Ubiparip kapta a labdát a kék-fehérek tizenhatosan belül, de már lest jelzett a játékvezető.

48

Hrepka próbálkozott meg egy távoli lövéssel, lecsúszott, jócskán fölé-mellé ment.

47

A Vasas tartja hátul a labdát, óvatosan kezdődik a második félidő.

46

Az MTK Budapest kezdte a második félidőt.

46

Elkezdődött a második félidő.
A mérkőzés első percétől kezdve mindkét csapat győzelemre játszik, a gólhoz a valamivel aktívabb Vasas járt közelebb. Gólt ugyan egyelőre nem láthattunk, de kisebb-nagyobb helyzetek mindkét oldalon adódtak.
Maradjanak velünk a folytatásban is!

45+2

Befejeződött az első félidő.

45+2

A hosszabbításban már semmi érdemleges nem történt, egyik csapat sem jutott el helyzetig.

45

Két perc lesz a ráadás!

45

A kék-fehérek tartják a labdát, egyelőre nehezen fejlődik fel a vendégek támadása.

44

Remili volt szabálytalan elöl, szabadrúgással jöhet kifelé az MTK Budapest.

43

Vukmir lőtte előre a labdát pontatlanul, viszont a Vasas sem sokáig tudta megtartani.

42

A Vasas építkezett, rossz átadás után már az MTK végezhet el bedobást.

41

Vida mintegy harminc méterről lőtte kapura a Vasas szabadrúgását, Hegedüs meglehetősen bizonytalanul védte. Igaz a nap nagyban zavarhatja az MTK hálóőrét.

40

Torghelle buktatta Osváthot, sárga lap nincs, de szabadrúgás az jár a Vasasnak.

39

Lázok jobb oldalon megtartotta a labdát, beadását kifejelték a védők, de támadásban maradt a Vasas.

38

Vadnai felé ment egy mélységi indítás a jobb szélen, az asszisztens azonban már lest jelzett.

37

Grúz jobbról tekerte középre a labdát, a kék-fehér védők fejjel felszabadítottak.

36

Gera vezette lendületből a labdát a Vasas tizenhatosára, végül cselezgetés után elveszítette azt.

35

Mélységi indítás Torghelle felé, védője jól fedezte a labdát, végül Nagy kapus összeszedte azt.

34

A hazaiak balról betekert szöglete veszélytelen, Hegedüs könnyedén lehúzta a labdát.

34

Remili próbálkozott meg egy lövéssel mintegy 22 méterről, lövése a blokkról szögletre vágódott.

33

Folytatódik a játék, a Vasas építkezhet.

32

A játékvezető ivószünetet rendelt el!

31

Gera cselezgetett a hazaiak tizenhatosánál, majd Torghellének készített elő lövésre, az MTK támadója azonban 17 méterről méterekkel mellé lőtt.

30

Remili kapta bal szélen a labdát, a hazaiak csapatkapitánya azonban már lesen volt.

29

Jobbról tekert középre szabadrúgást az MTK Budapest, Nagy kapusnak ez csemege volt, könnyedén lehúzta a labdát.

28

Az MTK is könnyen gólt szerezhetett volna! Gera mintegy 15 méterről laposan lőtt kapura, Nagy azonban a helyén volt.

27

Hegedüs hosszú kirúgása után Torghelle harcolt ki szabadrúgást a középpályán.

25

Lázok balról ívelt be szabadrúgást az MTK kapuja elé, Hegedüs kis híján "bevédte" a labdát.

24

A félidő felénél vagyunk, a mérkőzésre különösebben nem panaszkodhatunk, mindkét csapat győzelemre játszik.

23

Ezúttal Vida fejelhetett kapura meglehetősen szabadon, azonban jócskán fölé szállt a labda.

22

Veszélyesen kanyarodott középre az MTK sarokrúgása, Thiamnak centikkel volt magas a labda, így nem tudta jól megfejelni.

21

Hrepka kapta a labdát bal szélen, beadnia nem sikerült, védője becsúszással szögletre mentett.

20

Kisebb szabálytalanság után az MTK Budapest végezhet el szabadrúgást a középpályáról.

19

Hrepka és Thiam kényszerítőzött a hazaiak tizenhatosa előtt, lövésig viszont már nem jutottak el.

18

Hosszú az indítás jobb szélen a vendégektől, bedobást végezhet el a Vasas.

17

Szabálytalanság után Kanta balról ívelte középre az MTK szabadrúgását, les miatt azonban már a Vasasé a labda.

16

Remili balról tökéletes ütemben tekerte középre a labdát, Berecz mintegy hat méterről nem sokkal fejelt mellé. Komoly helyzet volt!

15

Veszélyesebben futballozik egyelőre az angyalföldi együttes, Kantáék egyelőre eléggé álmosan mozognak.

14

Balról tekerte középre a sarokrúgást a Vasas, középen kisebb szabálytalanság után már a vendégek jöhetnek szabaddal kifelé.

13

Lázok jobbról beívelt szabadrúgása veszélyesen tekeredett középre, végül szögletre mentettek az MTK védői.

12

Vukmir lépett oda ellenfelének, jobbról a tizenhatos sarkától jár a Vasas szabadrúgása.

11

Bedobás után a vasas hamar elveszítette a labdát, majd indítás után Torghelle taszajtott egyet ellenfelén. Szabadrúgás kifelé.

10

A középpályán harcolnak a labdáért a felek, egyelőre egyik csapat sem tudja veszélyes területre bejátszani a játékszert.

8

Grgic kereste labdával Torghellét, az egykori válogatott támadó azonban lesre futott.

7

A kék-fehérek birtokolják a labdát, támadásban viszont nehezen jutnak előre.

6

A Vasas egyelőre jóval aktívabb, a vendégek térfelén folyik a játék. Labdaszerzés után az MTK építkezhet.

5

Lázok jobbról tekerte középre a labdát, Remili azonban a hosszú oldalon már szabálytalan volt. Szabadrúgással jöhet kifelé az MTK Budapest.

4

Rögtön a találkozó elején egy hatalmas helyzet adódott a Vasas előtt! Ubiparip kapott kiváló labdát az MTK tizenhatosán belül, majd mintegy nyolc méterről fölé bombázott.

3

A jobbról középre lőtt sarokrúgás veszélytelen volt, a védők könnyedén felszabadítottak. Már a Vasas támad.

2

Szabadrúgást követően jobb oldalon vezetett támadást a kék-fehér gárda, szögletet harcoltak ki.

1

Rossz passz a hazaiaktól, az MTK végezhet el bedobást a középpályáról.

1

A Vasas kezdte a mérkőzést.

1

A mérkőzés elkezdődött.
Összeállítások:

Vasas FC: Nagy – Pajovics, Grúz, Debreceni, Osváth – Vida, Vukasovics, Berecz – Lázok, Ubiparip, Remili

Cserék: Hermány – Kenesei, Czvitkovics, Görgényi, Preklet, Adamovics, Novák

MTK Budapest FC: Hegedüs – Bese, Grgic, Vukmir, Vadnai – Vass, Thiam – Gera, Kanta, Hrepka – Torghelle

Cserék: Groppioni – Ramos, Poór, Varga, Hajdú, Nagy, Szatmári

Játékvezetők: Németh – Viszokai, Király.
Az NB I hetedik fordulójában ma öt mérkőzést rendeznek, többek között a Vasas – MTK találkozót.

A mérkőzés legfőbb érdekessége, hogy igazából mindkét csapat hazai pályán lép majd pályára. A Vasas otthon lesz, a kék-fehérek pedig otthonuknak tekintik az Illovszky Rudolf Stadiont.
A bajnoki táblázaton az MTK jelenleg a negyedik, míg az angyalföldiek négy ponttal kevesebbet gyűjtve jelenleg a kilencedikek. László Csaba együttese eddig a Fáy utcai mérkőzéseket rendre megnyerte, sőt még gólt sem kapott "hazai" pályán. Ezt a mutatót szeretné megtörni a Vasas, ugyanis Remiliék is győzelemre játszanak.
Egy biztos, könnyű találkozóra egyik csapat sem számíthat.

A mérkőzéshez mindenkinek jó szórakozást kívánunk!
Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 18:00 - kor kezdődik.

– MTK Budapest FC

0:1

vége (0:0)

Vissza az online-ra

Gólok: 85. Szatmári

Lapok:   64. Vass (MTK), 66. Vadnai (MTK), 84. Hegedüs (MTK)

: Nagy – Pajovics, Grúz, Debreceni, Osváth – Vida (72. Adamovics), Vukasovics, Berecz (82. Kenesei) – Lázok, Ubiparip (63. Novák), Remili
Cserék: Hermány – Kenesei, Czvitkovics, Görgényi, Preklet, Adamovics, Novák

MTK Budapest FC: Hegedüs – Bese, Grgic, Vukmir, Vadnai – Vass (68. Szatmári), Thiam – Gera, Kanta, Hrepka (65. Ramos) – Torghelle (87. Poór)
Cserék: Groppioni – Ramos, Poór, Varga, Hajdú, Nagy, Szatmári

Játékvezetők: Németh – Viszokai, Király